Škoda Octavia: Tényleg olyan jó lett, mint ahogyan állítják?

Škoda Octavia

Az autót, bár kívülről nem hozott áttörően új formákat, már alig lehet összehasonlítani az előző generációval.

A koronavírus-járvány okozta számtalan halasztás után végre a kezem ügyébe került a vadonatúj Škoda Octavia.

Nem is akármilyen: kombi, kétliteres dízel, 110 kW és DSG váltó. Mivel ezt az autót nem lehet egy klasszikus, hétköznapi tesztnek alávetni, úgy döntöttem, az Octaviát választom múlt heti, horvátországi kiruccanásomhoz, mely során annak néztem utána, hogyan fest az adriai nyaralás a járvány idején.

Az Octavia mindig is a Škoda legnépszerűbb modelljei közé tartozott, az aktuális, negyedik generáció pedig bemutatásától kezdve sikerre volt ítélve. Nem véletlenül, hiszen eltűntek az elátkozott osztott fényszórói, s a modellben olyan újdonságok is megjelentek, amelyeket eddig Škodában nem láthattunk. Nézzük meg hát, mit tud bizonyítani ez a járgány egy hosszabb útvonalon, amely Pozsonyból Ausztrián, Szlovénián és Horvátországon keresztül Mali Losinj szigetére vezetett. Számszerűsítve: 3 nap, közel 2000 kilométer, 19,5 óra a volán mögött.

Rövid összefoglaló

Az Octavia külsejéről, dizájnjáról már sokat lehetett hallani és olvasni, most csak összegezzük a legfontosabbakat. Ahogy említettem, az aktuális generációból már szerencsére hiányoznak az osztott fényszórók. A jelenlegiek ráadásul Matrix LED adaptív világítást kaptak, aminek a lényege, hogy az autó távolsági fényszórói gyakorlatilag kivágják az útról a szembe közeledő gépkocsit, így nem világítják meg az előttünk közlekedő sofőrt, és ennek köszönhetően nekem nem kell folyton ki- és bekapcsolni a távolsági fényeket.
Miután az Octavia prágai világbemutatója után elapadt a kezdetleges lelkesedésem, el kellett ismernem, hogy az autó eléggé konzervatív formákat kapott. Elölröl és oldalról látva sem okoz különösebben izgató esztétikai élményt, még szerencse, hogy a farának a kialakítása során kicsit szabadon engedték fantáziájukat tervezők. A hátsó lámpák formája, a Škoda felirat nekem nagyon bejött.
Az utastér kialakításának minősége nem igazán változott, újdonság, hogy a műszerfal egy részén megjelent a textil kárpitozás, ennek köszönhetően kicsit előkelőbb benyomást kelt a belső tér. Mivel az autó lényegében csak kicsit nőtt meg, az utasokra is tulajdonképpen ugyanolyan tágas tér vár, mint eddig, ráadásul már itt is megjelent a hátsó fejtámlákba integrált fejtámasz, így tehát kényelmesen végigalhatják a felnőttek a hosszú utakat.

A Škoda mintha kicsit fétisként kezelné az egyes modellekben a csomagteret, mindig próbál még tágasabb, még praktikusabb rakodótérrel előrukkolni, s ez ebben az esetben sincs másképp. Az aktuális modell csomagtere 640 literes, ami csupán 20 literrel kevesebb a hatalmas Superb kombi csomagterénél. A hátsó üléstámlák lehajtása után már 1700 literes tér áll rendelkezésre.
 

Érdekes

Škoda Octavia Combi 2.0 TDI

  • Hengerűrtartalom 1968 cm3
  • Teljesítmény 110 kW/3000–4200 fordulatnál
  • Forgatónyomaték 340 Nm/1700–2750 fordulatnál
  • Gyorsulás 0-ról 100 km/órára 8,8 mp
  • Kombinált fogyasztás (WLTP) 4,3–5,4 l/100 km
  • Hossz/Szélesség/Magasság (mm) 4689/1829/1490
  • Üzemanyagtartály térfogata 45 l
  • Csomagtartó térfogata 640 /1700 l
  • Az Octavia alapára 18 760 euró
  • A tesztelt modell ára 36 226 euró
     

Vissza az iskolapadba

Hosszú idő után kerültem olyan helyzetbe, hogy bizonyos funkciók kezelését vagy például a fogyasztási adatok kinullázását hosszú perceken át kellett keresnem. Ez annál is inkább furcsa volt most, mert Octaviában ültem, a Škoda pedig mindig is intuitív megoldásairól volt ismert. Nem mintha most túl bonyolult lenne a rendszer, de meg kell szokni, pontosabban tanulni kezelni. Amit korábban egy vagy két gombnyomással el tudtunk intézni, arra most nemegyszer négy vagy öt gombnyomásra is szükségünk lesz.
Nekem nagyon megtetszett a sebességváltó vadonatúj karja, amely mindenre hasonlít, csak nem arra, amit az eddigi Škodákból ismertünk. Ahhoz, hogy ilyen gomb helyettesítse a sebességváltó karját, azért jelentős technikai fejlődésre volt szükség. Korábban ugyanis a váltókarok mechanikusan voltak összekötve a váltóval, ezért volt szükség olyan masszív, nagyobb sebességváltó-karokra. Jelenleg viszont erről az összeköttetésről már csak szoftver gondoskodik, tehát többé nincs mechanikus kapcsolat a váltókar és a sebességváltó szerkezete között, így lehet tetszőlegesre minimalizálni a kar méretét.

