Agro

A vetőmag védelmében

A nyitrai BASF Fesztiválon szó volt arról is, hogy mennyire fontos a földbe kerülő vetőmag védelme. A magot ugyanis fizikai károsodás érheti, illetve már ezzel együtt fertőzhetnek a kórokozók. Ezért fontos a csávázás, ezen belül is a magok tökéletes fedése.
Czigler Mónika

2020. március 20. 10:47

BASF

A BASF a Petkus vállalattal fogott össze, hogy tökéletesen csávázott vetőmagot kínáljanak a gazdáknak. A két vállalat közös erővel dolgozik a hozam maximalizációján. A BASF-nél komoly gondot fordítanak arra, hogy olyan technológiát fejlesszenek ki, amely biztosítja a tökéletes fedést a csávázásnál. A tökéletes csávázást por és szennyeződés gátolhatja, de az új, modern technológiával ez a negatív tényező kiküszöbölhető. A technológiának köszönhetően minimális a csávázás során a por felszabadulása.

A csávázás folyamatát bemutató rövidfilmet követően Olf Hartwig, aki Németországból érkezett a konferenciára, a Kinto Plus készítménnyel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. „Mindent megold, amely a talajon és a vetőmagon keresztül fertőz” – jellemezte röviden és velősen a készítményt. A Kinto Plus egy új, magasabb szintet kínál a búza, árpa, rozs, és tritikálé csávázásában. Nagyon egyszerű és kényelmes a vele való munka, és tökéletes fedést biztosít. Az applikációt illetően semmilyen korlátba nem ütközik, nem függ az alkalmazása szárazságtól, hidegtől és más időjárási körülménytől.

„A csávázószerrel különféle kísérleteket végeztünk a 2019–2020-as szezonban összesen 18 régióban. Ebből tízet a búzában, nyolcat az árpában. A nagy területen végzett kísérleteknél azt tapasztaltuk, a patogének fejlődése és terjedése sokkal intenzívebb, mint a kis területen. A kísérleteknél különféle terminust alkalmaztunk a vetésnél, különféle klímafeltételek és talajtípusok mellett. Itt is bebizonyosodott, milyen fontos, hogy a mag a csávázószerrel tökéletesen fedve legyen” – magyarázta a BASF szakembere.

Bár semmilyen készítmény nem hat 100%-osan a fuzáriummal szemben, nagyon jó eredményeket értek el ennek a betegségnek a megelőzésében. A hópenésszel szemben pedig a kísérletekben 100%-os védelmet biztosított a készítmény. Emellett többi ismert gombabetegséggel szemben is kiváló megelőző hatása van, amely értelemszerűen megmutatkozott a magasabb hozamokban is. Kiváló a vitalitásra és növekedésre gyakorolt fiziológiai hatása.

(czm)

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus vásárlás

Újra megrohamozhatjuk a boltokat

parlament k

A parlament elfogadta a világjárványra reagáló pénzügyi intézkedéseket

parlament k

A parlament jóváhagyta a munka törvénykönyve módosítását

Igor Matovič

Még szigorúbb intézkedések jöhetnek húsvétra

Sztankó Evelin

Bátran kérdezhessen a gyerek a járványról

Eurovea

VIDEÓ: Így néz ki egy pozsonyi pláza a koronavírus-járvány idején

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.