Biztonságosabb autók

Az Euro NCAP rövidítés mögött tulajdonképpen egy autógyártóktól független szervezet, pontosabban annak programja rejtőzik. Ez a szervezet a legszigorúbb szakmai szempontok alapján és a legnagyobb objektivitással vizsgálja meg az egyes személygépkocsi-modellek biztonságát.

Az Euro NCAP rövidítés mögött tulajdonképpen egy autógyártóktól független szervezet, pontosabban annak programja rejtőzik. Ez a szervezet a legszigorúbb szakmai szempontok alapján és a legnagyobb objektivitással vizsgálja meg az egyes személygépkocsi-modellek biztonságát. A vizsgák töréstesztek sorozatából állnak, és korábban „csillagos” minősítéssel végződtek. Ez az értékelés azonban a kritériumok finomodásával, de főleg az egyes autómodellek közötti különbségek csökkenésével nem sokáig állta meg a helyét, ezért a csillagok mellett újabban a különbségeket jóval árnyaltabban jelző pontszámok is megjelentek. Összeállításunkban összesen hét kategóriában tüntetjük fel az Euro NCAP „biztonsági versenyének” jelenlegi állását, éspedig mind a hagyományos értékelés, mind az újabban bevezetett pontszámok feltüntetésével. Magyarán: azt, hogy az eddig vizsgáltak közül melyek a legbiztonságosabb autók az említett osztályokban.

KOMPAKT KATEGÓRIA

1. Toyota Yaris **** 29

2-3. Citroe#n C3 **** 28

Volkswagen Polo **** 28

4-5. Audi A2 **** 26

Renault Clio **** 26

ALSÓ KÖZÉPKATEGÓRIA

1. Renault Mégane II ***** 33

2. Peugeot 307 **** 30

3. Toyota Corolla **** 28

4. Honda Civic **** 27

5. Nissan Almera HB **** 25

KÖZÉPKATEGÓRIA

1. Toyota Avensis ***** 34

2–4. Saab 9-3 ***** 33

Mercedes-Benz C ***** 33

Renault Laguna ***** 33

5. Nissan Primera **** 29

FELSŐ KÖZÉPKATEGÓRIA

1-2. Mercedes-Benz E ***** 33

Renault Vel Satis ***** 33

3. Rover 75 **** 30

4. Peugeot 607 **** 26

5-6. BMW 5 **** 25

Toyota Camry **** 25

EGYTERŰEK (MPV)

1–3. Citroe#n C8 ***** 33

Fiat Ulysse ***** 33

Peugeot 807 ***** 33

4. Renault Espace **** 27

5. Citroe#n Synergie *** 24

MINIVANOK

1. Volkswagen Touran **** 32

2. Nissan Almera Tino **** 30

3. Renault Scénic **** 29

4. Citroe#n Xsara

Picasso **** 27

5. Opel Meriva **** 26

SZABADIDŐ-AUTÓK (SUV)

1. Volvo XC90 ***** 32

2. Mercedes-Benz M **** 30

3. Subaru Legacy

Outback **** 27

4. Nissan X-Trail **** 26

5. Suzuki

Grand Vitara *** 23

(Forrás: NO, internet)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?