Nemzetközi egészségvédő fogások

Ha megkóstoljuk más népek ételeit, nemcsak változatosabban, hanem egészségesebben is étkezhetünk.

INDIA

Gyógyító fűszerek

Egy kutatás szerint az Angliában élő, ám otthon továbbra is hagyományos indiai ételeket fogyasztó indiai gyerekek kevésbé hajlamosak az asztmára és az allergiára, mint azok, akik nyugati étrenden nőnek fel. A tudósok véleménye szerint mindez annak tudható be, hogy a természetes alapanyagokat használó indiai konyhát követők rengeteg zöldséget, viszont kevés húst, valamint tartósítószerekkel és egyéb adalékanyagokkal dúsított, előre csomagolt ételt fogyasztanak, ezért sokkal egészségesebbek, mint a tipikus nyugati étrenden élők. Az egyik leggyakrabban használt indiai fűszer, a kurkuma ráadásul akadályozza a sclerosis multiplex kialakulását. Valószínűleg ennek a fűszernek köszönhető az is, hogy Indiában alig ismerik az Alzheimer-kórt, ám a jelenség pontos okát illetően még folynak a kutatások.

GRÖNLAND

Egészséges zsírok

Az északi népek tradicionális étrendje: hús, hús és még több hús, főként fóka- és bálnahús, valamint halak. Ennek ellenére Grönlandon nagyon ritka a szívbetegség, az érrendszeri problémákról pedig jóformán nem is tudnak. A bálna, a fóka és a halak, különösen a lazac húsában található többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavak ugyanis csökkentik a vérnyomást és a koleszterinszintet, valamint megakadályozzák a szívritmuszavar kialakulását. Az ízületi problémák ellen is segítséget nyújtanak, és a rák néhány típusa is megelőzhető a fogyasztásukkal. Több tanulmány az omega-3 zsírsavak hiánya és a depresszió között is öszszefüggést talált.

KĺNA

Zöldség, rizs, szója

Az igazi, hagyományos kínai étrend szinte teljesen vegetáriánus. Rengeteg zöldséget, rizst és szójababot esznek, az apróra vágott hús csak ízesítésre szolgál. Talán ezért is, az országban alig ismerik a mellrákot, számos egyéb rákos megbetegedést, a szívbetegségeket és a cukorbetegséget. Csontritkulás is alig fordul elő, annak ellenére, hogy az étrendnek nem képezik szerves részét a tejtermékek. A magyarázat valószínűleg a rendszeres fizikai megterhelésben keresendő.

FÖLDKÖZI-TENGER

Varázslatos olívaolaj

Mediterrán konyhán általában a hagyományos olasz, spanyol és görög étkeket értjük. Mindhárom nép étrendjében nagy mennyiségben található olívaolaj, leveles zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabona, hüvelyesek, valamint hal, egy kevés hús és tejtermék. A hagyományos mediterrán konyhát követő embereknek alig van szívpanaszuk, és a legtöbb rákbetegség is elkerüli őket. A mediterrán étrend fontos összetevőjének számít az olívaolaj és a zöldség. Az emberi szervezet könnyebben hasznosítja a zöldségekben található egyes vitaminokat és egészségőrző növényi anyagokat, ha az ételek hozzávalóit olívaolajban párolják meg. A mogyorófélék, a zöldségfélék, a hal és a hüvelyesek ráadásul remek omega-23 zsírsavforrások.

JAPÁN

A szója és társai

A japán ételek kevés zsiradékot, viszont sok szénhidrátot tartalmaznak, sokak szerint ez az oka annak, hogy a szigetországban alig ismert a rákos megbetegedések és a szívbetegségek többsége. A gyomorrákos és a szívszélhűdéses esetek száma azonban magasabb, mint a világ más részein. Ennek hátterében a bőséges sófogyasztás állhat, a japán konyha alapvető fogásainak számító ecetes salátáknak és a sózott halnak ugyanis nagyon magas a sótartalma.

A japánok hosszú életéhez a különféle magvak és hüvelyesek, főleg a szójabab, valamint a hal bőséges fogyasztása is hozzájárul. A mellrákban szenvedő nők száma is alacsonyabb, mint nyugaton. Ennek egyik lehetséges oka a kevés zsír, valamint a szójabab és a szója alapú ételek, például a tofu (szójababsajt) rendszeres fogyasztása, a szójás ételek ugyanis az ösztrogén női hormonhoz hasonló anyagokat tartalmaznak. A növényi hormonok a menopauza tünetei ellen is védenek, nem véletlen, hogy ezekről Japánban jóformán hallani sem lehet. A csontritkulás és az időskori cukorbetegség szintén ritka, ennek okát a sok mozgásban és az alacsony zsírfogyasztásban látják, a szigetországban ugyanis emiatt kevés az elhízott ember. A hagyományos japán étrend nagy mennyiségben tartalmaz fehér rizst is: rendszeres mozgás mellett ez kiváló táplálék, ha azonban a nyugati életmódnak megfelelően alig állunk fel az íróasztal mellől, kisebb adagokat érdemes belőle fogyasztani.

FRANCIAORSZÁG

Csupa élvezet

A franciák nem hisznek az „ami finom, az hizlal“ mondásnak, nyugodt szívvel fogyasztanak vajat, vajas krémeket, pástétomokat és vörösbort. Mindezek ellenére mindössze nyolc százalékuk mondható elhízottnak. A jelenség egyik oka, hogy nagy örömüket lelik az evésben, sokkal lassabban étkeznek, mint mások. A franciák szinte semmit nem esznek a főétkezések között, és nem fekszenek le teli gyomorral. A legtartalmasabb ételt kora délután, ebédre fogyasztják el, a vacsora sokkal könnyebb fogásokból áll, így a szervezetüknek nagyobb esélye van a bevitt energia tökéletes feldolgozására. Napi egy-két pohárka vörösbor egyenesen jótékony hatással van az egészségre, a benne található növényi anyagok és antioxidánsok ugyanis csökkentik a vér koleszterinszintjét, így segítenek a szívproblémák megelőzésében. (Cs. Zs.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?