BASF – a fenntarthatóság a kutatásnál kezdődik

BASF

A vegyszeripar európai vezető vállalata, BASF decemberi sajtótájékoztatóján olyan innovációkat mutatott be a fenntartható mobilitás és mezőgazdaság területén, amelyek hozzájárulnak a gazdaság átalakításához és a klímacélok eléréséhez.

A fenntarthatóság felé vezető út a kutatásnál kezdődik. „Jövőre átszervezzük tevékenységünket, hogy megfeleljünk az aktuális kihívásoknak. A kereskedelemre irányuló kutatási részlegünket, amelyek eddig három kutatási részleghez tartoztak, az operatív részlegekbe integráljuk, melynek köszönhetően tevékenységüket még jobban hozzáigazítjuk ügyfeleink igényeihez. A jövőben a több divízió számára releváns kutatási tevékenységeket is egy központi kutatási részlegbe fogjuk egyesíteni, globális hatókörrel” – magyarázta dr. Melanie Maas-Brunner, a BASF SE igazgatótanácsának tagja és technológiai vezérigazgató-helyettese.

A BASF csoport ma mintegy 10 000 szakembert foglalkoztat a tudomány és kísérlet terén, és csak 2020-ban 2 milliárd eurót fektetett be ebbe. A közelgő átszervezéssel a BASF célja a zéró emissziós technológiák fejlesztésének felgyorsítása, a körforgásos gazdaság elveinek hatékonyabb előmozdítása és a digitalizáció erősítése.

Innovációk a biztonságosabb elektromobilitás érdekében

A közlekedési szektor a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős részét teszi ki. Az elektromobilitás javíthatja ezt az egyensúlyt a jövőben. Az elektromobilitás sikeréhez azonban olyan innovációkra van szükség, mint a töltési idő csökkentése, a biztonság növelése, valamint a fenntarthatóbb és hatékonyabb gyártási folyamatok bevezetése.

A kémia itt kiemelt szerepet kap, hiszen az elektromos járművek vegyszertartalma lényegesen magasabb, mint a hagyományos járműveké. A BASF a legmodernebb akkumulátoranyagokon kívül speciális műanyagokon, hűtőfolyadékokon és új bevonatokon is dolgozik.

A Glysantin® termékcsalád új fejlesztésű hűtőfolyadéka erősíti az elektromobilitás biztonságát. Rendkívül alacsony vezetőképessége az akkumulátor sérülése esetén megakadályozza, hogy reakcióba lépjen a nagyfeszültségű alkatrészekkel. Ezen kívül a Glysantin® ElectrifiedTM megbízható korrózióvédelmet biztosít az elektromos járművek hűtőrendszerének.

A BASF kutatói kifejlesztették a CathoGuard® e-coat katalitikus bevonat új változatát is, amely megfelel az elektromos járművek speciális igényeinek. A termék tulajdonságainak megőrzése mellett lehetővé teszi az alacsonyabb hőmérsékleten történő alkalmazást és csökkenti a károsanyag-kibocsátást. Az alkalmazás két részből áll, nevezetesen magából a bevonatból és az ezt követő égetésből a kemencében, amikor a kikeményedés az említett alacsonyabb hőmérsékleten megy végbe. Az innovatív elektromos bevonat ugyanakkor megfelel a fokozott környezetvédelmi előírásoknak, mivel nem tartalmaz ónt vagy veszélyes légszennyező anyagokat, valamint alacsony az illékony szerves vegyületek tartalma.

Innováció a fenntartható mezőgazdaságért

A BASF fokozott figyelmet fordít a mezőgazdaság fenntarthatóságára is, amely jelenleg különféle kihívásokkal néz szembe. Tekintettel a világ népességének növekedésére, az egyre nehezebb éghajlati viszonyok között növelni kell a termelést, a növények kártevőkkel és gyomokkal szembeni ellenálló képességét, valamint kezelni kell a tartós munkaerőhiányt. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet szerint 2050-re 70%-kal több élelmiszert kell előállítani. Ugyanakkor a szántóterülete továbbra is korlátozott, így az innováció az egyetlen lehetséges kiút.

Az egyik olyan növény, amelynek termését a következő években jelentősen növelni kell, az a búza. A BASF egy globálisan koordinált és helyi sajátosságokhoz alkalmazkodó nemesítési programmal áll elő, amelyek olyan hibrid vetőmagokat eredményeznek, amelyek jobb tulajdonságokkal rendelkeznek.

A növénytermesztés javítása érdekében a BASF digitális platformot is kifejlesztett, amely a folyamatos adatelemzés alapján pontos ajánlásokat ad a termelőknek. A digitális adatokat a precíziós gazdálkodásban használják, amelyeket a BASF kínál a xarvio® Digital Farming Solutions termékcsalád részeként. Például a Boschsal együttműködésben kifejlesztett Smart Spraying egyesíti az adatokat a legmodernebb kameraérzékelőkkel és szoftverrel. Lehetővé teszi, hogy a gyomirtót valóban csak ott alkalmazza, ahol szükséges. A szántóföldi tesztek megerősítették, hogy akár 70%-kal is csökkenthető a felhasznált gyomirtó szerek mennyisége, ami környezeti előnyöket és pénzügyi megtakarítást jelent.

A holisztikus kutatási megközelítést, amelyben a kezdetektől fogva a fenntarthatóságot hangsúlyozó termékeket és megoldásokat fejlesztették ki, a triazolcsoport új gombaölő hatóanyaga, a Revysol® is tükrözi. Megfelel a legszigorúbb jogszabályi előírásoknak, és kiváló biológiai hatást biztosít számos gombás betegség ellen.

Forrás: BASF

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?