Ne siessünk a vetéssel!

Az elegyengetett és tápanyaggal ellátott talaj felszínét hagyjuk a vetés előtt ülepedni. Ne siessünk a vetéssel, várjuk meg, amíg a talaj hőmérséklete eléri legalább az 5–8˚C-ot. Növényeink ezt egyenletes, gyors keléssel fogják meghálálni.

A legkorábban vethető növények: mák, borsó, lóbab, vöröshagyma, feketegyökér, sárgarépa, petrezselyem, paszternák, retek, spenót, sóska, fokhagyma.

Szabadföldi termesztéshez vessük el a paradicsom-, paprika- és zellermagokat is palántanevelés céljából.

Zeller: természetétől fogva apró magvai vannak, melyek csírázása lassú. Termesztése során pillírozott vetőmaggal és előcsíráztatási technológiával is találkozunk. Olyan fajtát válasszunk, amelynek gumója kerek, nem pudvásodik, fehér húsú, gyökérzete alul helyezkedik el, így tisztítása könnyű.

Sóska: évelő, magas tápértékű, fagytűrő zöldség. Igénytelen, jól tűri az árnyékot is. Ilyenkor, márciusban, vetőmaggal vagy tőosztással is eredményesen szaporíthatjuk.

Fűtetlen termesztő-berendezésekbe karalábé, karfiol, fejes saláta palántákat is kiültethetünk. A megfelelően előkészített, azaz aprómorzsás szerkezetű talajba vetési szalagokat is használhatunk. A szalagokon szabályos távolságokban, vízben oldódó fóliában csíraképes magok vannak elhelyezve, melyek optimális vetési sűrűséget eredményeznek. A vetési szalagot elhelyezése után takarjuk be nedves talajjal és nyomkodjuk le, de ne túlságosan erősen.

Régi kedvencünk, a borsó

A borsó hidegtűrő növény, ezért a tavaszi vetések sorát is vele szokás kezdeni. A hüvelyesek rendjébe és a pillangósvirágúak családjába tartozik. Az egyik legrégibb haszonnövényünk, termesztése időszámításunk előtt 7000 és 6000 között kezdődött. A legtöbb fehérjét (kb. 24%) tartalmazó zöldségnövényünk, cukorban is gazdag, sok rostot, nélkülözhetetlen aminosavakat, vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz. Kedvező étrendi hatása, jó emészthetősége miatt jól beilleszthető a korszerű táplálkozási rendszerbe. Tartósított formában akár egész éven át fogyasztható.

A legkorábban betakarítható növények egyike, amely után más növényeket vethetünk/palántázhatunk a talajba (pl. karalábét, jégsalátát, céklát, de akár paradicsom- vagy paprikapalántát is). Talajunkat jelentős mennyiségű nitrogénnel gazdagítja, kiváló elővetemény. Több típusa is ismert:

Kifejtőborsó: felismerhető sima magjáról, cukortartalma gyorsan keményítővé alakul át, így gyorsan kell betakarítani.

Velőborsó: magjai kicsit ráncosak, kifejtve tovább friss marad, cukortartalma lassabban válik keményítővé.

Cukorborsó: nincs pergamenhártyája, így hüvelye is fogyasztható, levesben együtt főzhető a magokkal.

A kifejtő- és velőborsók hüvelyfala elfásodott sejtek több rétegének következtében kemény, a hüvelyben a magok száma 4–12 között változik.

Először a kifejtőborsókat vessük, valamivel később a velőborsókat. A borsó alacsony hőmérsékletet igénylő növény, a  mag csírázása már 2–3˚C-nál megindul, de az optimális talajhőmérséklet 8–12˚C. A vegetatív fejlődés optimális hőmérsékletigénye 13–18˚C. A borsó hidegtűrő zöldségféle, de fagyérzékeny. Minél fejlettebb állapotban éri a növényt a fagy, annál nagyobb az okozott kár.

A zöldborsó a meleg tavasz, és a hűvös nyár növénye. A virágzás, illetve érés idején gyakran előforduló 25˚C feletti hőmérséklet a virágok egy részének elrúgásához, a magkezdemény deformálásához, akár kényszeréréshez is vezethet. A növekedés 29˚C hőmérséklet felett megáll.

Igényei: Mindegyik borsó lágyszárú, egyéves növény. Gyökerük akár egy méter mélyre is lehatol a talajba, ezáltal lazítja a talajt. A szélsőséges talajokat kivéve minden talajtípuson termeszthető, a laza, homokos vályogtalajoktól a közepesen kötött agyagtalajokig, melyeknek jó a vízelvezető képessége. Napos, meleg termőhely jó a számára, árnyékban nem fejlődik megfelelően. A nagy meleget és a vízhiányt rosszul viseli, ezért erre mindig figyeljünk oda.

