Strandolni, pihenni, üdülni a kertben is lehet

Bár egy kerti medence nem a tenger, sokszor mégis több annál, hiszen ott áll az udvaron, a kertben, bármikor kényeztethetjük magunkat általa; látványa hűsít, vize pedig kellemes a testünknek. Szerencsére ma már anyagi lehetőségeinkhez igazodva sokféle medencetípus között válogathatunk.

Úszómedencével hosszú évekig csak a strandon találkozhattunk, mellette pedig áhítoztunk egy saját építményről. Ám ma már ki-ki elkészítheti vagy megépíttetheti álmai medencéjét, csak a pénztárca és a terület nagysága szabnak határt az elképzeléseknek.

A medencéket bármilyen talajba el lehet helyezni, a tájolást csupán a tulajdonos igényei határozzák meg. Arra azonban érdemes figyelni, hogy a lombhullató fák, bokrok közelsége erősen szennyezheti a vizet. Több kialakítási mód közül választhatunk: barkácsáruházakban, szaküzletekben, sőt hipermarketekben vásárolhatunk előre gyártott, acélfalas, fóliaburkolatú kerti medencét, melyet magunk állíthatunk fel.

Készíthetünk kerti uszodát előre gyártott, fix méretű, műanyag medence beépítésével, illetve monolit vasbeton alapra is. Az első két megoldás a legolcsóbb és a legkevésbé helyigényes. A betonmedence lényegesen drágább, több anyagot és munkát igényel, de az építés módja számtalan forma-, szín- és nagyobb mélység kialakítására ad lehetőséget.

Egyszerű medencéhez már néhány ezer koronáért hozzájuthatunk és a vásárlás napján használatba vehetjük. Ezek között is találunk nagyobb és kisebb méretűeket. A nagyobbakhoz létrát is kapunk, de melléjük érdemes beszereznünk egy szűrőberendezést, hogy a vizet ne kelljen naponta cserélgetni. Ezt a típust nyár végén elegendő kimosni és a téli hónapokra a garázsban, vagy a fészerben tárolhatjuk.

A fix méretű, beépítést igénylő medencének a helyét ki kell ásni a talajból. Alulra egy 10-15 cm vastag kavicsréteg, majd erre a szerelőbeton kerül. Ezután elhelyezhető a medencetest, melyet aztán körbebetonoznak. Ehhez a szerkezethez már nélkülözhetetlen az alapvető gépészeti felszerelés, azaz a vízszűrő, a szivattyú, esetleg a fűtés a téli hónapokra.

A fogadóaljzatig ugyanúgy készül, mint az előző típus, ezután viszont egy duplasoros, méretezett fenéklemez vasalás következik, melyet a falaknál felhajtanak. Fontos a gépészeti szerelvények megfelelő elhelyezése, a padlóösszefolyó és a csővezetékek szintbe hozása. A művelet bonyolult, mindenképpen szakembert igényel. A munkához csak vízzáró betont lehet használni. Az építés végén egy 72 órás víznyomási vizsgálat következik, hogy az esetleges repedéseket teszteljék. Ezt követően készül a medence szigetelése, majd erre helyezik fel a kültérre kifejlesztett, flexibilis, fagyálló ragasztóval a burkolatot. Ezek speciális sav-, lúg- és fagyálló medence burkolólapok, meghatározott méretekkel. Bizonyos helyeken a csúszásmentességre ugyancsak ügyelni kell. Száradás után feltöltik vízzel, beüzemelik a gépészetet és a medence birtokba vehető.

Különösen ügyelni kell a karbantartásra. Ez többek között a téli fagyok elleni védelmet is jelenti, melyet magunk is elvégezhetünk. Tisztítsuk meg a szűrőt, csökkentsük a vízszintet és a megfelelő adalékokkal kezeljük a vizet. Amint a kinti hőmérséklet 15 °C alá csökken, a klórt és a téliesítő folyadékot langyos vízben feloldva öntsük a medencébe. Használjunk fagytesteket, ezzel akadályozva a medence befagyását.

Ha a lefedés mellett döntünk a következő módszerek közül választhatunk:

Szolár takaró buborék fólia – a víz felszínén úszó takaró a buborékokra támaszkodva hőszigetelő levegőréteget képez. Anyaga és színe nagyon érzékeny a megfelelő klórszint betartására. Nagyobb felületnél javasolt a csörlő használata.

Grando takaró – hosszú élettartamú, bőséges színválasztékkal rendelkező, méretre gyártott, redőnyszerű takaró, motoros kivitelben. Távirányítóval is működtethető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?