Tapasz AIDS-betegeknek

Egy magyar biológus-vegyész által vezetett amerikai kutatóintézet hatóanyaga áttörést hozhat az AIDS-es betegek kezelésében. A DermaVir – majmokon való – sikeres alkalmazásáról a napokban jelentek meg közlemények neves szakfolyóiratokban.

A Budapesten született egykori műegyetemi hallgató, majd göttingeni kutató, dr. Lisziewicz Julianna (45 éves) bő évtizede egy nonprofit kutatóintézetet vezet az Egyesült Államokban. Korábban az HIV-vírus egyik felfedezőjével, Robert Gallóval dolgozott együtt. Az egy olasz kutatóval közösen létrehozott (Research Institute for Genetic and Human Therapy nevű) intézet HIV-fertőzött betegek kezelését egyszerűsítő eljárásokat keres. Olyan hatóanyagokat próbálnak kifejleszteni, amelyek a betegek immunrendszerét kedvező irányba befolyásolják, s így azok le tudják majd küzdeni a vírusos megbetegedéseket. A kutatók 1996-ban egy berlini páciens sikeres kezelését követően állítottak fel hipotézist arra, hogy miként lehetne immunterápiát alkalmazni AIDS-es betegekre. A DermaVir nevű készítmény ezen a hipotézisen alapul.

Az intézet munkatársai az általuk kifejlesztett hatóanyagot a bőrfelszín alatt található, úgynevezett Langerhans-sejtekbe juttatják. Ezen sejtek szerepe, hogy sérülés esetén riasszák az immunrendszert, és a kórokozó ellen válaszreakció induljon. „Mi ugyanazt akartuk a vakcinával, mint amit a normális immunrendszer tenne fertőzés esetén” – nyilatkozta a lapnak az éppen Budapesten tartózkodó kutatónő. A hatóanyagot érzékelve a sejtek azt hiszik, hogy valahol fertőzés van, az információt a Langerhans-sejtek a nyirokcsomókba juttatják, aminek hatására ölősejtek indulnak a vírussal fertőzött sejtek elpusztítására. A hatóanyag tehát immunválaszt indított el.

Az eljárás hallatlan előnye, hogy a hatóanyagot a bőrfelületre kell felvinni. Az előzetes eredmények alapján elképzelhető, hogy évente csak hatszor kell a tapaszt feltenni. A terápiás (tehát nem megelőzésre, hanem gyógyításra szolgáló) vakcinát majmokon próbálták ki. Az AIDS-es majmok a vakcina hatására képesek voltak a betegséget saját immunrendszerük segítségével kordában tartani, és a kezelés tartama alatt tünetmentesek maradtak.

A világ eddig azt hitte, hogy egy ilyen immunbetegséget immunológiai módszerekkel nem lehet gyógyítani, az eredményeink eddig cáfolják ezt a hitet – mondta a kutatónő, akitől megtudtuk, a humánkísérletek már elkezdődtek. Lisziewicz Julianna nem tartja kizártnak, hogy más vírusos, illetve daganatos betegségekre is alkalmazható az eljárás.

Napjainkban negyvenmillió AIDS-beteg él a világon, közülük azonban alig 1-1,5 millió embert kezelnek az általában 3-4 gyógyszer keverékéből álló úgynevezett koktéllal. A tablettákat naponta kell bevenni, ami sokaknak kényelmetlenséget jelent, ráadásul a gyógyszerek 3-5 éven belül súlyos mellékhatásokat okozhatnak, illetve gyógyszer-rezisztencia is kialakulhat. A kutatások egy része ezért a betegséget megelőző vakcinák kifejlesztésére irányul. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint egy ilyen vakcina megjelenése 2015 előtt nem várható. A DermaVir terápiás vakcina várhatóan már korábban bevethető lesz az AIDS-es betegek kezelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?