Egészség

Lefekvés előtt hatásosabbak a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek

Akkor fejtik ki legjobban a hatásukat a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, ha lefekvés előtt szedik őket – ezt állapította meg egy nagyszabású, hosszú távú kutatás.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. február 24. 12:20

vérnyomás
- Shutterstock-felvétel

A tabletták jobban védenek a szívroham és agyvérzés ellen, ha lefekvés előtt veszik be, mintha reggel szedik őket. A szakértők szerint a test biológiai órája, illetve természetes 24 órás ritmusa megváltoztatja a szervezet válaszát a gyógyszerre.

Egyre több bizonyíték van arra, hogy számos különböző gyógyszer, köztük a szívproblémákra szedett tabletták jobban fejtik ki hatásukat, ha a nap egy bizonyos időszakában szedik őket.

A BBC News által ismertetett tanulmányban a magas vérnyomás miatt gyógyszert szedőket vizsgálták. A kutatásban több mint 19 ezer páciens vett részt. A pácienseket véletlenszerűen két csoportra osztották, az egyik csoport reggel, a másik este, lefekvés előtt vette be a vérnyomáscsökkentő gyógyszert. A kutatók a következő öt vagy több évben figyelemmel kísérték a résztvevőket. Kiderült, hogy a gyógyszerüket este szedőknél feleakkora volt a kockázata, hogy szívinfarktust kapnak, szívrohamban meghalnak, vagy agyvérzésük lesz. A vérnyomásnak rendes körülmények között éjszakára csökkennie kell, amikor pihenünk és alszunk. Ha nem ez történik, és továbbra is magas marad, az a szakemberek szerint megnöveli a szívroham és az agyvérzés kockázatát. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy az este bevett gyógyszer a magas vérnyomásban szenvedő betegeknél segít a vérnyomás rendben tartásában az éjszakai órákban. A gyógyszereiket este szedő csoport tagjainak lényegesen alacsonyabb volt az átlagos vérnyomásuk éjszaka és nappal is, és éjszakára jobban lement a vérnyomásuk, mint azoknak, akik reggelente vették be a pirulát. Ramon Hermida professzor, a spanyolországi Vigói Egyetem kutatója szerint jó volna, ha az orvosok ennek megfelelően instruálnák a betegeket. „Nem kerül semmibe, és sokak életét megmentheti.” A jelenlegi ajánlások a magas vérnyomás kezelésével kapcsolatban nem térnek ki arra, hogy mikor kell szedni a gyógyszert. De Hermida professzor szerint sok orvos általában azt ajánlja, hogy a páciensek reggel vegyék be, arra gondolva, hogy akkor nappal csökken a vérnyomás. A kutatás azonban világosan kimutatta, hogy azoknak, akik rendszeresen este vették be a gyógyszerüket, sokkal jobban sikerült kordában tartani a vérnyomását, mint azoknak, akik reggel vették be. És ami a legfontosabb: jelentősen csökkent a magas vérnyomás okozta problémák okozta megbetegedés vagy halálozás kockázata. A professzor hozzáfűzte, hogy további kutatással kell igazolni az eredményeket, amelyeket különböző népességcsoportokkal végeznek, és azt is figyelembe veszik, hogy milyen vérnyomáscsökkentő tablettákat szednek. A Brit Szívalapítvány szakértője ugyanakkor figyelmeztetett: mielőtt valaki változtatna a gyógyszerszedési időpontján, keresse fel a háziorvosát, és konzultáljon vele. „Lehet valamilyen különleges indoka is annak, hogy egy gyógyszer bevételét reggelre vagy estére írja fel az orvos.”

(MTI)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pellegrini k

Pellegrini: Szlovákiának új kormányra van szüksége, ne kínozzuk tovább a nemzetet

A független képviselők sikerét hozták a választások

Kék és fehér színkóddal különböztetik meg a választásokat ősszel

ll

Szlovákiai magyar írót díjaztak

liz truss

Brit külügyminiszter: Túl keveset költött a Nyugat Ukrajnára, ezért sikerült Putyinnak lerohannia

mentők rendőrök

Két napja keresnek egy folyó közelében eltűnt kétéves kisfiút, eddig nem találták (FOTÓK)

csapvíz k

Mintha nem lenne elég bajunk – most vízhiány miatt hirdettek vészhelyzetet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.