Tápanyagai: A borsó kis tápanyagigényű növények csoportjába tartozik. A nitrogén a növény kezdeti vegetatív fejlődését és a szemtelítődést segíti, a foszfor a szemképződésben, míg a kálium a megfelelő szárszilárdság kialakításában játszik jelentős szerepet. Mivel hüvelyes növény, a gyökerén élő baktériumok segítségével gyűjti a nitrogént, ettől függetlenül azonban kora tavasszal érdemes nitrogénműtrágyát is kijuttatni a földbe. Meszet is igényel, ezért mindig olyan talajba ültessük, amely kellő mennyiségben tartalmaz meszet.

Vetése: Jól előkészített, elmunkált magágyat kíván. Vetésének ideje kora tavasz, 5–10 napos eltérésekkel szakaszosan vethetjük február 20. és április 10. között. Sortávolsága 30 cm legyen, legalább 5-6 centiméter mélyre kerüljenek a magok. Fontos a tőtávolság, nem szabad hagyni, hogy a tövek megfojtsák egymást, így legalább az 5 centimétert érdemes meghagyni két tő között.

Gondozása: A növények egymásnak támaszkodva idővel befedik a talajt, ami egyrészt gátolja a gyomosodást, másrészt óvja a talaj víztartalmát. A kikelt, fiatal növényeket mindig kapáljuk meg, és távolítsuk el a gyomokat. Futónövény, ezért jó, ha van mire támaszkodnia vagy felkapaszkodnia – ez lehet akár karó vagy karók között kifeszített madzagpár is, de ha kerítés mellé vetjük, az is jó megoldás. Jól megél öntözés nélkül is, de ha az elvetett magok csírázásakor vizet adunk, továbbá a virágzás és kötődés időszakában is öntözzük, jelentősebb hozamra számíthatunk.

A tavaszi fokhagyma

A fokhagyma rendszeres fogyasztása mérsékli korunk gyakori betegségét, a magas vérnyomást, segít megelőzni az érelmeszesedést, fokozza az emésztőrendszer, az epe és a máj működését, fertőtlenít, baktériumölő hatása is közismert.

A fokhagyma jellegzetes, igen hosszú ideig tartó, intenzív szagát egy kéntartalmú vegyület, az allil-szulfid okozza. Egész évben szükségünk van rá, 0,6–0,7 kg/fő mennyiségben ajánlatos fogyasztani.

Termesztése: A tavaszi típusú fokhagyma ültetésének ideje február vége, március. Kötött, agyagos talajt ne válasszunk, mert megtámadhatják a kártevők és egyes betegségek, a száraz, homokos talajban viszont a hozama lesz gyengébb. Legjobban középkötött talajokon fejlődik, ahol az előző növény szerves trágyát kapott. Maga a fokhagyma valamennyi zöldség számára jó elővetemény. Korán beérik, így utána még lehet másodterményeket, például salátát, céklát, spenótot is termeszteni.

Fontos szempont, hogy ne ültessük saját maga vagy más hagymaféle után. Gyökérzete nem nyúlik mélyre, tehát nedvességigénye is nagyobb. A tavaszi, mélyebb gyökerű fokhagyma az őszivel ellentétben némileg jobban bírja a szárazságot. Kertünkben saját szükségletre érdemes ültetni, kora tavasszal gerezdekről szaporítjuk. Csak az egészséges, nagyobb gerezdeket ültessük, s ne feledkezzünk meg a csávázásáról sem kiültetés előtt a fonálférgek és a hagymalevélatka ellen. Ne ültessük frissen trágyázott talajba.

Igényei: Nyáron a magas hőmérsékletet jól bírja, de a meleg a beérést jelentősen sietteti. A kisebb árnyékot is elviseli. Vízigénye nem nagy, többnyire öntözés nélkül termesztik. A termés azonban jelentősen növelhető, ha a tenyészidőben szárazság esetén 2-3 alkalommal 30–40 mm-es vízadaggal öntözzük. Ha a termesztés során virágszárat hoz – és nem akarunk magot fogni –, távolítsuk el, mert gyengíti a hagymatestet. A levágott szárakat fokhagymás ételekbe zöldfűszerként használhatjuk.

Társnövény a kártevők ellen: A fokhagyma a növények egészségére is jó hatással van. A levéltetvek és a gombás betegségek távoltartására ültessünk néhány gerezdet a zöldségek és a virágok közé. A pockok sem szeretik a fokhagyma illatát, azokat is elriasztja. Gombabetegségek ellen készíthetünk fokhagymateát is. Ültessük védőnövényként a saláta, répa, paradicsom, uborka cékla, burgonya és az eper mellé. Ne ültessük azonban borsó, bab vagy káposztafélék közelébe, mert nem viselik el egymás közelségét.

Fucsek Margit kertészmérnök