Forradalmi hazai módszer a prosztatarák korai felismerésére

 Prosztatarákkal kezelték, ír akcentusa lett

A második leggyakrabban előforduló daganatos betegség a prosztatarák. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy nyolc férfi közül egynél az élet folyamán biztosan kialakul ez a kezdetben észrevétlen betegség.

Az eredményes kezelés kulcsa az egészséges életmód, az 50. életév után a rendszeres urológiai szűrővizsgálat és a korai felismerés. A prosztatarák diagnosztizálásában a szlovákiai tudósok nemrég sikeresen fejeztek be egy hosszú ideig tartó kutatást. A Glycanostics szlovákiai társaság világviszonylatban is egyedülálló vértesztet dolgozott ki, amely nagy pontossággal meg tudja különböztetni a jóindulatú prosztatanagyobbodást a prosztataráktól. Innovatív, nem invazív módszerről van szó, amely a fehérjék felszínén lévő úgynevezett glikánok (sejtek felszínén található fontos, de nehezen megfogható biomolekulák) értékelésére épül.

A prosztatarák Szlovákiában évente több száz életet követel. Észrevétlenül alakul ki és kezdetben nem fáj, semmi panaszt nem okoz. „Kockázati tényező elsősorban a genetika, a magasabb életkor és a hormonális egyensúly felbomlása, továbbá a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás és a túlsúly” – mondja dr. Boris Kollárik, a Bory Kórház urológiai osztályának főorvosa.

A férfiak többsége vizelési panaszait az öregedés természetes velejárójának tartja, pedig ezek a zavarok súlyos problémát jelezhetnek, ezért nem szabad őket figyelmen kívül hagyni. Ha a prosztatával valami baj van, leginkább abból lehet tudni, hogy gyenge vagy megszakad vizeletsugár, fájdalom vagy csípő érzés kíséri a vizelést, véres a vizelet vagy magfolyadék (prosztataváladék), esetleg derék- vagy csípőfájdalom jelentkezik. „Ha a férfi ezek közül a tünetek közül bármelyiket tapasztalja, mielőbb fel kell keresnie az urológust, hogy kikutassa az okot. Lehet, hogy nem rosszindulatú prosztatanagyobbodásról van szó, hanem gyulladásról vagy prosztatafertőzésről, de lehet, hogy daganatos betegségről. Az 50. életév után a szűrővizsgálat elengedhetetlen. Ha a prosztatarákra időben fény derül, a gyógyulás esélye több mint 90 százalék” – magyarázza a szakember.

Nem kell félni

Az urológiai szűrővizsgálat egyszerű, fájdalmatlan, tehát nem kell tőle félni. Az orvos elbeszélget a beteggel, elvégzi az ultrahangos kivizsgálást, a vérvizsgálatot, a vizeletvizsgálatot és a végbélen keresztül a prosztatavizsgálatot. Az orvosok tapasztalata szerint a férfiakat a félelem és a szégyenérzet tartja vissza a szűrővizsgálattól, így sokan sajnos későn kerülnek orvoshoz. „A kivizsgálás lényeges része a prosztataspecifikus antigén, az úgynevezett PSA-szint meghatározása. A prosztata sejtjei által termelt enzimről van szó. A PSA koncentrációja a vérben a prosztatarák egyik mutatója. Ha a betegnek emelkedett a PSA-szintje, szükséges, hogy szövetmintát vegyenek a prosztatából. Ez mutatja meg, hogy daganatos elváltozásról vagy jóindulatú prosztatanagyobbodásról van szó – mondja a főorvos, majd hozzáteszi, hogy Szlovákiában a prosztataszövet- mintavétel 76 százalékában nem igazolódik be a prosztatarák, tehát felesleges volt elvégezni ezt a műveletet és felesleges volt izgulni. „Bár a beteg számára jó hír, ha az eredmény negatív, de először túl kell esni a kellemetlen és fájdalmas beavatkozáson.”

A betegség korai felismerése

A diagnosztika legújabb ismeretei ezen a területen is új megoldásokat kínálnak, ami forradalmat jelent a prosztatarák korai és pontos felismerésében. „A fájdalmas szövetminta helyett már van egy nem invazív vizsgálat, amely alapján biztonságosan meg lehet különböztetni a jóindulatú prosztatanagyobbodást a daganatos betegségtől. Ennek alapján az orvos dönti el, kiknél kell feltétlenül elvégezni a szövetmintát, és kinél nem. És ami fontos, már kezdeti stádiumban felfedi a prosztatarákot, amikor még sikeresen kezelhető” – teszi hozzá dr. Boris Kollárik.

A rák korai felismeréséhez vezető új út a fehérjék felszínén elhelyezkedő úgynevezett glikánok megfigyelésén alapszik. Ezt a módszert választották a Szlovák Tudományos Akadémia gazdag tapasztalatokkal rendelkező, a biotechnológia területén dolgozó tudósai.

„Egyszerűen mondva a glikánok fehérjék felszínén lévő cukrok, és ezek alapján meg lehet állapítani, milyen állapotban vannak a sejtek. Követésükkel nagyon eredményesen – már korai stádiumban – fel lehet ismerni a sejtekben végbemenő rákos folyamatot. A glikánok követésének módszere olyannyira forradalmi, hogy tavaly három amerikai tudós ezért kapott Nobel-díjat”

– magyarázza Ján Tkáč tudós, a biotechnológia neves hazai szakembere, a Glycanostics társaság megalapítója.

Nincs párja a világon

A társaság munkatársai a glikánokról szóló legújabb ismereteket a prosztatarák korai felismerése céljából folyékony szövetminta alapján egyedülálló diagnosztikai eljárásba ötvözték. „Világszerte az első és a maga nemében egyedülálló szervspecifikus tesztről van szó, amely a vérben található glikánok elemzésén alapszik. Vérvizsgálatkor modern nanotechnológiát alkalmazunk a glikánok változásainak követésére. Ez a módszer rendkívül nagy pontossággal már korai stádiumban képes kimutatni a prosztatarákot, amit még más képalkotó technikával lehetetlen kimutatni” - mondja Tomáš Bertók tudós, a Glycanostics társaság technológiai igazgatója. Ez a minimálisan invazív vizsgálat az orvosoknak anélkül hozzáférhető, hogy további technológiai felszerelésbe invesztálnának. Gyors eredményt hoz, és csökkenti a hamisan pozitív eredmények számát, ami újabb vizsgálatokat és szövetmintát von maga után. A világviszonylatban szabadalmaztatott technológia nemcsak a prosztatarák felfedezésében segít. Potenciálisan további 10 rákfajta szűrésére alkalmas. Ezt a közeljövőben fogják kipróbálni.

A beteg már most érdeklődhet az urológusnál a teszt iránt, mert hamarosan hozzáférhető lesz. Folynak a tárgyalások az egészségbiztosítókkal, de jelenleg még a betegnek kell megfizetnie a tesztet. Egyelőre bizonyos urológiai rendelőben lehet igényelni, de év végéig már sokkal hozzáférhetőbb lesz, mint most. Hatására minden bizonnyal csökkenni fog a szövetmintavételek száma. Gyorsabban diagnosztizálni tudják majd a rákot, és gyorsabban el lehet kezdeni a kezelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?