Álom, álom miért nem jössz…

A szakértők szerint minden harmadik felnőtt alvásproblémával küszködik. Egy részüknél a probléma súlyosbodik, gyakran állandósul. Persze az alvászavar nem csupán éjszakai ébrenlétet jelent, hiszen a nappali aluszékonyság kihat a családi kapcsolatokra, nehezíti a társadalmi beilleszkedést.

A szakértők szerint minden harmadik felnőtt alvásproblémával küszködik. Egy részüknél a probléma súlyosbodik, gyakran állandósul. Persze az alvászavar nem csupán éjszakai ébrenlétet jelent, hiszen a nappali aluszékonyság kihat a családi kapcsolatokra, nehezíti a társadalmi beilleszkedést.

A jó alvás áldás, és sokan szeretnének részesülni benne. Tudni kell, hogy az alvásigény egyéni, s a veleszületett különbségek általában egész életen át fennmaradnak. Az életkortól is függ, hogy a szervezet kiegyensúlyozott működéséhez mennyi alvás kell. Pedig az alvás létszükséglet, bár eddig senkinek sem sikerült kiderítenie és megmagyaráznia, tulajdonképpen miért is alszunk, miért álmodunk. Csupán azt számították ki a tudósok, hogy életünk során átlagosan 24 évet töltünk alvással!

A csecsemők alvásigénye nagy, a növekedés folyamán aztán ez a mennyiség csökken, felnőttkorban nagyjából megállapodik, majd az időseknél óhatatlanul bekövetkezik a nappali szunyókálások és az éjszakai ébrenlétek időszaka. Az orvosok szerint nagyon fontos a nyugodt éjszakai alvás. Főleg azért, mert a hét-nyolc órás alvás alatt nemcsak szervezetünk, hanem idegrendszerünk is regenerálódik.

A tudósok próbálnak választ adni a kérdésre, miért küszködik alvászavarral a világ lakosságának 35 százaléka? Szlovákiában még rosszabb a helyzet, a feltételezések szerint ugyanis a honi lakosság 50 százaléka szenved álmatlanságban. Európa többi országában a népesség 39 százaléka próbál úrrá lenni a kellemetlen „modern” betegségen. Ötvenegy százalékuknak az elalvás okoz nehézséget, 47 százalékuk az éjszaka folyamán többször, 38 százalékuk viszont hajnalban ébred fel és nem tud visszaaludni. A miértre egyértelmű válasz nincs, bár az álmatlanság – inszomnia – hátterében pszichés okokat sejtenek a szakértők. Az emberek zöme a stressz, a munkahelyi légkör, a romló emberi kapcsolatok, a megélhetési gondok, a családi problémák stb. miatt hánykolódik fekhelyén, persze álmatlanul.

Az időskori éjszakai ébrenlét hátterében az úgynevezett kis hullámú alvást biztosító rendszer valamilyen zavara, vagyis az effajta alvás hiánya áll. Az ilyen idegrendszeri zavar miatt az ember nem képes átaludni az éjszakát. A fölfokozott érzelmi állapot sajátos biokémiai változásokat idéz elő, ezzel magyarázható a kelleténél több éjszakai éber szakasz. Az alvásszakértők úgy vélik, a pszichofiziológiai inszomniától el kell különíteni a nappali aluszékonyságot (hiperszomnia) jelenségét, melynek kezelése általában ideggyógyászati kérdés.

Az orvosok, ideggyógyászok és pszichiáterek az alvászavar tüneteit négy kategóriába sorolják: a., ha a lefekvést követő 30 percen belül nem jön álom a szemünkre; b., ha az éjszaka folyamán ok nélkül többször felébredünk; c., ha rossz az alvásunk „minősége” és fáradtan ébredünk; d., ha hajnalban felébredünk, és nem vagyunk képesek újra elaludni. Ha ezek a panaszok huzamosabb ideig fennállnak, ajánlatos orvoshoz fordulni. Ugyanis az átmeneti és a rövid távú álmatlanság ma aránylag gyorsan, korszerű gyógyszerrel orvosolható – hangsúlyozta dr. Lívia Vavrušová pszichiáter. A korszerű, harmadik generációs altatók csupán az alvásért felelős sejtekre hatnak, és mert gyorsan felszívódnak, nem okoznak függőséget. Az alvászavarral küszködők a tabletta hatására reggelente frissen, pihenten ébrednek, nem tilos számukra az autó vezetése sem. A gyógyszer előnye: nem kell rendszeresen szedni, hanem csak szükség esetén. Az egyedüli gondot az altató ára jelenti, amely jóval magasabb, mint a Szlovákiában elterjedt 2. generációs benzodiazepinek csoportjába tartozó szereké. Nem eléggé közismert az sem, hogy a hagyományos tabletták elmélyítik az emlékezet- és tudatkiesést, az idősebbeknél viselkedészavarokat, reggeli összpontosítás-képtelenséget, ébredés utáni bágyadtságot okoznak.

Az alvászavarokkal, az álmatlansággal a www.spanok.sk honlap is foglalkozik. (péterfi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?