Egészség

Tóth Krisztina egy hónapos kisfiával állt kamera elé. Kétszer két csík lett a vége

Eddig két városban, Pozsonyban és Nagyszombatban lépett szín­házi közönség elé Tóth Krisztina, ám most, hogy babája született, azt mondja: az utazgatásoknak egyelőre vége, nyugalmat akar. Október végén kezd el újra játszani, de már csak fővárosi színpadokon. Egy hónapos kisfiával azonban filmszerepet is vállalt.
Szabó G. László

2018. október 26. 08:13

Nagyon vágyott már az anyaszerepre?

Vágytam, és mégis meglepett bennünket, hogy jön a baba. Megmo­solyogtatóan érdekes helyzetbe kerültem. Van egy darab, amelyet az osztálytársnőimmel és a barát­nőimmel hoztunk létre Pozsonyban, a Stúdió 12-ben Ezüsttálak, vasedények címmel. A munka kapcsán a magánemberi kapcsola­tunk is intenzívebb lett, mindenkit ugyanaz az energia fűt. Bemutattuk a darabot, és egymás után estünk teherbe. Négy színésznő, négy gyerek. Itt tartunk most. Ha filmben látom ugyanezt, azt mondom, ez lehetetlen. Mindent egyben, egyszerre élünk meg. Az egész baba-mama-papa programot. Nincs köztünk versengés. Remek csapatot alkotunk.

Milyen helyzetben szembesült a ténnyel, hogy jön a baba?

Otthon. Megcsináltam a tesztet, és megjelent a két csík. Egyértelmű volt, mégsem akartam hinni a szememnek. Azt hittem, hiba történt. Újra megcsináltam, és megint két csík lett. Azonnal hívtam a páromat.

Mi volt nehezebb, az első trimeszter vagy a harmadik?

Én mind a kilenc hónapot nagyon jól viseltem. Eltekintve attól, hogy… turnén voltunk a színházzal, egy nem éppen ötcsillagos szállodában laktunk, ahol furcsa szag volt, és hánytam tőle. És még otthon, kétszer. A terhesség alatt egyébként kialakult egy gyengébb cukorbetegségem, ami aztán ahogy jött, úgy el is múlt. Ettől eltekintve semmi gond nem ért. Most is, ha kismamát látok nagy pocakkal, elfog a nosztalgia, hogy milyen jó volt nekem is. Életemben először tetszettem magamnak igazán. Jó feszes volt a hasam. Nagyon szép időszak volt, de nem tudtam, mi vár rám. Júniusban, nyolc hónapos terhesen még játszottam, csak a nehezebb darabokat adtam le. Közben azt is élveztem, hogy kicsit szabadabb vagyok. Jógára jártam. Élveztem nagyon.

S a szülés? Könnyen ment?

Arról sem tudok negatívan beszélni, bár nehéz volt. Majdnem egy napig tartott, végül császárra kellett vinni. Természetes módon szerettem volna szülni, húztam is sokáig, sajnos mégis máshogy alakultak a dolgok. De az egész így is olyan élmény, amit a párommal együtt éltünk meg, mert végig ott volt mellettem, ami abszolút megváltoztatta az életemet. Klisé, amit most mondok, tudom, de tényleg most jöttem rá, hogy van egy fontossági sorrend az életben. Agyilag tudja ezt az ember, de megélni és átérezni egészen más.

Megvan az a pillanat, amikor beindult az a bizonyos anyai érzés?

Sokat beszélgettünk erről a párommal. Egyikünk sem akarja, hogy most megváltozzunk, mert Tadeáš, a kisfiunk révén szülőkké váltunk. Mi ugyanazok akarunk maradni, akik a születése előtt voltunk, és ugyanúgy akarunk viszonyulni egymáshoz, csak kaptunk hozzá egy társat. Eddig párt alkottunk, most trióvá váltunk. Együttest alakítottunk, mondja a párom. Ez is olyan szépen alakult. Nem éreztem olyat, hogy az életem teljesen más lesz. Nem vesztettem el magamat.

Csak nagyobb fordulatszámra kapcsolt?

Még azt sem állítom. Tadeáš nagyon jó baba. Eszik és alszik. Nem sír. Jeleket ad. Arra kelek fel, hogy mint a süni, szaporán szuszogva keres. Olyankor tudom, hogy éhes. Folyamatos sírást csak akkor hallok, ha fürdetem őt. De már azt is megszokja. Tegnap, amikor az apukája fürdette, már csak akkor sírt, amikor kivettük a kádból. Két héttel a szülés után elmentünk hármasban vacsorázni. A medikus kertben már piknikeztünk is. Tadeáš megismerkedett a barátnőim fiaival. Ott szoptattam először nyilvános helyen. Én egy kicsit zavarban voltam, nem tudtam, mi lesz, de ott volt a párom, a barátaink pedig nagyon nyitott emberek.

Folyik is erről mostanában egy eleven párbeszéd a médiában, hogy hol és milyen körülmények között szoptathat az anyuka.

Ebben a kérdésben a tolerancia a legfontosabb. Ez még hiányzik az emberekből. Hogy mennyire vagyunk nyitottak, elfogadók. Ez ennek a függvénye. És persze kulturáltság kérdése is. A szoptatással egyébként csak az elején volt gondom. Próbáltam, próbáltam, de valahogy nem tudott rákapni a cicimre. Akkor tanácsolták ezt a kis műanyag kalapocskát, az segített. A szoptatási tanácsadótól viszont azt hallottam, hogy ez nem jó. Meg is ijedtem. A gyermekorvos aztán megnyugtatott. Ha ez nekünk megfelel, akkor ne törődjek vele, mondta. Ma már lazán vesszük ezt is.

Jaro Rihák készülő filmjében, a Pantchóban egy terhes osztrák zsidó nőt játszik, aki a háborút követő zűrzavaros időszakban egy Palesztina fe­lé tartó hajón szüli meg a gyermekét. Felnőtt korában Tadeáš majd büszkén emlegetheti: egy hónapos korában már kamera előtt feküdt édesanyja karjaiban.

Izgalmas jelenetet vettünk fel a minap. A hajó kapitánya bejelenti, hogy most kapta a hírt: egy romániai kikötőben megöltek kétszáz zsidót. Lila, akit játszom, anyaként már mindent máshogyan él meg, mint korábban. Félti a babáját, jobban, mint saját magát. Tadeáš a jelenet végén ébredt fel a karjaim­ban, és mert éhes volt, felsírt. Ami kapóra jött a rendezőnek, mert az egész úgy hatott, mintha ő is reagált volna a rossz hírre.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Lajčák: nem áll szándékomban migránsokat hozni Szlovákiába

Világszerte akadozik a Facebook

Frissítve

VIDEÓ: 150 rendőr razziázott a Dunaszerdahelyi járásban - szélsőségeseket kerestek

Forgalomkorlátozás lesz a vasúti felüljárón Léván

Hatásos csábítási trükkök munkáltatóknak

Kiskát aggasztja annak veszélye, hogy Lajčák lemond

Legfrissebb galériák
Olvasta már?