Orvos válaszol az Új Szó Stúdióban – Ami a beszélgetésből kimaradt

Orvos válaszol az Új Szó Stúdióban – Ami a beszélgetésből kimaradt

Az elmúlt napokban az Új Szó Stúdió vendége volt dr. Hreško József, a légi Vitalita nonprofit szervezet általános orvosa, akivel a szélütésről és a betegek rehabilitációjáról beszélgettünk. Íme a válaszok azokra a kérdésekre, amelyek nem fértek a beszélgetésbe.

Édesanyám szélütést kapott, s azóta nehezére esik a beszéd. Az orvos azt mondta, legjobban a beszédközpontja károsodott. Az eset egy éve történt, s nem tudom, hogy érdemes-e ezzel még foglalkozni. Tudnának segíteni neki? S miből áll az ilyen rehabilitáció?

Szélütés esetében a hangsúlyt a korai rehabilitációra kell helyezni. Minél hamarabb kezdik el, annál nagyobb az esély a felépülésre, az egészségi állapot javulására. Ahogy említette, édesanyja egy évvel ezelőtt kapta a szélütést. Bevallom, ez elég hosszú idő, viszont mindenféleképpen meg kell adni az esélyt a javulásra. Intézményünkben szakképzett logopédusok vannak, akik az ilyen betegekkel foglalkoznak. Azt javasolnám, hogy küldje el hozzánk a jelentkezést, és mi rövid időn belül fogadjuk az édesanyját.

Losoncról kérdezem: csak a Lég környéki betegeket fogadják? Mi a helyzet a látogatásokkal? Nehezen tudom elképzelni, hogy három hétig ne látogassam meg az édesanyámat. Most, a járvány idején milyen előírások vannak érvényben?

Intézményünkben egész Szlovákiából vannak betegek. Ami a látogatást illeti, ez lehetséges, de a koronavírus-járvány idején sajnos tilos. Még a negatív teszt sem teszi ezt lehetővé. Bízunk benne, hogy a járvány elmúlta után a régi szabályok lépnek újra érvénybe, és a látogatás is lehetővé válik.

Tavasszal kaptam szélütést. Kórházba kerültem, ott meg koronavírus-fertőzött lettem. Fél év úgy telt el, hogy otthon tornáztam egy kicsit, ami elég nehezen ment, és talán nem is megfelelő gyakorlatokat végeztem. Ezután kerültem egy rehabilitációs osztályra, de nem tudom, segített-e egyáltalán. Azt szeretném megkérdezni, hogy van-e jogom és van-e értelme még egyszer kérni a rehabilitációt?

Mindenféleképpen van értelme az újabb rehabilitációnak. Önnek joga van újabb rehabilitációs kezelést igényelni. A gyakori és intenzív rehabilitáció az egészség javulásának az alapja.

Nemrég fejeztem be a rehabilitációs kezelést szélütés után. A gyógytornász speciális és nem is könnyű gyakorlatokat végeztetett velem. Ezeket otthon is rendszeresen végeznem kell?

Ha van rá lehetőség, akkor otthon is kell a gyógytornász által javasolt gyakorlatokat végezni. Gyakran a hosszú ideig végzett rendszeres torna hozza meg a várt eredményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?