Csökkenteni kell a monokultúrás termesztést

A kezdetben jelentkező igen magas imágó egyedszámok csökkenő tendenciája és a szerbiai tapasztalatok is azt mutatják, hogy ott, ahol a termelők hosszabb távon tudatosan alkalmazzák a védekezés különböző formáit, ott lecsökken a populáció nagysága. Azzal ugyanis, hogy a vetésváltással eldönthetjük a földben lévő tojások – és egyben az abból később kifejlődő lárvák és imágók – sorsát is, elmondhatjuk, hogy – sok kártevővel ellentétben – a kezünkben van a kukoricabogár! Ez pedig igen komoly lehetőség – és egyben felelősség is – minden termelő számára.

A kártevő ellen az első számú védekezési módszer a vetésváltás. Mivel monokultúrás termesztésben már a második évben is jelentékeny károk jelentkezhetnek egyes területeken, ezért meg kell próbálni a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni a monokultúrás területek arányát; a vetésváltás ez esetben a fenntartható kukoricatermesztés egyik kulcsfontosságú mozzanatává vált. E művelet gyakorlatilag külön költséget nem jelent, és a hatékonyságát tekintve minden más védekezési módszernél eredményesebb.

Nyilván nem minden esetben oldható meg a vetésváltás, például egy öntözőberendezés alatt tartott csemegekukorica esetében. Az ehhez hasonló esetekben a védekezésnek egyéb módszereit lehet alkalmazni.

A megelőző védekezés egyik eszköze, ha a nyár folyamán a peték lerakása előtt végezzük el az imágók elleni védekezést, megakadályozva ezzel a talaj tojásokkal való „elfertőződését”. Az imágók elleni védekezés nem nehéz, hiszen egy igen aktív, a növény felszínén tartózkodó és abból táplálkozó kártevőről van szó. A legolcsóbb, kontakt hatású piretroid hatóanyagcsoportba tartozó készítményekkel is igen jó eredményeket lehet elérni. Egyetlen problémát az esetlegesen elhúzódó rajzás okozhatja, ilyenkor előfordulhat, hogy egyetlen kezelés nem elegendő. Ez esetben két kezeléssel vagy egy hoszszabb hatástartamú, felszívódó készítménnyel végzett egyszeri permetezéssel érhetünk el megfelelő hatást. Ügyelni kell azonban az érvényes állat- és növény-egészségügyi előírások betartására, különösen a méhek védelmére. Napközben csak méhekre nem veszélyes készítményekkel lehet védekezni. Virágzó állományban a méhekre kifejezetten veszélyes szerek nem használhatóak fel.

Légi kijuttatás esetén az eredményes védekezéshez minimum 80 l/ha permetlémennyiség szükséges.

A preventív védekezés szükségességének megállapításához az imágók számát kell megfigyelni. Az egyik módszer szerint például 25 növényen az imágókat megszámoljuk és egy növényre eső átlagot számolunk. Természetesen, ha több növényen végezzük el a számolást, akkor pontosabb adatot kapunk, a 2x100 növényen elvégzett vizsgálat már igen megbízhatónak mondható. Amennyiben a kiszámított átlagos egyedszám meghaladja a 1 imágó/növény értéket, abban az esetben már indokolt a védekezés. Másik módszer a Pherocon AM sárga ragadós lapcsapda használata. Ha van olyan hét a nyár során, amikor a csapdában 30-40 imágó gyűlik össze 7 nap alatt, akkor ez jelenti a védekezés szükségességét. Ezek az imágószámok már akkora mennyiségű lerakott tojást jelentenek, melyből kikelő lárvák gazdasági szintű kárt okozhatnak.

Ha a következő évben is kukorica vetését tervezzük ugyanabba a táblába, akkor minden esetben szükséges az ilyen felmérés elvégzése a nyár során. Akár tervezünk imágó elleni kezelést, akár nem. Ugyanis a következő év tavaszán már nincs olyan módszer a kezünkben, mely alapján szakmai alapon lehetne döntést hozni a lárvák elleni védekezés szükségességéről. Ha szükséges és történik is kezelés az imágók ellen és az eredményes, akkor a jövő évi termesztés biztonsága nagymértékben növekszik. Permetezés hiányában viszont a lárvák elleni különböző védekezési módszerek alkalmazása szükséges a következő év tavaszán, nyilvánvalóan csak akkor, ha az egyedszámok meghaladták az imént említett kritikus értékeket. Amennyiben alacsonyabb ennél a bogarak száma, úgy viszonylag kis kockázat mellett védekezés nélkül is termeszthető önmaga után a kukorica.

