Tünetek, amelyek trombózist jeleznek

trombózis

Előfordulhat, hogy a véralvadás során létrejövő vérrögök a vérerek mélyén alakulnak ki. Ez igen súlyos betegség, mely akár az életünket is veszélyeztetheti.

Vérünk egyáltalán nem egységes, homogén „folyadék”, hanem különböző sejtek összessége. Ezek között találhatjuk egyebek mellett az oxigén szállításáért felelős vörösvérsejteket, az immunrendszerünkhöz tartozó fehérvérsejteket, valamint a vérlemezkéket, melyeknek a sebgyógyulásban van fontos szerepük. A vérlemezkék képesek összetapadni, így vérrögöket létrehozni, amelyek elzárják a vér útját. A vérlemezkék általában akkor lépnek „működésbe”, amikor megsérülünk, például megvágjuk magunkat.

Előfordulhat azonban, hogy a vérlemezkék anélkül alkotnak vérrögöket, hogy ezt sérülés indokolttá tenné. Ez igen veszélyes lehet, hiszen a vérrögök ebben az esetben a normális vérkeringést akadályozzák, sőt akár el is zárhatják a vér útját. Még nagyobb veszélyt jelenthet az, ha a vérrögök „leválnak” a keletkezési helyükről, mert eljuthatnak az agyba, a szívbe vagy akár a tüdőbe is.

Dohányzás, túlsúly

A vérerekben kialakuló vérrög – vagyis a mélyvénás trombózis – ritkán jár látványos tünetekkel, de egy-két kisebb jele természetesen lehet annak, hogy a szervezetünkben vérrög alakult ki. Különösen azoknak érdemes ezekre figyelni, akiket jobban veszélyeztethet a trombózis. A fő kockázati tényezők közé tartozik a dohányzás, a túlsúly, a mozgásszegény életmód (különösen az, ha valaki sokat ül egy helyben, például egy hosszabb utazás során), de a fogamzásgátló tablettát szedőknél és a várandós hölgyeknél is könnyebben megjelenhetnek a vérrögök.

Vigyázzunk a lábunkra!

Mivel a mélyvénás trombózis a leggyakrabban a lábainkat érinti, a lábak duzzanata, dagadása az egyik első, árulkodó jel lehet.
Különösen akkor kell erre ügyelni, ha a duzzanat csak az egyik lábat érinti, illetve ha a duzzanat mellé furcsa érzések is társulnak, például akkor, amikor felállunk vagy sétálni kezdünk. Ezenkívül tapasztalhatunk fájdalmat, az érintett terület érzékenységét is. A fájdalom mozgás, gyaloglás esetén lehet a legintenzívebb, gyakran annyira, hogy az érintettnek meg is kell állnia. Ilyenkor, hosszabb-rövidebb ideig tartó pihenés után enyhülhet a fájdalom, ám ha újra elindul a beteg, akkor újra megjelenik.

Szintén lehetséges tünet az érintett terület melegsége – vagyis érintésre a láb egy kisebb része melegebb, mint a környezete –, elszíneződése (kipirosodása vagy kékesen sápadttá válása), a bőr pedig ezen a területen viszkethet. Mivel a vérrögök miatt romlik a vérkeringés, ezért az érintett különösen a lábait érezheti gyengének, mintha azok nem tudnák megtartani a test súlyát. Ezek a kellemetlen tünetek folyadékfogyasztás vagy pihenés után átmenetileg enyhülhetnek.

Súlyos bajt okozhatnak

Ha a vérrög már levált a kialakulási helyéről, folyamatos, nem múló hőemelkedést, mellkasi fájdalmakat, köhögést, légszomjat, szédülést, szapora légzést és fokozott izzadást tapasztalhatunk. Ha ezeket észleljük, haladéktalanul forduljunk orvoshoz! Ezek a tünetek ugyanis arra is utalhatnak, hogy a vérrög eljutott a tüdőbe, és ott nemcsak a vérkeringést, de a légzést is akadályozhatja. Ez pedig rendkívül súlyos, életveszélyes állapot.

(egészségkalauz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?