Egészség

A legjobb idegnyugtató gyógynövények

Ha idegesek és feszültek vagyunk, nem kell feltétlenül azonnal gyógyszer után nyúlnunk. Gyógynövényekkel is kiváló hatást érhetünk el, ráadásul teljesen természetes módon és vegyszerek nélkül.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

2020. május 26. 10:16

gyógytea
Illusztráció - Fotó: pixabay

Kerti székfű

Ez a növény képes hatékonyan megnyugtatni az idegrendszert, nem véletlen, hogy már az ókori görögök is használták nemcsak erre, hanem gyulladáscsökkentésre is, miután felfedezték gyógyító erejét. A kerti székfű remek orvosság migrénre, fejfájásra, viszont azt tudni kell róla, hogy nem úgy működik, mint a hagyományos fájdalomcsillapító, tehát nem tudjuk csak úgy bevenni, ha rosszul érezzük magunkat. Néhány héten át rendszeresen fogyasztva azonban igen nagy arányban képes megelőzni, illetve megakadályozni a fejfájást és a migrénes rohamokat. Ha napi három csészével iszunk belőle, azzal enyhíthetjük az idegi eredetű fájdalmakat és az idegfeszültséget is.

Csalán

A csalán a kutatások szerint képes szabályozni azt, hogy az idegrendszer hogyan továbbítja a fájdalomérzetet, ezért idegi eredetű fájdalmakra is hatékony lehet. Kutatások szerint azoknak, akik csalánnal is kezelték az ilyen jellegű problémáikat, jóval kevesebb gyógyszerre volt szükségük. A csalán fogyasztható tea formájában, de leves is készülhet belőle.

Zsálya

A zsálya – az íze mellett – talán leginkább memóriafokozó hatásáról ismert, pedig természetes szorongásoldóként is megállja a helyét. Ha naponta megiszunk néhány csésze zsályateát, tapasztalni fogjuk, hogy idegeink megnyugszanak, ezáltal sokkal jobb lesz a hangulatunk is. Arra viszont ügyeljünk, hogy ne használjunk zsályát, ha hajlamosak vagyunk a migrénre.

Valeriána

Idegnyugtató hatása régóta ismert, citromfűvel kombinálva hatékonyan kezelhetünk vele nyugtalanságot, alvászavart és hiperaktivitást is. Legjobb tinktúra formájában alkalmazni, de ha rendszeresen szedünk valamilyen gyógyszert, előtte kérjük ki az orvos tanácsát.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Volkswagen

Még több autót gyárthat nálunk a Volkswagen

Gyimesi György szerint az igazságügyi tárca ellentmond önmagának ⋌(A szerző felvétele)

A parlamentben vitáztak a Beneš-dekrétumok alapján indított földelkobzásokról

Norbert Bödör
Frissítve

Norbert Bödör rács mögött marad, a zsolnai börtönbe szállították

koronavírus

Ezért növekedett meg hirtelen az ismert fertőzöttek száma

Tornalja

Egy felújítás jegyzőkönyvének tanulságai

Szepe

Remek tavaszi szezont produkált Szépe János és csapata az NB I-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.