Ezért ébredünk fel hajnali 4-kor

alvás k

Egy alvásszakértő választ ad a kérdésre, miért ébredünk fel mindig hajnali 4 óra körül, és kiderül az is, mire ügyeljünk, hogy jobban aludjunk.

Nincs is annál boszszantóbb, mint amikor végigaludhatnánk szép nyugodtan az éjszakát, de kipattan a szemünk, méghozzá általában ugyanabban az időpontban, hajnali négy körül. Mi okozhatja ezt? Valami transzcendens dolgot sejthetünk a háttérben, vagy a válasz ennél sokkal kézenfekvőbb? A LADBible cikke erre ad magyarázatot.

Lisa Artis alvásszakértő, a The Sleep Charity vezérigazgató-helyettese válaszában kifejtette: lefekvés után nagyjából 4-5 óra elteltével azt tapasztalhatjuk, hogy kevésbé alszunk mélyen, így könnyebben felébredünk. Tehát aki este 11 körül megy aludni (és ez egy népszerű időpont a lefekvésre), az jó eséllyel hajnali 4 óra felé lép ki a mélyalvási ciklusból, és kezd valamelyest felébredni.

Azonban nem ez az egyetlen dolog, ami hozzájárulhat ehhez: fontos szerep jut például a hormonoknak is. „Az alvást a belső óránk, vagy más néven cirkadián ritmusunk irányítja – mondta. – Az alvást két hormon, a melatonin és a kortizol szintje szabályozza, amelyek egy szabályos 24 órás mintát követnek. A melatonin segíti az elalvást, míg a kortizol segít felkelni, és ébren tartja az embert.”

A túl sok cukor, az alkohol, a koffein, valamint a nehéz ételek, a magnézium és a B-vitaminok hiánya mind negatív hatással lehet az alvásra. Érdemes fehérjében és magnéziumban gazdag ételekkel zárni a napot, például keménytojást, túrót, tökmagot, spenótot, étcsokoládét, kesudiót, csirkét vagy pulykát fogyasztani a szénhidrátokban gazdag falatok helyett. És hogy a mosdóba se kelljen annyiszor kimennünk, bölcs döntés lehet, ha lefekvés előtt a folyadékfogyasztást is csökkentjük.

Persze, az életkor vagy a szorongás is befolyásoló tényező lehet. Az aggodalmaskodás nyilvánvalóan nem tesz jót az alvásnak, ezért próbáljunk megszabadulni minden lappangó aggodalomtól lefekvés előtt. Segíthet, ha ezeket leírjuk, akárcsak a lefekvés előtti meditációs gyakorlatok.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?