Nissan X-Trail 2.2 dCi Sport: Szebb és erősebb lett

Néhány héttel ezelőtti számunkban azzal kezdtük a Nissan Primera 1.9 dCi tesztjét, hogy a japánok a Renault-val történt fúzió keretében hozzájutottak néhány jó motorhoz. Ilyen a 2.2 dCi is, amely több mint 20 „lóval” teljesít többet a Nissan régebbi, ugyanekkora hengerűrtartalmú turbódízelénél, s amelyet a márka X-Trail nevű szabadidő-autójában is szolgálatba állítottak.

A fényszórókat is tartalmazó, megemelt teherbírású tetősínekért felárat kell fizetniA szerző felvételeNem ez volt azonban az egyetlen változás, amelyen a kocsi az utóbbi évek során átesett: a külsejét is átszabták kissé, például megváltoztatták a hűtőrács mintázatát. Mi már természetesen ezt a változatot kaptuk meg tesztelésre, mégpedig a második leggazdagabb Sport szereltségi fokozatban.

Külalak, besorolás

A szabadidő-autók ma már legfeljebb azoknál a márkáknál akarnak igazi terepeseknek látszani, amelyeknél e műfajban ez a felső határ. A Nissannál, mint tudjuk, ilyesmiről szó sincs (lásd: Patrol, Terrano); tehát az X-Traillel megengedhetett magának egy könynyebb ujjgyakorlatot. A kocsi karosszériája magas építésű ugyan, a kerékjáratok is impozánsak, de a hatalmas felületű reflektorok szemmel láthatóan nem bozótritkításra készültek, és a ködlámpák közötti gallytörő is inkább csak jelzésértékű. Oldal- és hátulnézetben pedig már egyértelműen az elegancia dominál: az oldalajtókat „személygépkocsis” gumi védőcsíkok tagolják, a hátsó lámpatesteket egészen a tetőig futtatták fel. A távolsági fényszórókat is tartalmazó masszív tetősínek feláras tartozéknak számítanak, a tetőablakkal együtt 50 000 koronáért rendelhetők meg. Mindez, a technikával együtt egy meglehetősen gazdag és sokszínű kategóriába sorolja be az autót, amely a Toyota RAV4-estől a Honda CR-V-n, a Hyundai Santa Fe-n, a KIA Sorentón, a Mitsubishi Outlanderen stb. keresztül egészen a BMW X3-ig terjed.

Komfort, szereltség, térkínálat

A Nissan X-Trail impozáns méretű jármű, térkínálata ennélfogva pazar. Itt most az utasok életterére gondolunk, mert a csomagtér kalaptartóig számított alapmérete nem éppen lenyűgöző. Javul a helyzet, ha a hátsó ülések felső pereméig pakolunk, vagy ha kihasználjuk, hogy az üléstámlák dőlésszöge állítható. Az utastérben viszont bőven van hová rakodnunk: csukható szekrények-bokszok sorjáznak a műszerfal tetején, videokamera méretű tárgyakat is befogad az elülső középső könyöktámla ürege, s a hátsót lehajtva szintén praktikus tárolórekeszekre bukkanunk. Ami pedig a szereltséget illeti, egyértelműen a korszerű szabadidő-autókkal szemben támasztott elvárásokhoz igazították: négycsatornás ABS, elektronikus differenciálzárat is magában foglaló ESP, kipörgésgátló, továbbá 4 légzsák, automata klímaberendezés, hat hangszórós, a volánról távirányítható, kazettás+CD-táras rádió, és még hosszan folytathatnánk a sort.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

Sportos szabásúak, kitűnő oldaltartássalA bevezetőben lelkesen üdvözöltük az új dízelmotort, de mondjuk meg őszintén: egy ilyen méretű és küldetésű kocsinál ma már ekkora kaliberű erőforrás joggal el is várható. Ez a 136 lóerő és 314 newtonméter egyszerűen kellett ide, és nagyon jól tették, hogy egy kitűnően méretezett hatfokozatú kézi váltóval párosították. Ennek segítségével jól beoszthatjuk a rendelkezésünkre álló erőpotenciált, és a kocsi vegyes forgalomban mért átlagfogyasztása is barátságos szinten tartható. Más a helyzet persze, ha terepre viszszük az autót, de ekkor már nem a fogyasztásról, hanem elsősorban és mindenekfelett az ALL MODE 4X4 rendszerről kell értekeznünk. Lényege, hogy elektronikusan, egy forgótárcsa (korábban nyomógombok) segítségével kapcsolhatjuk az egyes üzemmódokat, s azok minimális késéssel lépnek működésbe. Alaphelyzetben a kocsi fronthajtású, a tárcsa ekkor a 2WD pozícióban áll. AUTO állásba fordítva olyan rezsimre váltunk, amelyben az elülső kerekek legkisebb kipörgésekor automatikusan megjelenik hátul a szükséges mértékű – szélsőséges esetben 50%-os – vonóerő. Ha pedig LOCK állásba kapcsolunk, autónk tartós összkerékhajtásúvá válik, amikor is a vonóerő 57:43 százalékos arányban oszlik meg az elülső és a hátsó futómű között. Sima és száraz útra érve a 2WD állásba kapcsolva térhetünk át ismét fronthajtásra. S ami igen lényeges: tehetjük mindezt gyakorlatilag sebességkorlátozás nélkül, egyedül az egyenesfutás ajánlott. Ez a technika egyébként bőségesen elég ahhoz, hogy közepesnél nehezebb terepnek is aggodalom nélkül nekivághassunk. A hajtáslánc garantáltan nem fog cserbenhagyni, mindössze az alváz sérülékenyebb elemeire (pl. műanyag fedőlemezek) ajánlatos fokozottan ügyelnünk.

Zárszó helyett

Aláhúzva és összeszámolva: a Nissan X-Trail az ismertetett Sport kivitelben vonzó és attraktív, új dízelmotorjának köszönhetően pedig erős és gazdaságos szabadidő-autó, amely nehezebb terepen sem ijed meg a saját árnyékától. További előnye, hogy haszonjármű-kivitelben is kapható a hazai piacon: a kínálat mindkét kategóriában 8-8 különböző típusból áll. Vas Gyula

Hengerűrtartalom: 2184 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 100 kW (136 LE)/4000min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 314 Nm/2000min-1

Sebességváltó: hatfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 180 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,5 s

Menetkész tömeg: 1585 kg

Méretek (h/sz/m): 4510x1765x1750 mm

A csomagtér űrtartalma: 350–410–1841 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 9,0/6,2/7,2 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 60 l

Ár: 1 011 764/1 179 000 korona*

Az alapmodell ára: 776 470/899 900 korona*

* haszonjármű/személygépkocsi

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?