Milyen a közkedvelt Dacia Duster új, háromhengeres motorja?

duster

A Duster bemutatása óta nagy népszerűségnek örvend, s a lelkesedés azután sem állt le, hogy a Dacia a piacra dobta az olcsó SUV második generációját. Nem csoda, hiszen az autó tényleg jól teljesíti a feladatát, s a külseje sem olyan, ami miatt szégyenkezni kellene. Most az egyszer az új, háromhengeres erőforrást próbáltam ki, amely csak ötgangos manuális váltóval kombinálható.

Hiába, az uniós emissziós normákhoz minden autógyártónak alkalmazkodnia kell, s a Dacia sem jelent kivételt. Így a megszokott szívómotorokat felváltották a kínálatban a csökkentett méretű turbós erőforrások, s a közkedvelt Duster alapváltozata is ilyen motort kapott.

Jó ár/érték arány

Az Dusterről önmagában már sokat írtam, ezért csak tömören összefoglalomvéleményemetakülsőrőlés a dizájnról: tekintettel arra, mennyibe kerül, nagyon jól néz ki. Ebben az esetben nem éri meg az utastérben kopogtatni a műanyagokat, figyelembe kell venni azt, hogy az autó kialakítása során mennyit spóroltak. De ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy rossz lenne, épp ellenkezőleg, a második generáció kivitelezése meglepően jó. Ráadásul, amit én külön tudok díjazni, már az ülések is sokkal kényelmesebbek. Ami viszont bosszantó, s reméljük ezzel kezdenek majd valamit a ráncfelvarrás során, az ajtó túl széles pereme, amelyen gyakorlatilag minden be- és kiszállásnál bepiszkítottam a nadrágom. A másik pedig a központi zár hangja, ami éjjel felkelti a fél lakótelepet. Az ajtó bezárását két rövid, de annál intenzívebb hang, dudálás jelzi.

Galéria

Városban dinamikus

A Duster korábban még elérhető volt egy 1,6 literes, 115 lóerős négyhengeres benzines motorral, ezt viszont felváltotta a 999 köbcentis turbós erőforrás, amely ugyan kisebb teljesítményű, ám ugyanolyan nyomatékkal rendelkezik, mint az elődje. Már a motor begyújtása után hallani, hogy háromhengeres erőforrás berreg a motorházban, vezetés közben viszont kultivált és megmondom őszintén: meglepően halk. Alacsony sebességeknél ráadásul még nem várt dinamikával is rendelkezik. Az erőforrás közvetlen 2000 fordulat felett éled fel, s úgy 5000 fordulatilag teljes erőbevetéssel dolgozik. Sztrádán való előzésnél csodát ne várjanak, a gyorsulás ekkor már nem a legjobb, ezért elég helyet kell hagyni az előzésre. Városban viszont nagyon meg voltam vele elégedve. A pontosan működő ötgangos sebességváltó is hozzájárul ahhoz, hogy fürgén lehet előzni vele, s dinamikusan lehet vezetni.
Ahogy ezekre az erőforrásokra jellemző, a fogyasztásra is sokkal nagyobb hatással van a vezetési technika. Városban körülbelül hétliteres fogyasztásra kell számítani, városon kívül viszont előfordulhat, hogy hat liter alá is beférnek 100 kilométeren. Autópályán 130 km/órás sebességnél a motor 3300 fordulat környékén dolgozik, s a fogyasztás már túllépi a hét litert.
Már megszoktam, hogy a Duster az aránylag nagyobb egyenetlenségekkel is megbirkózik, s a széttört utakon is meglepően nagy kényelmet biztosít az utasoknak. Amit hiányoltam a behavazott dombokon, az a 4x4-es meghajtás volt, ehhez az erőforráshoz sajnos nem rendelhető.

Végezetül

Az új motor meglepett. Ideális választás lehet azoknak, akik a Dustert főleg városban, vagy a városba való ingázáshoz akarják használni. Univerzális motor, minek köszönhetően a sztrádán is érvényesül, bár igazán városban érzi magát otthon. A a motornak nem ártanak a gyakori startolások sem, s aránylag gyorsan eléri az üzemi hőmérsékletet, amit főleg télen fognak díjazni, amikor már pár perc után meleg levegő áramlik majd az utastérbe. A fogyasztás és a szervizköltségek szempontjából bölcs döntés lehet a Duster esetében az 1.0 TCe. Persze gondolni kell arra is, hogy ezzel a motorral nem kombinálható az automata váltó, valamint az összkerékmeghajtás sem.

Érdekes

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom 999 cm3

Teljesítmény 74 kW (100 LE)/5000 fordulatnál

Forgatónyomaték 160 Nm/2750–4000 fordulatnál

Csomagtér térfogata 445 l

Üzemanyagtartály térfogata 50 l

Hossz./Szélesség/Magasság (mm) 4341/1804/1693

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?