A vizek partján lesben áll a halál

Mintegy hatszáz ember szíve szűnt meg dobogni tavaly Szlovákiában közúti balesetek következtében. Hatszáz halott. Ugyanebben az időszakban csaknem kétszázan ugrottak, mentek vízbe, azután holtan húzták ki őket a tavakból, folyókból, sóderbányákból és kubikgödrökből. A matematika nem tudja kimutatni az emberi veszteségeket és szenvedéseket.

A bűnös rohanáshoz való alkalmazkodás korában szinte már természetesnek tartjuk az országutak halottjait. Mégis enyhe hideg fut végig hátunkon, ha olvassuk a hétvégek fekete krónikáját. Megborzadunk - talán távoli őseink félelmét örökölve - a néma vízből kihalászott embertársaink láttán. Fulladozunk, egyre csak fulladozunk...

Fiatal és felnőtt korban nem fulladnak vízbe az úszni nem tudók. Kerülik a vizet. Többnyire a gyengébb úszókra leselkedik veszély. Olyanokra, akik túlbecsülik képességeiket. Háromszor annyi férfit, mint nőt nyelnek el a víz hullámai. Talán a gyengébb nem józanabb, óvatosabb? A teremtés koronája pedig ki vagyok, mi vagyok alapon bizonyítani akarja nagyságát, ügyességét, bátorságát? Nincs egyértelmű válasz.

Vannak viszont mindenféle történetek. Mondanunk sem kell, a vízi tragédiák nyolcvanöt százaléka nyáron következik be, s természetes (?) eredménye annak a gondtalan fürdőzésnek, annak a végtelenül sajnálatos körülménynek, hogy az ötven esztendőnél idősebb felnőttek ötvenöt-hetven százaléka egyáltalán nem vagy alig tud úszni. Hiába bírja is némileg az úgynevezett kutyaúszást, akkor a könnyelműség áldozata lesz. És a könnyelműséget (gyakran) a legcsábítóbb segítség fokozza: a szeszes ital. Az alkoholos állapotban bekövetkezett vízi tragédiák aránya körülbelül megegyezik ama közlekedési drámákéval, amelyekben szintén az ital játssza a főszerepet.

Néhány éve történt. A tónál éledezett a fürdőélet. Az idő hűvös volt, kevesen merészkedtek a homokdombok közé zárt tóba, inkább a parton heverésztek. Délben három fiatalember érkezett kerékpáron, nyilván túl voltak az ünnepi ebéden, ittak is valamit, felhevültek voltak a kerékpározástól, arcukon csillogott a verejték. Egyikük vendég volt, katonapajtását látogatta meg. Ez a vendégfiú, ahogy megpillantotta a tavat, leugrott a kerékpárról, s dobálni kezdte le magáról a ruhát. Aztán amúgy gatyában nekifutott a tónak. - Vigyázz! - kiáltott utána a barátja. - Hirtelen mélyül!… - Tudok én úszni - válaszolta és bevágódott a vízbe. Alámerült…

Vártuk, hogy felbukkanjon és ússzon tovább. Nem így történt. Eltelt egy perc, aztán kettő, három… Ekkor már mindenki talpon volt. Csónakot hoztak, a vendéglátó beevezett a tóba, körülbelül arra a helyre, ahol barátja elmerült. De hiába kotorták a medret, a fiú nem került elő. Csak késő délután, amikor kijött egy halász a fiával, akiknek szomorú szabadalom volt a birtokában: ők voltak a hivatásos hullakeresők. Hosszú kötelet gombolyítottak le, amelyen harminc centiméter távolságban fél méteres zsinegek ágaztak le, s minden zsineg háromágú horogban végződött. A kötél egyik végét a parton hagyták, a másikat a csónakba vették, és nagy kört írtak le a tragédia feltételezett helye körül. A szó szoros értelmében bekerítették a víz áldozatát. Azután a halász a partra kanyarodott, s finom, óvatos mozdulatokkal kezdte behúzni a kötél szabad szárát. A parton vágni lehetett a csöndet, amíg a halász halkan meg nem szólalt.: - Megvan! A következő percben feltűnt a víz színén egy meztelen hát, az egyik horog a hónalj öblébe akadt és lassan a part felé vontatta a fiatalembert. Aki három órával azelőtt még élt.

Néhányan begázoltak a vízbe, kiemelték és felfektették a homokra. Sohasem felejtem el az arcát. A hirtelen halál iszonyát, ami rádermedt fiatal vonásaira, és szörnyű görcsbe torzította. A boncolás megállapította, nyolc-tíz konyakot ivott a kísérő sörökön kívül.

A figyelem nem ritka emberi erény - kötelező tulajdonság olyankor, amikor mások élete forog veszélyben. Arról semmiféle statisztika nem készül, hány embert figyelmeztetnek évenként arra, hogy veszélyes helyet választott a fürdőzésre, s arról sincs kimutatás, hány veszélyes helyet jelölnek meg táblákkal: itt a fürdés szigorúan tilos! Általában fiatal életek forognak veszélyben, kerülnek veszteséglistára, mert a gyerekeket hiába figyelmeztetik, a fiatalok nem nagyon hallgatnak a jó szóra.

Az oktalan halálnak vannak megdöbbentően tragikus esetei, olyan drámák, amelyeken az ember csak eltöprengeni tud: hogyan történt? Egy a sok közül. Kora tavasszal horgászott egy fiatal apa. Magával vitte ötéves kisfiát. Az apa az úszót leste, a kisfiú körülötte játszott. Egy darabig ő is figyelte, van-e az apunak kapása vagy nincs, aztán mással kezdett foglalkozni. Hogy mivel? Nem tudjuk. Eltelt egy kis idő, az apa keresni kezdte a kisfiát, de nem találta. Azt gondolta, elcsavargott. Nem így történt…

Ősrégi mondás, a vizek partján lesben áll a halál. Van, aki elkerüli, van, akinek ez a találkozás az utolsó esemény az életében. Tavaly kétszázan fejezték be életüket a folyókban, tavakban, sóderbányákban és kubikgödrökben. Kétszáz vízi tragédia. Mennyi kisírt szem, mennyi végig nem álmodott álom.

Emberek, vigyázzunk magunkra. És egymásra.