Az egészségmegőrzés jegyében telt a hétvége Csallóköznádasdon (KÉPEK)

Ekcéma elleni krémet is késztettek a jelenlévők előtt (A szerző felvétele)
Csallóköznádasd |

Ünnepélyesen átadták a kultúrház mellett kialakított fitt parkot és gyógynövényekkel kapcsolatos előadással is készültek a látogatóknak.

Bóna Zsuzsanna, Csallóköznádasd polgármestere, a rendezvény főszervezője nyitotta meg a délutánt szombaton 4 órakor a község kultúrházában. Beszédében köszönetet mondott Berényi Józsefnek, Nagyszombat megye alelnökének, aki a beruházó, Nagyszombat megye nevében jelent meg a rendezvényen, valamint bemutatta Nagy Dezsőt és Lengyel Linettet, akik egy tartalmas előadás keretében bevezették a jelenlévőket a gyógynövények és a belőlük készíthető gyógyhatású italok és krémek rejtelmeibe.

Nagy Dezső, a gyógynövények nagy tudója volt (A szerző felvétele)

E cikkünk megírásakor kaptuk a hírt, hogy Nagy Dezső, a rendezvény után pár órával somorjai otthonában elhunyt. A 75 éves nagytudású szakember utolsó közönség előtt tartott előadásán rengeteg információt osztott meg a jelenlévőkkel, akik bármikor kérdezhettek tőle. Nem voltak tabuk, női és férfi bajok, valamint általános egészségmegőrző módszerek is szóba kerültek, melyekhez konkrét praktikákat is megosztottak.

Az előadás kezdetekor ízletes, házi készítésű szörpökkel kínálták meg a jelenlevőket (A szerző felvétele)

Az éltető gyógynövények

Bóna Zsuzsanna bemutatta a két előadót, Nagy Dezsőt, aki már 70 éve foglalkozik vidékünkön megélő gyógynövényekkel, valamint Lengyel Linettet, aki fitoterapeutaként és kineziológusként is szólt a jelenlévőhöz. A családias hangulatú eseményen a gyógynövények illata betöltötte a kultúrházat. Először finom teákat, citromfű-menta és csalán szörpöket kóstolhattunk meg, melyeket ők készítettek el. A citromfű, amellett, hogy nyugtató hatása van, a délutáni órákban fogyasztva a szemet is javítja. A citrom-menta és komló kombinációjával pedig könnyedén el tudunk aludni. A csalántea remek gyógyír a vesére, a belekre, tisztító hatása miatt gyulladásgátló is, frissen szedve pedig a reumás területekhez érintve vérbőséget okoz és frissíti a bőrt. Szörpnek is ízletes. Megtudhattunk, hogy pontosan hogyan kell szörpöt főzni, melyik növényből, illetve növényrészből mi érdemes készíteni. Szóba kerültek az alkohol, valamint olaj alapú tinktúrák, amelyeket krémként használhatunk. Egy nézői kérdés után Nagy Dezső felhívta a figyelmet a növények megfelelő kezelésére.

„Nem szabad a gyógynövényeket mosni. Amikor megszárad és össze van darabolva, akkor egy sűrű szitán át lehet szitálni. De itt is attól függ, hogy mit akarunk mosni. Például a bodzavirágot nem moshatjuk, mert a virágpor lepotyog róla. A leveleket esetleg lehet”

- mondta el a gyógynövények nagy tudója.

 

Frissítő torna

Lengyel Linett az előadás felénél kedvesen megkérte a jelenlévőket, hogy álljanak fel, majd egy rövid torna keretében megmozgatták együtt végtagjaikat. Kineziológia pontokat serkentve ösztönözték testüket arra, hogy a jelenlévők kibírják a hosszú ülést és ne lankadjon a figyelmük se. Többen mondták is a torna végeztével, hogy milyen jót tett nekik ez az átmozgatás, valóban frissebbek lettek.

Átadták a parkot

„Bízunk benne, hogy minél több fiatal és idősebb jön el a parkba. Úgy válogattuk össze ezeket a tornaeszközöket, hogy minden testrészre valamilyen formában kifejtse a hatását. Nagyszombat megyétől 10 ezer eurót kaptunk a projekt támogatására, ami magában foglalja az ivókutat is. Közmunkásaink segítségével helyeztük el itt”

- mondta el Bóna Zsuzsanna. Berényi József, a megye képviseletében elmondta annak ellenére, hogy a költségvetésük a pénzügyi átcsoportosítás után jövőre kicsit kevesebb lesz, ő továbbra is támogatja a hasonló kezdeményezéseket.

„Többször álltam már a pódiumon a faluban és többször is szó volt már róla, hogy ezt a szép, nagy területet hogyan lehetne hasznosítani” – kezdte az alelnök. „Az előadásra rákapcsolódva biztos vagyok benne, hogy a gyógynövények sokat jelentenek, de a testmozgás is. Ez egy preventív dolog, ha fizikaileg megpróbáljuk fitten tartani magunkat, az egy nagyon komoly egészségügyi hozzájárulás”

– tette hozzá. A fitt park közepén egy napelemmel ellátott világítótestet helyeztek el, ami a sötétedéskor automatikusan felkapcsolódik, biztosítva a megfelelő fényt az a kültéri fitnesz eszközök éjszakai megvilágításához.

Nagyszombat megye 10 ezer euróval támogatta a park megvalósulását (A szerző felvétele)

Arckrém is készült

Az átadó után a hűvös idő hamar visszaterelte a jelenlévőket a jó meleg kultúrház nagytermébe, ahol tovább folytatódott az előadás. Többen meleg teát, vagy szörpöt kértek mielőtt Nagy Dezső és Lengyel Linett újra átvette a szót. Fontos információk hangoztak el a gyógynövények gyűjtésével kapcsolatban.

„A kertünk egy gyógyszertár. Beszéljünk a tyúkhúrról, ami remek a koleszterinre, még nyersen, salátának is meg lehet enni. Ajánlom a kövér porcsint, rengeteg vitamin, ásványi anyag és Omega 3 szírsav is található tenne. Mindenre jó hatással van a szervezetben. A pásztortáska például nagyon jó a fejfájásra. A csicsóka például a hasnyálmirigy legjobb gyógyszere, legjobb nyersen megenni”

– mondta el Nagy Dezső. Még jó pár gyógynövény szóba került, amit valóban érdemes szedni és fogyasztani. A szünetben az asztalokhoz invitálták a jelenlévőket, majd ízletes szendvicsekkel, kenyérre kenhető gyógynövényes krémekkel kínálták meg őket, sőt a szervezők még palacsintát is sütöttek. A gazdag kínálóasztalon elhelyezett finomságokat a Gulázsi cég támogatta.

Az előadás része volt egy egyszerű ekcéma elleni krém elkészítése, melynek alapja a disznózsír volt. Lengyel Linett felmelegítette, majd körömvirágot, lándzsás útifüvet és orbáncfű olajat tett bele, lefedte és hagyta kihűlni. A közönség érdeklődve figyelte az egyszerű praktikát, melyet bárki könnyedén elkészíthet otthon is. A rendezvény végén mindenki kapott egy-egy rövid leírást a legfontosabb információkkal az egyes gyógynövényekkel kapcsolatban és egy kis üveg, házi szedésű és keverésű influenza elleni teakeveréket.

Gazdag kínálóasztal várta a kóstolókat (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?