A lárvák elleni védekezési módszerek kiválasztását számos szempont befolyásolja. A rovarölőszeres csávázást ott célszerű alkalmazni, ahol gyengébb a fertőzés, illetve a kártevő felszaporodása még a kezdeti szakaszban van. Lényeges, hogy a területen az előző évben ne legyen gyökérkártétel, és ne legyen tömeges az imágórajzás sem. Ilyen helyzetben a rovarölő csávázószerek használata is hatékony lehet. A csávázott vetőmag használata preventív védekezésként is alkalmazható. Ugyanis a lárvák elpusztítása késlelteti a faj felszaporodását az adott területen, amivel évekkel elodázhatjuk a teljes területen végrehajtott vetésváltás kényszerű alkalmazását. A csávázott vetőmag előnye, hogy rendkívül könnyű és biztonságos a vele való munka. Nem ad tökéletes hatékonyságot, ezért csak egy adott, alacsonyabb fertőzöttségi szint mellett képes a kártételt a gazdasági kár szintje alá szorítani.

Az eddigi vizsgálatok alapján az erősebben fertőzött területeken a folyékony vagy granulátum típusú talajfertőtlenítő szerek használatával lehet leghatékonyabban védekezni. (Ne felejtsük el, hogy a szulfonil-urea típusú gyomirtószerek és a szerves-foszforsav-észter típusú talajfertőtlenítő szerek együttes alkalmazása fitotoxikus tüneteket okoz a kukoricán!) A vetéssel egymenetbeni kijuttatás a lárvakelés négy–hat héttel későbbi kezdete miatt szintén nem ad tökéletes (100%-os) hatékonyságot, de egy nagyobb arányú fertőzöttség mellett is képes a kártételt a gazdasági kár szintje alá szorítani. A drága és igen kis hatékonyságú teljes felületkezelés helyett mindenképpen a sorkezelés alkalmazása javasolt. A tapasztalatok szerint még az új, külföldi vetőgépek mikrogranulátum- adagolói is igen pontatlanul dolgoznak, akár 100%(!)-os eltérések is adódhatnak a gyári adatok és a ténylegesen kijuttatott dózis között! Még a leforgatásos módszer sem igazán megbízható, itt kb. 20%-os eltéréseket tapasztaltunk. Legpontosabb az a módszer, amikor egy ismert vagy lemért mennyiségű talajfertőtlenítő szerrel feltöltött géppel egy adott területet elvetünk, és megfigyeljük az anyag fogyását, vagy a maradék szert visszamérjük. Érdemes erre egy kis időt áldozni, mert egy, a szükségesnél alacsonyabb dózis súlyos dőlési károkat, a magasabb dózis pedig felesleges plusz költséget okozhat.

Ha nem megkésve, hanem időben vetjük el a kukoricát, és esetleg a fajta erős kezdeti gyökérnövekedésű, akkor ezzel nagymértékben lehet csökkenteni a károsítás következményeit. A lárvák vetés után 4–6 héttel későbbi megjelenésének idején már erős gyökérzettel rendelkező állomány jobban viseli a kártételt. Száraz időjárás esetén csökken a gyökerek regenerációs képessége, csapadékos viszonyok mellett komolyabb rágást is képes elviselni a kukorica megdőlés nélkül. Amennyiben a vetéssel együtt nem történik meg a védekezés, az utolsó lehetőségük a lárvák ellen a 6–8 leveles állományban elvégzett kezelés. Ennek egyik módszere a kultivátorra szerelt granulátumszóró adapterrel vagy perisztaltikus pumpával a sor mellé a talajba juttatott talajfertőtlenítő szeres kezelés. Mivel a tő mellé kerül a hatóanyag, ezért csak korlátozott a hatás.