Ugyanúgy új a volán, s a rajta található vezérlőgombok – ezek használatát is újra meg kell tanulni.

Az Octavia volánja mögött elejétől fogva kényelmesen éreztem magam, s tudtam, ez az autó több óra után sem fog csalódást okozni. Városon áthaladva arra lettem figyelmes, hogy a járgány nagyon jól elnyeli az utak egyenetlenségeit, mintha átrepülne a göröngyös út felett. A 7-gangos automata DSG váltó a megszokott minőséget képviseli, kifogástalanul működik.

Multimédia-rendszer

A 10 collos érintőképernyő tényleg minőségi grafikával rendelkezik, s alapjában véve átláthatók az egyes funkciók. Az alapnak számító Home felületet saját igényeinkhez igazíthatjuk, s olyan funkciók vezérlését tudjuk elhelyezni itt, amelyekre szükségünk van. A Menü gomb megnyomása után megjelenik az összes elérhető funkció ikonja, ami ugyancsak nagyon praktikus megoldás.

Másrészt ez a rendszer sem tökéletes, a klímát ugyanis csak az érintőképernyőn keresztül lehet irányítani. S ha például növelni akarják az autóban a hőmérsékletet, könnyen előfordulhat, hogy véletlenül az ülésfűtést fogják bekapcsolni, ez a két ikon ugyanis nagyon közel van egymáshoz. A funkciók többségét ugyan csak az érintőképernyőn keresztül tudjuk kezelni, a képernyő alatt található néhány gomb egyfajta rövidítésként szolgál. Így ha például be akarjuk állítani a hőmérsékletet, elég megnyomni a klíma gombot, s a képernyőn azonnal megjelenik a klíma teljes vezérlőegysége.

Hosszú utakra ideális

Az Octaviát nemcsak városban jó vezetni, hanem több órán át, autópályán is. Az autó tulajdonképpen sztrádánérzimagátalegjobban. Halk, kényelmes, és a 350 Nm-nek köszönhetően lelkesen és főleg biztonságosan leelőzi a lassúbb gépkocsikat.

Számos vezetést elősegítő funkciót találunk az autóban. Én személy szerint azt szeretem, ha ezek a funkciók nem avatkoznak bele túlságosan a vezetésbe, és csak úgy óvatosan figyelik a háttérből, hogyan vezetjük az autót. A túl hiperaktív vagy érzékeny funkciók ugyanis csak megkeserítik a sofőr életét, s egy idő után idegesítővé válnak. Az Octavia esetében ilyen volt számomra a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Line Assist). Ez ugyanis nemcsak akkor szólt rám, amikor véletlenül kitértem a sávból, hanem rendszeresen – s hozzáteszem, eléggé hangosan – figyelmeztetett arra, hogy a sáv közepén tartsam az autót. Szeretném látni azt a sofőr, aki kicentizve megállás nélkül a sáv közepén halad, mint ahogy azt is, akit nem idegesít az ötpercenkénti hangos figyelmeztetés. Ugyanúgy gondom volt az adaptív sebességtartóval, amely előzéseknél túl későn regisztrálja, hogy már nincs előttünk autó, s teljesen fölöslegesen még olyankor is lefékez, amikor már szabad az út előttünk. Olyankor is megteszi ezt a rendszer, amikor egy előttünk lassabban közlekedő gépkocsi kitér előlünk. A szenzorok egyszerűen mintha késve regisztrálnák az akadályokat az úton.

Hab a tortán

Ez alatt a köztes cím alatt a fogyasztási adatokat kell feltüntetnem, az új Octavia ugyanis ezen a téren lenyűgözött. A közel 2000, nagyrészt autópályán megtett út után az átlagfogyasztásom 4,8 liter volt száz kilométerre. Városban 4,7 litert értem el, városon kívül, országúti vezetgetés, mondjuk úgy, hogy faluzás közben pedig a fogyasztás elérte a 3,6 litert 100 kilométeren, ez pedig igazán levett a lábamról.

Hiába, az Octavia már régen nem az, ami volt, a generációváltás után egyteljesenújautóállelőttünk. Olyan járgány, amelytől ugyan senki nem fogja eldobni az agyát, másrészt ha kipróbálják, rájönnek, miért is tartozhat már évek óta a legnépszerűbb Škodák közé. Megvásárlása racionális döntés. Kényelmes, főleg a kombi változata hatalmas, biztonságos, a kétliteres benzinmotor pedig kellő dinamikát nyújt. Csak remélni lehet, hogy a tervezők a következő módosítások során kicsit bátrabban nyúlnak majd az autó dizájnjához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?