Nincsen kert bab nélkül (de most komolyan)

ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Mindenestől szeretjük a babot, mert mindenét szeretjük; mondjuk, illata nincsen, de ez legyen a legnagyobb baja. Szeretjük, ahogyan kikel, föltéve, ha kikel, ahogy nyújtózik vagy bokrosodik, apró és nagyobb virágok borítják el, s ezekből egyszer csak hüvely lesz, benne a vetettel azonos szemekkel. Aztán szeretjük bablevesként, babfőzelékként, babgulyásként, sülve, párolva, zölden, fejtve… Ezekből kifolyólag az is érthető, hogy ahány bab, annyiféle dologra való, s persze van díszbab is, csak úgy, a szemnek.

Babcsaládok

Két fő csoportjuk van: a kisebb vagy nagyobb növésű bokorbab, meg a futó- vagy karósbab. Ezek mai magyarországi fajtáit lásd a táblázatban! Mindkettőben akadnak olyan fajták, melyeket szárazbabnak nevelünk, megvárva a hüvely s a magok teljes beérését és kiszáradását – a holt idényben aztán ezekből főzünk. S mindkettőnek fogyasztható a szeme zölden (puhán) is, de a bokorbabot azért is becsüljük, mert hüvelyestől fogyasztható egészben vagy metélve. A futóbabot és a szárazbabként nevelt bokrosat csak gondozzuk a teljes beérésükig, aztán fejtjük vagy csépeljük; szárát a tövénél vágjuk el (az megy a komposztra), gyökere a földben marad (ott hasznos). A bokorbabról folyamatosan szedjük a termést, s ekkor derül ki a szárazzal szembeni nagy-nagy különbsége: minél gyakrabban és tovább szedjük, annál bővebben terem. És általában az íze is egyre jobb: az első csenevész hüvelyek számban, színben és aromában sem a várva várt, nosztalgiát felidézők. Öntözni persze főleg ezt a fajtát kell.

A karósbab nem feltétlenül igényel karót, bármire felfut, botra, ágra, rácsra, kerítésre, fára, kukoricaszárra, támaszték híján viszont elsorvad. Hogy történetesen balra tekeredve kúszik fölfelé, csak azért nem árt tudni, mert megeshet, hogy eleinte vagy később az elágazásai miatt segítenünk kell neki a kapaszkodásban: ne az óramutató járásával megegyező irányba tekergessük. Szokás gúlában is termeszteni: kihasználatlan helyen vagy kis területű kertben; ilyenkor néhány (három-négy) magas (két-három méteres) rudat földbe vernek, tetejüket pedig összefogják. Erre a szerkezetre kúszik fel a növény: a szemeket a szerkezet lábain kívülre vetjük, nem belülre. Szépen mutat, sőt a kert egyik látványos elemévé válhat, kellő gondoskodás mellett, bár fönt, ahol az indák összeérnek, előbb-utóbb besűrűsödik s lefelé hajlik. Az előző év tapasztalatai alapján nagyjából azért előre tudni lehet, mely magasságig érnek be a hüvelyek (vagy fogyaszthatók zölden), afölött aztán csípjük vissza – a levert támaszték magasságát eleve így szabjuk meg, különben létrára lesz szükségünk.

Vetése

Csírázásához elengedhetetlen föltétel, hogy a talaj kellően meleg legyen, így május elejét, derekát, a fagyosszentek idejét szokták javallani. Ebben az évben már minden körülmény adott a biztonságos babvetéshez, sok helyen már elő is bújt a sorokból vagy gödrökből. Sekélyen vetjük, egynapi áztatást követően, könnyen fölmelegedő, a vizet könnyen áteresztő komposztba vagy homokos talajba, a biztonság kedvéért mindig valamivel többet a kelleténél. Vízigényes növény, nedves talajra van szüksége a csírázáshoz, egészséges növekedéséhez, virágzáskor és a hüvelyek képződéséhez is, tehát kellő csapadék híján ha nem is állandóan, de rendszeresen öntözni kell. Öntözéskor a tövét vagy a földjét érje víz, levelét ne. Az se jó, ha túl nedves közegben van: mielőtt locsoljuk, hagyjuk kiszáradni a földjét. A legtöbb fajta az árasztásos öntözést szereti.

Gondozása

Közeit is takarjuk, hogy a föld körülötte se száradjon ki, a csalánáztatással nyert pangó esővizet nagyon szereti. Régi tapasztalat, hogy bármilyen meddő talajon képes megélni és teremni, miközben gyökerei nitrogénnel látják el a földet, de ha ízletes és bő zöldbabot szeretnénk kora nyártól késő őszig frissen fogyasztani, akkor erős, gazdag földbe vessük. Szereti a borsikafű és a büdöske társaságát, ettől függetlenül tetvek bármikor megtámadhatják, ezért nagyon ügyelünk arra, hogy szomszédságában ne legyen semmi tetves, se fa, se gyomnövény. A szárazbabot kifejtése után nemcsak illik szeleltetni, hanem érdemes is: enyhe szélben derékmagasságból ponyvára szórjuk; a szemek a lábunk előtti ponyvára hullnak, a szemetes részt messzebbre viszi a légáram. Utána picit még szabadon szárítjuk, ritka szövésű zsákban vagy szütyőben, majd egy napra lefagyasztjuk, ez a zsizsikesedés egyetlen ellenszere. Száraz helyen tartjuk, zárt edényben. A bokorbab hüvelyeit befőzve is eltesszük, s persze le is fagyaszthatók.

Másfajta fajták

A táblázatban feltüntetetteken kívül számos más felosztása is ismert – ezek egyike, hogy mire s miként kívánjuk használni. Vannak egészen könnyen fövő babok, melyek előzetes áztatást sem igényelnek, s vannak, amelyek főzővizébe is szódabikarbónát kell tenni. Sok fajta olyan ízű, mint a gesztenye, ezekből köret, főétel vagy desszert is készülhet. Vannak korai és kései fajták, a legtöbb azonban szakaszosan vethető, július végéig. A különleges fajták közt említhető a tűzbab – ez középkései karós, hüvelye lapos, kifejtőbabként vagy szárazon babsalátákba való; a tehénbab – főleg homoktalajokba alkalmas, zölden és szemesen is fogyasztható, könnyen emészthető; a spárgabab – ennek nemritkán egyméteres hüvelyei nőnek. (r)