Másik módszer a permetező szórófejjel a tőre permetezett és töltögető kultivátorral azonnal bedolgozott folyékony készítmény kijuttatása. Lényeges, hogy itt a sorok közé belógó és a tövekre irányított szórófejeket használjunk, melyek a menetiránnyal párhuzamosan vannak beállítva, valamint, hogy legalább 400 l/ha lémennyiséggel dolgozzunk. Ha sikerül a lárvakelés időpontjában, precízen elvégezni a kezelést, akkor igen jó eredményre számíthatunk.

A kelés hozzávetőleges idejét effektív hőösszeg számítással határozhatjuk meg. Április 1-je után elkezdve, ha a 12,7 °C feletti értékekből számított hőösszeg eléri a 150–160 °C-ot (irodalmi adatok 176,5 °C-ot adnak meg), akkor számíthatunk a kelés – és egyben a gyökérkárosítás – megkezdődésére is. A kártételt kezdetben a gyökerek belsejében rágott járatok kialakulása jelzi. Ezek megfigyelése is támpontot adhat, ekkor azonban már azonnali beavatkozás szükséges.

Ha sikerült megvédenünk az állományt a dőléssel járó kártételtől, akkor a legveszélyesebb időszakon már túl vagyunk. A gyökérkárosítás július közepéig teljesen befejeződik, tehát a legutolsó lárvák még eddig jelen lehetnek. Kb. június végétől már megjelenhetnek az első imágók, melyek további károsítást okozhatnak a kukoricán. Kezdetben levélhámozás jelentkezik, a virágzás megkezdésekor először a címeren, később a bibeszálakon károsít. Ez utóbbi jelenti a legnagyobb veszélyt, mert magas egyedszámok esetén olyan mértékű lehet a bajusz lerágása, mely komoly termékenyülési problémákhoz vezethet. Ez a hibrid- és csemegekukorica esetén 0,5–1 imágó/növény, a takarmánykukorica esetében pedig 3–5 imágó/növény egyedsűrűség mellett várható. Ha ezt eléri vagy meghaladja a bogarak száma, akkor az idei termés védelmében az állománykezelés indokolttá válik.

Az imágók jelenléte június végétől egészen októberig tart, ezen belül a rajzáscsúcs száraz, meleg nyarakon július végén, hűvösebb időben augusztus első felében jelentkezik. A permetezések elvégzésére is ezekben az időszakokban lehet szükség. Mivel a bogarak vándorlási hajlamot mutatnak, ezért az imágók elleni védekezés végrehajtása térségi összefogással lényegesen hatékonyabb.

A nőstények a petéiket zömmel a kukoricaföld talajába helyezik, de ha elvirágzott már a kukorica és megkezdődik a bogarak egy részének az elvándorlása, akkor más kultúrákban is megtörténhet a tojásrakás. Ez azonban csak kismértékű, jelentős problémát eddig sehol sem okozott.

A lárvával fertőzött területen a következő évben kukoricát termelni tilos. A kötelező vetésváltás ilyen helyzetben alapvetően a termelő érdeke is. Sokszor felmerülő kérdés, hogy a lárvák tudnak-e a talajban vándorolni. Egyértelműen beigazolódott, hogy a szomszédos tábla kukoricáit megkeresni nem képesek. Maximum 1-2 sorköznyi távolságot tudnak megtenni, de ha nem találnak kukoricagyökeret, akkor a talajban elpusztulnak.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy kis kártételi veszélyhelyzetben vagy megelőzésképpen lárvák elleni védekezésre elégséges lehet a csávázott vetőmag használata. Nagyobb veszély, ill. fertőzés esetén a talajfertőtlenítő szerek használata indokolt. Erős rajzás, több éves monokultúrás termesztés igen komoly kockázati tényezőnek számít, ezért ebben az esetben mindenképpen a vetésváltás alkalmazása javasolható! Az imágók elleni nyári védekezésekkel megakadályozható a tömeges tojásrakás, így megelőzhető a kártétel.

A kukoricabogárral, még ha nem igazán kellemes is, de meg kell tanulnunk együtt élni és az ellene való védekezés már most része a kukorica integrált növényvédelmi technológiájának. Ne feledjük: azzal, hogy eldönthetjük tavasszal, milyen növényt vetünk az előző évi kukoricatábla talajába, a kikelő lárvák ezreinek a sorsát határozzuk meg. (w-r)