A ZAP nem adja be a derekát

30 euróért nem kell sorba állni az orvosnál
Pozsony |

A Rendelői Szolgáltatók Szövetsége (ZAP) szerint az Általános Egészségbiztosító (VšZP) továbbra is félrevezeti a szervezethez tartozó orvosokat, és félelemkeltéssel igyekszik rávenni őket, hogy előnytelen szerződéseket írjanak alá.

A két fél között már csaknem 6 hónapja húzódnak a tárgyalások, mivel nem tudnak megegyezni az új szerződések feltételeiben. A ZAP szerint a biztosító egyesével keresi fel a szövetség orvosait, s hamis információkkal kényszeríti rájuk az új szerződéseket. A ZAP emiatt az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalhoz (ÚDZS) fordult, hogy vizsgálják felül a VšZP tevékenységét. A hivatal leszögezte, hogy az ügybe közvetlenül nem avatkozhat bele, hiszen a VšZP nem folyamodott olyan módszerekhez, amelyek törvénybe ütköznének. A ZAP viszont kijelentette, hogy továbbra sem hajlandó engedni a biztosítónak, ezért az egészségügyi tárcához fordult. „Ha a biztosító továbbra sem változtat a hozzáállásán, akkor épp eljött az ideje, hogy az egészségügyi miniszter elgondolkozzon az Általános Egészségbiztosító vezetőinek képességein, hiszen a jelenlegi hozzáállásukkal a betegek ellátását veszélyeztetik” – közölte a szövetség. Lapunk megkereste a VšZP-t is, azonban a biztosító egyelőre nem reagált a kérdéseinkre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?