Nárcisz: legyen a segítség jelképe

Ötezer új beteg, háromezer halott – Európában a daganatos betegségeknek ilyen a napi statisztikája. Még mindig elképesztően magas szám, pedig a szakemberek szerint bizonyos rákfajták esetében sikerült megfékezni az emelkedést.

A diagnosztizálás és a kezelés nem kis költségeit az állam fedezi, de a megelőzést és a pszichoszociális utókezelést már nem tudja megfelelő mértékben biztosítani. Néhány évvel ezelőtt e célból alakultak meg Európa-szerte a rákellenes ligák. Szlovákiában egy évtizede működik, s most szervezi tizedszer az ország legnagyobb közhasznú gyűjtését.

Április 7-én, pénteken ismét nárciszokat osztogató önkéntesekkel találkozhatunk majd szerte az országban. „A szlovákiai Rákellenes Liga célja ezzel a hagyományos gyűjtéssel az, hogy felkeltse az emberek érdeklődését a daganatos betegségek körüli helyzet javítása iránt. Az így összegyűlt pénzt a betegeknek és családtagjaiknak szánt programok támogatására, a tájékoztatás javítására és a megelőzésre szeretnénk fordítani – mondta az országos akció előtt tartott sajtótájékoztatón dr. Eva Siracká, a liga elnöke .

Hogyan lehet adakozni?

április hetedikén az önkénteseknél,

a 262 974 0400/1100-es számlaszámra történő utalással,

u sms küldésével. A 848-as számra az Orange Slovensko és a T-Mobile Slovensko hálózatban 2006. március 20-a és 2006. április 17-e között küldhetnek sms-t. Ára 30 korona.

Az idén 13 ezer önkéntes kapcsolódik be a gyűjtésbe. Volt rá példa, hogy olyanok is önkéntesnek adták ki magukat, akik valójában maguknak gyüjtöttek. Ezért az illetékesek felhívják a közvélemény figyelmét, hogy csak annak adjon pénzt, aki a liga logójával ellátott fehér pólót visel, s a kitűzött nárciszon jól látható az önkéntes azonosító száma.

Az elmúlt tíz év alatt folyamatosan emelkedik az összegyűjtött pénz összege. Tavaly és tavalyelőtt meghaladta a 15 millió koronát. A liga kutatási programokra, a kórházak felszerelésének javítására, a betegekről való gondoskodás színvonalának emelésére fordítja a legtöbb pénzt. Második éve működik Pozsonyban az az intézmény, ahol a szülő naponta beteg gyermekével lehet, segíthet neki átvészelni a kezelés testi és lelki megpróbáltatásait. A liga álmai között szerepel egy országos segélyközpont létrehozása, amely pszichoszociális szolgáltatásokat nyújtana a daganatos betegeknek és családtagjaiknak. (ki)

Meghívó a Polus City Centerbe

Április 7-én a pozsonyi Polus City Centerben 17 órakor az érdeklődők az érdeklődők szakemberektől kaphatnak választ a rákról, a megelőzésről, s vérnyomásukat is megmérettethetik. Különféle kvízek lesznek, s a győztes preventív kivizsgálási lehetőséget kap a Szent Erzsébet Onkológiai Intézetben négytagú család számára. A díj értéke 32 ezer korona. (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?