Az alvászavar hasonló szívroham-kockázattal jár, mint a dohányzás – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a forgolódóknál négyszeresére növekszik a sztrók vagy szélütés veszélye is a jó alvókhoz képest.
Négyszeres a szélütés kockázata, ha keveset alszik
A rossz alvás épp olyan egészségügyi kockázatot jelent, mint a nikotinfüggőség, Az alvászavarban szenvedők – akik napi hét óránál kevesebbet pihennek – négyszer akkora sztrókveszélynek vannak kitéve, ráadásul növekszik náluk a szívroham előfordulásának gyakorisága is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmánya nemcsak a dohányzással, hanem a mozgáshiánnyal is párhuzamba állítja az alvásproblémákat.
Az alvás témaköre korántsem olyan magától értetődő, mint amilyennek tűnik. Az alvászavarok nagyban növelik a szívroham és a sztrók kockázatát is. A rossz alvás csökkenthető kockázati tényezőt jelent a szív- és érrendszeri betegségekre nézve csakúgy, mint a dohányzás, a mozgáshiány vagy a kiegyensúlyozatlan táplálkozás
– fogalmazott Valerij Gafarov professzor.
„A legtöbb embernek éjszakánként 7-8 óra alvásra van szüksége. Akinek gondjai vannak a pihenéssel, annak érdemes orvoshoz mennie” – tette hozzá a szakértő. A vizsgálat során 657 férfit vettek górcső alá, akik közül mindannyian 25 és 64 év közöttiek voltak, illetve egyiküknek sem volt szívrohama, sztrókja vagy cukorbetegsége.
Alvásuk minőségét 1994 óta kísérték figyelemmel a Jenkins-skála segítségével. A nagyon rossz, rossz és gyenge alvás számított alvászavarnak. A megfigyelési időszak 14 évig tartott. Ezalatt rögzítették a szívroham és a sztrók előfordulását is. A szívrohamot kapó résztvevők 63 százalékának volt alvászavara. Náluk 2-2,6-szeresére nőtt a szívroham veszélye és 1,5-4-szeresére a sztrók kockázata.
Az alvászavarokat már eddig is összefüggésbe hozták a szorongással, a depresszióval, az ellenséges viselkedéssel és a kimerültséggel. Gafarov professzor a dubrovniki EuroHeartCare konferencián mutatta be az eredményeket, és hozzátette, hogy a halálozások több mint fele szív- és érrendszeri okokra vezethető vissza.
(nőinetcafé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.