Egyre közelebb a Škoda Kodiaq

Pozsony. Év elején az alaszkai vadonban mutattak meg egy zöld lepellel eltakart modellt.

Pozsony. Év elején az alaszkai vadonban mutattak meg egy zöld lepellel eltakart modellt. Múlt héten már a norvég utakon készült hivatalos fényképeket közöltek az álcázott modellről, s augusztus végére még közelebb kerülhet hozzánk, közeledik a világpremier.

A Kodiaq kétség kívül egy kulcsfontosságú modell a Škoda számára. Ezzel lép először a SUV-piacra, amelyben már most is hatalmas a konkurencia. Amit mindenki elvár a Škoda szabadidős terepjárójáról, hogy tágas lesz, nagy csomagtérrel rendelkezik, s hogy tele lesz praktikus, a Škoda szakzsargonjával élve „Simply Clever” megoldásokkal. A formáról ezt-azt már elárulnak az álcázott modellről készített fényképek, azt viszont, hogy milyenek lesznek a terepképességei, egyelőre senki sem tudja.

A Škoda természetesen ugyanarra a platformra épül, mint konszerntársai (a VW Tiguan és a Seat Ateca), azoknál mégis jóval nagyobbra nőtt: míg a Volkswagennél 21, addig a Seatnál már 34 centivel méretesebb a Kodiaq, amely így közel 4,7 méteres hosszal büszkélkedhet majd – persze az opcionálisan kérhető plusz két üléshez erre szükség is lesz.

Az autóban lesz beépített, ajtónyitáskor előbukkanó ajtóélvédő, vagy a hosszú utakra alkalmas, speciális fejtámlákkal járó alváskomfort csomag. A hátsó üléstámlák lehajtása után a csomagtér 2065 literre fog növekedni. A modell hatfokozatos manuális és duplakuplungos DSG automata váltóval is elérhető lesz. Két TDI és két benzines TSI erőforrással fog érkezni jövő januárban a piacra, a legerősebb benzinmotor egy kétliteres 180 lóerős egység lesz.

A vezetői segédrendszereknek sem lesz híján az autó, így a márkánál először jelenik meg az Area View névre hallgató 360 fokos kamerarendszer is, de lesz utánfutósegéd, továbbfejlesztett gyalogosfelismerő és a parkolásnál is figyelő vészfékrendszer – mindemellett persze elérhetőek lesznek a már eddig is ismert megoldások. Az újdonság ezzel nemcsak az egyik legnagyobb, de a legmodernebb Škoda is lesz, ami minden bizonnyal az árán is meglátszik majd – még ha így sem lesz drágább, mint a Volkswagen Tiguan.

A Kodiaq alapban elsőkerék-meghajtású lesz, elérhető lesz 4x4 meghajtással és extraként off-road funkcióval. A modell hivatalos bemutatója az idei párizsi autószalonon lesz, valódi formáit viszont minden bizonnyal augusztus végén, szeptember elején fogják bemutatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?