Több országban drágult a matrica

Pozsony. Az európai országokban Németország kivételével fizetni kell az autópályák és gyorsforgalmi utak használatáért.

Pozsony. Az európai országokban Németország kivételével fizetni kell az autópályák és gyorsforgalmi utak használatáért. Szlovákiában idén először használunk elektronikus matricákat, több helyen még levonó formájú matricát kell venni, s akadnak olyan orszá- gok is, ahol az elsőrendű utak használatáért is fizetni kell.

Aki autóval megy szabadságra, annak idén sem árt indulás előtt leellenőriznie, mennyibe kerül a fizetett útszakaszok használata. Az Európai Unió tagállamainak szuverén döntése, hogy mely utakat tesznek fizetőssé milyen gépkocsi-kategóriák számára. Az egyetlen megkötés, hogy az előírások nem diszkriminálhatják a külföldieket – más tagállamok állampolgárai nem fizethetnek magasabb útdíjat a hazaiaknál. Ezért is gyűlt meg a baja Németországnak az Európai Bizottsággal (EB), amelynek nem tetszik, hogy Berlin a külföldi sofőrök számára bevezetné a sztrádadíjat. A német kormány azzal érvel, hogy a német állampolgárok is fizetnének, az EB szerint viszont a rendszer így is igazságtalan, ugyanis a németeknek különböző kompenzációkkal gyakorlatilag visszafizetnék a sztrádamatricák árát. A bizottság már eljárást kezdeményezett Németország ellen, az eljárás eredménye egyelőre ismeretlen.

Matrica vagy kapu

Bár az Európai Unióban időről időre felmerül az egységes útdíj rendszerének bevezetése, konkrét elképzelés mindeddig nem lett kidolgozva. Az útdíj fizetése ezért tagállamonként változik. Például sztrádamatricákat (levonó vagy elektronikus) jelenleg hét uniós országban használnak: Ausztriában, Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában. Az esetek többségében egyhetes, tíznapos, egy hónapos vagy egyéves matricából válogathatnak a sofőrök. Kivétel csak Svájc, ahol kizárólag egyéves matricát lehet venni.

Ahol nincs matrica, ott fizetőkapuknál kell téríteni a megtett út árát készpénzben vagy bankkártyával. Ahol duális rendszer érvényes, tehát matrica és fizetőkapu egyaránt, ott a matricákat rendszerint csak személyautókra lehet megvenni. Egyébként nem árt tudni, hogy néhány országban a fizetőkapuknak van nyitvatartási ideje, így előfordulhat, hogy a hivatalos nyitvatartáson kívül csak bankkártyával lehet kifizetni a díjat, készpénzben nem.

Drágább matrica

Bárhol is járnak, még véletlenül sem éri meg elkerülni a fizetést, a bírságok ugyanis mindenütt rendkívül magasak. Néhány európai ország ráadásul a nyári szezon előtt megemelte a sztrádadíjakat és a büntetéseket is. Például Ausztria 1,30 euróval emelte az éves sztrádamatrica árát, így jelenleg már 85 euróba kerül. A két hónapra szóló matrica 40 centtel drágább, az ára 25,70 euró, a tíznapos pedig 10 centtel drágult a jelenlegi 8,80 euróra. Nyugati szomszédainknál a bírságokat is emelték, aki handsfree készülék nélkül telefonál vezetés közben, tilos helyen előz vagy irányjelző nélkül tér le az útról, az 2000 euró feletti büntetést is kaphat.

Franciaország a közúti alagutak használatáért fizetett illetéket emelte meg. Ezért a Mont Blanc alatti alagút 44 euróba, a francia-olasz határ közelében fekvő 13 kilométeres Fréjus alagút 44,20 euróba kerül. Bulgária a sztrádahálózat bővítése után 40 százalékkal növelte a sztrádamatricák árát. Az egyhetes matrica 15 lev (7,67 euró), az egy hónapra szóló pedig 30 (15,34 euró).

Aki idén autóval indul Horvátországba, annak jó hír, hogy Magyarországon, Szlovéniában és az Adriánál sem drágultak a sztrádamatricák. Ne feledjék, hogy a horvátok úgynevezett nyílt és zárt útdíjrendszert használnak. A nyílt az egyes hidakra, alagutakra és rövidebb sztrádaszakaszokra érvényes – itt a sofőr a szakasz elején előre fizet. A zárt pedig olyan hosszabb sztrádákra, melyeken több lejárat van. Itt a szakasz elején a sofőr a fizetőkapunál kap egy sztrádajegyet, amelyet az autópálya elhagyásakor felmutat a fizetőkapunál, s a megtett távolság szerint fizet. A horvát autópályákon lehet kártyával, kunával és euróval is fizetni, ám ez utóbbi esetben a visszajárót kunában kapja meg a sofőr.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?