A gyors elalvás titka

Egy brit felmérés szerint már a gyerekeket is alvászavar gyötri. Tavaly a Glasgowi Egyetem tanulmánya kiderítette: az alvási ritmus felborulása hangulatzavarokat és depressziót is kiválthat, továbbá azoknak a hormonoknak a szintjét is megemelheti, amelyek az éhséget és az étvágyat szabályozzák, s így elhízáshoz vezethet. A The Sun című lap nemrég olyan tippeket közölt, amelyek állítólag gyors alváshoz vezetnek.

 

1. Lélegezzen mélyen

Az olasz Alison Francis alvásszakértő szerint a gyors elalvást megkönnyíti a mély légzés. „A szívet, a hormonokat és az agyat nem tudjuk ellenőrizni, de ha megváltoztatjuk a légzést, megváltozik a szívritmus és megnyugszunk” -mondta. A stresszes alvászavaros ember felületesen lélegzik, ami a szervezetnek azt az üzenetet küldi, hogy: „harcolj vagy menekülj”. Ha mélyen lélegzünk, a szervezet mintha megpihenne, utána könnyebb elaludni.

2. Zümmögjön mint a méh

A szakember szerint a zümmögés „mély, gyógyhatású vibrációt jelent”, ami ellazítja az idegrendszert. Segíthet a szervezetnek abban, hogy több melatonint termeljen, hogy megszabaduljon a negatív érzelmektől. Hunyjuk be a szemünket, orron keresztül vegyünk levegőt, és zümmögjünk.

3. Szabaduljon meg a kék fénytől

Mind a telefon, az iPad, mind pedig a laptop kék fényt bocsát ki, ami gátolja az éjszaka termelődő melatonin képződését, mert a szervezet azt hiszi, hogy nappal van. A kék az energia színe, és az égbolt is kék. Napközben szükség van rá, de ha este éri a szervezetet kék fény, nem tud kikapcsolni. Hogy ezt elkerülje, piros, sárga és narancssárga fénnyel vegye magát körül. A halószobából tüntessen el minden műszaki berendezést, hogy este ne érje kék fény. Ha lefekvés előtt laptoppal kell dolgoznia, töltse le azt az applikációt, ami a laptop éjjel kibocsátott fényét borostyánszínűre változtatja.

4. Vezessen naplót

A szorongás egyre több embernek okoz problémát. A hosszan tartó, mindennapi stressz ritkán oldódik magától. A naplóírás megnyugvást hozhat, ugyanakkor enyhítheti a feszültséget.

5. Beszélgessen

Napközben általában nincs sok idő a történések feldolgozására. A naplóírás kiegészítője vagy alternatívája lehet a barátnőkkel, lakótársakkal vagy rokonokkal való beszélgetés. Így megoszthatja gondolatait, és kellemes perceket tölthet el azokkal az emberekkel, akik fontosak önnek.

6. Sétáljon

Előfordult önnel, hogy esti séta közben ásítozni kezdett? Ezt az oxigén okozta, amely a szervezetbe áramlik. Ha természetes fény éri a szervezetet, ez is a melatonin és a szerotonin termelődését serkenti. Tehát az esti séta nemcsak az emésztést segíti elő, hanem arra is kiváló, hogy előkészítse az alvást.

A halószobából tüntessen el minden műszaki berendezést, hogy este ne érje kék fény. (ČTK/The Sun)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?