Légen megnyílt az Aranykert Pszichoterápiás Központ

Aranykert Pszichoterápiás Központ

A koronavírus nemcsak a testet, hanem a lelket is alaposan legyengítette. Míg a testi betegségek lassan-lassan eltűnnek, a lelki zavarok most válnak igazán láthatóvá: most látják a szakemberek, mennyire viselt meg bennünket a több mint két évig tartó bezártság. Ezért is mentem örömmel Légre, az Aranykert Pszichoterápiás Központ megnyitójára.

A néhai Benyovszky-kastély felújított első emeletén jó fél év alatt, egyelőre nagyobb támogatás nélkül született meg az Aranykert Pszichoterápiás Központ. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az ItsiPitsi Varázsműhely gyűjtött a L´élek Pont Polgári Társulás részére, és magánszemélyek is küldtek némi adományt. „Már egyetemi éveim alatt megfogalmazódott bennem, hogy a Csallóköz megérdemelne egy ilyen központot, de a végső elhatározás a koronavírus- járvány hatására született meg. Ritka az olyan központ, mint a miénk, ahol elsősorban verbális gyógyító folyamat, pszichoterápiás beszélgetős terápia folyik” – mondja Ágh Dávid, a központ megálmodója, kivitelezője és koordinátora. Az ízlésesen berendezett termek, az ajándékba kapott növények és Kiss Márta csallóközi festőművész monumentális képei méltó légkört teremtenek ahhoz, hogy a beteg lélek megnyugodjon, otthonosan, felszabadultan érezze magát.

Az anyanyelv érzelmi hőfoka

Az Aranykert abban különbözik a hasonló intézményektől, hogy a beteggel anyanyelvén foglalkoznak, legyen az szlovák vagy magyar. Amint azt Ágh Dávid megnyitójában többször is kiemelte: „Az anyanyelv érzelmi hőfoka rendkívül magas, ami jól hasznosítva, segíti a terápiás folyamatot, előbbre tud vinni”, magyarán: segíti a gyógyulást, a lelki nyugalom megteremtését. A megnyitón részt vevő dr. Hunčík Péter pszichiáter szerint is anyanyelven tudjuk a legpontosabban megnevezni érzelmeinket, érzéseinket, s a szakember ennek alapján gyorsabban és pontosabban fel tudja állítani a diagnózist.

„A pszichoterápiás kezelésen kívül csoportterápiát, egyéni pszichoterápiát, Jacobson-féle progresszív izomlazító relaxációs tréninget, autogén tréninget, művészetterápiát, muzikoterápiát, biblio-terápiát kínálunk az érdeklődőknek, de az alapiskola felső tagozatos diákjainak és a középiskolásoknak is szeretnénk foglalkozásokat tartani, hogy fejlődjön érzelmi intelligenciájuk.

Már várólista van

A központ hivatalosan május elsején nyílt meg, de már várólista van. A klinikai pszichológusokból, pszichoterapeutákból, klinikai és pszichoterápiás képzésben lévő pszichológusokból és pszichiáterből álló héttagú csapat igyekszik mindent megtenni azért, hogy ne kelljen sokáig várni a kezelésre. „Úgy tűnik, jó lépés volt, hogy tájékoztatót küldtünk a központról minden magyarul beszélő kollégának, a közösségi felületeken is hírt adtunk magunkról, de segített az is, hogy somorjai rendelőm eléggé ismert volt a környéken” – indokolja a szakember a várólistát.

Egyelőre az Általános Egészségbiztosító kötött csak szerződést az Aranykert Pszichoterápiás Központtal. Az ő ügyfeleiknek megtérítik a kezelés költségeit. A másik két biztosítóval még nincs szerződés, ami azt jelenti, hogy a páciens kifizeti a költségeket, a központ kitölt egy kérvényt, aminek alapján kérheti egészségbiztosítójától a költségek megtérítését. Az eddigi tapasztalat szerint ezt 100%-ban megteszik, s megtérítik a költségek 80%-át.

Fontos az önismeret

„Leggyakrabban a szorongás különféle formáival fordulnak hozzánk az emberek. Ám sokan jönnek azért, hogy jobban megismerjék önmagukat, vagyis már akkor kérnek segítséget, amikor még nincs nagyobb baj. Ennek nagyon örülök. Ilyenkor ugyanis eredményesen lehet segíteni. Ez egyfajta megelőzés is, ami rendkívül fontos mind a testi, mind a lelki betegségek esetében” – mondja Ágh Dávid.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?