Mennyi idő alatt csökkenthető a magas vérnyomás?

vérnyomás

Ha valakinél magasvérnyomás-betegséget diagnosztizálnak, szinte azonnal felmerül a kérdés, hogy mennyi idő alatt lehet ezt rendezni. A válasz olyan tényezőktől függ, mint például hogy milyen magasak az értékek, milyen módszerekkel próbálja csökkenteni és milyen az illető általános egészségi állapota.

A gyógyszerek jellemzően már néhány nap alatt képesek csökkenteni a vérnyomást, és ezáltal hosszú távon csökkentik többek közt a szívinfarktus és a stroke rizikóját. Akár napokon belül észlelhető a vérnyomáscsökkenés, a stabil, tartós hatás viszont 4–6 hét múlva áll be, ezért nem célszerű túl gyorsan, túl gyakran változtatni az alkalmasnak vélt gyógyszereket. A gyógyszeres kezelés mellett természetesen nagyon fontos betartani néhány életmódszabályt is a tartós változás érdekében.

Az étrend szerepe

Meglepő, de az étrendben bevezetett változások is viszonylag gyorsan hatnak. A Hypertension című szaklapban megjelent tanulmány szerint az úgynevezett DASH-diéta 1–4 Hgmm-rel képes csökkenteni a vérnyomást már egy hét alatt. Ugyanebből a cikkből az is kiderült, hogy a sóbevitel csökkentése is mérhető eredményt hoz négy hét alatt.

Általánosan elmondható, hogy az étrend egyes elemei csökkentik, míg mások emelik a vérnyomást, elsősorban a súlygyarapodás és a vízvisszatartás miatt. Utóbbi kategóriába tartoznak a són kívül a telített zsírsavak, a transzzsírok és a cukrok. Az alkoholbevitel csökkentése is olyan tényező, amely határozottan csökkenti a magas vérnyomást, egy 2017-es tanulmány szerint például azoknál a személyeknél, akik napi 2 pohárnál több alkoholt fogyasztanak, a csökkentés 5,5 Hgmm-rel vitte lejjebb a szisztolés, és 4 Hgmm-rel a diasztolés értéket.

A vérnyomás csökkentésére a szakértők egy konkrét étrendet is kidolgoztak, DASH (Dietary Approaches to Stop Hypertension) diéta néven, amely alapvetően zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabona, rostban gazdag fogások és telítetlen zsírsavak fogyasztására épül. A magas vérnyomásban szenvedő betegeknek azonban nagy segítséget jelent a dietetikai tanácsadás, amely nemcsak a vérnyomásértékeket, de az esetleges további betegségeket, érzékenységeket, célokat és lehetőségeket is figyelembe veszi.

Érdekes

Mit érdemes még megváltoztatni?

Leszokni a dohányzásról. Az American Heart Association szerint a dohányzás nemcsak az érszűkület egyik legfontosabb kockázati tényezője, hanem minden egyes elszívott cigaretta önmagában is megemeli átmenetileg a vérnyomást.

Stresszfeldolgozás. A stresszről korábban úgy gondolták, csak a miatta kialakuló rossz szokások miatt járul hozzá a vérnyomás emelkedéséhez, de mára önálló kockázati tényezőnek is bizonyult.

A betegségek megfelelő kezelése. Számos betegség – a krónikus vesebetegség, a cukorbetegség, az alvási apnoé – hozzájárul a vérnyomás emelkedéséhez, ahogyan a magas koleszterinszint és a genetikai hajlam is. Éppen ezért is nagyon fontos, hogy az adott betegségeket orvossal kezeltessük.

A mozgás nemcsak a megelőzés eszköze

A mozgás nemcsak fiziológiai hatásai miatt képes csökkenteni a magas vérnyomást, de olyan „járulékos” hatása miatt is, mint a fogyás. A súlyvesztés ráadásul a szívre és a mozgásszervekre helyeződő nyomást is csökkenti. Sokan úgy gondolják, egy bizonyos kor fölött már késő belevágni az aktivitásba, de ez korántsem igaz. A Blood Pressure című szaklapban megjelent tanulmány szerint a rendszeres mozgás a korábban ülő életmódot folytató idősebbeknél is hatékony: 3,9 százalékkal csökkenti a szisztolés és 4,5 százalékkal a diasztolés értéket. Mindazoknak, akik mozgásszervi problémáik, esetleges túlsúlyuk vagy csak gyakorlatlanságuk miatt félnek belevágni az edzésbe, érdemes személyi edző segítségét kérni. Az így elkészült edzésterv természetesen az orvosi leleteket és a felmért alapállapotot is figyelembe véve lehet hatékony.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?