Bérgyilkost fogadott a feleség, a férj meg eljátszotta a halálát

bérgy

Az amerikai férfi, Ramon Sosa egy reggeli műsorban mesélte el a történetét. Mikor megismerkedtek a feleségével még minden jól indult, de aztán jött a fekete leves.

Sosa elmondta, hogy mikor megismerte a feleségét, még minden jól alakult. Az első intő jel a 2010-es esküvőn jött, mikor az anyósa odasétált a férfihez, megölelte és csak annyit súgott neki, hogy „Most már a te bajod”.

Öt évvel később beadták a válást, de még mindig együtt éltek. Sosát az egyik közeli barátja figyelmeztette, hogy mire készül a neje. A feleség, Lulu egy férfi után érdeklődött, aki Mexikóban pénzért gyilkol. Sosa a barátjával kitalálta, hogyan játssza meg a saját halálát, mivel a rendőrségnek több bizonyítékra volt szüksége.

A férfi 30 fotót készített magáról, ahogy egy gödörben fekszik és úgy tűnik, mintha fejbe lőtték volna. Sosa ezután három napra eltűnt. A rendőrség pedig végül elkapta a nőt, aki jelenleg 20 éves börtönbüntetését tölti. A férfi elmondása szerint már megbocsátott neki.

(br, Index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?