A HAT EGÉSZSÉGÜGYI REFORMTÖRVÉNY

A törvény alapelvei:

a rendszer szolidáris és mindenki beletartozik

az egészségbiztosítást közpénzekből fedezik, melyeket kötelező járulékként szednek be

mindenki szabadon választhat magának egészségbiztosítót, a biztosító senkit sem utasíthat vissza

a járulékrendszer lineáris, vagyis a járulékok a bevételek meghatározott százalékát képezik, a kivetési összeg felső határa az átlagbér háromszorosa

a szociálisan hátrányos helyzetű és a veszélyeztetett társadalmi rétegekért az állam fizeti a biztosítási díjat, mely a mindenkori havi átlagfizetés 4 százalékát teszi ki

Az egészségbiztosítás két részre osztható: az általános egészségbiztosításra és az egyéni, kiegészítő biztosításra. Az általános egészségbiztosítás mindenki számára fedezi az egészségügyi ellátást olyan terjedelemben, ahogyan azt a törvények szabályozzák. Ez teljes mértékben a szolidaritáson alapszik, ami azt jelenti, hogy mindenki azonos mértékben juthat hozzá az egészségügyi szolgáltatáshoz, függetlenül attól, hogy tudja-e fizetni a biztosítási díjat. A szociálisan hátrányos rétegek helyett – gyerekek, munkanélküliek, diákok, nyugdíjasok, stb. – az állam fizeti a biztosítási díjat.

2. Az egészségügyi ellátásról szóló törvény

A jogszabály feladata az egészségügyi ellátás és a szolgáltatás körülményeinek, feltételeinek pontos meghatározása. Tartalmazza az ellátás nyújtásában résztvevők jogait és a kötelességeit, meghatározza az egészségügyi nyilvántartás kezelésének feltételeit és rendezi az egészségügyi ellátással összefüggő szolgáltatások feltételrendszerét. A törvény már nem tartalmazza az egészségügyi illeték pontos öszszegét, a kormány határozhatja meg, hogy a jelenlegi 20 illetve 50 koronás illetéket meghagyja-e vagy módosítja.

A jogszabály szorosan kapcsolódik az általános egészségbiztosításból fedezett egészségügyi ellátás mértékéről szóló törvény. Az egészségügyi ellátást szolgáltatásként határozza meg, vagyis olyan szolgáltatást jelent, mely kielégíti a megrendelő valamilyen szükségletét, ebben az esetben az egészségi állapota javulását eredményezi.

3. Az általános egészségbiztosításból fedezett egészségügyi ellátásról szóló törvény

Az egészségügyi reformnak ez a leginkább vitatott része. Sokan alkotmányellenesnek tartják, mivel szerintük az alaptörvény garantálja a teljes körű egészségügyi ellátáshoz való jogot. Az alkotmánybíróság azonban nem találta alkotmánysértőnek a 20 és 50 koronás illeték bevezetését sem, tehát feltételezhető, hogy ez a jogszabály is „túléli” az alkotmánybíróság felülvizsgálatát. Rudolf Zajac miniszter szerint nem áll ellentétben az Alkotmánnyal, mivel az egy másik törvény hatáskörébe utalja az ingyenes egészségügyi ellátás pontosabb feltételeinek meghatározását.

A jogszabály mintegy 6000 diagnózist sorol fel, melyek kezelése minden esetben és mindenki számára ingyenes marad. További háromezer diagnózis sorsáról azonban a kormány dönt a kategorizációs bizottság javaslatára.

Katalogizáció

A törvény feladatul szabja a betegségek katalogizálását, ami azt jelenti, hogy minden betegségre vonatkozóan meg kell állapítani az előírt kivizsgálási és kezelési eljárást. Ez annyit tesz, hogy az orvos pontosan tudni fogja, hogy a beteg panaszától és a feltételezett betegségtől függően milyen kivizsgálásokat kell elvégeznie, illetve milyen kivizsgálásokat fizet ki neki a biztosító. Meghatározza tehát például, hogy mikor szükséges a vér-, mikor a vizeletvizsgálat, mikor kell röntgenkivizsgálásra küldeni a beteget stb. Ugyanez vonatkozik a kezelésre is, a katalogizációs bizottság pontos útmutatást ad a kezelési folyamatra vonatkozóan. A katalogizációs bizottság 11 tagú lesz, 5 tagot a szakmai szerveztek, 3-3 tagot pedig a biztosítók és az egészségügyi minisztérium javasolhat.

Kategorizáció

A törvény másik lényeges eleme, mely közvetlenül a beteget érinti: a kategorizációs tevékenység. Ez a betegségek, az egyes diagnózisok fontossági sorrendbe állítását jelenti, ebből következik majd az, hogy melyik betegség kezeléséért mennyit fizetünk. A határt, ami alatt már fizetni kell a kezelésekért, a kormány és a parlament húzhatja meg.

A kategorizációs bizottság 11 tagú lesz, 5 tagot javasolhatnak az egészségbiztosítók, 3-3 tagot pedig a szakmai szervezetek és az egészségügyi minisztérium.

Egy bizonyos átmeneti időszakban a betegek csak a gyógyítással összefüggő szolgáltatásokért fizetnének, magáért a gyógyításért nem. A katalogizációs folyamat előreláthatóan szintén több hónapot vesz igénybe, erre az időre átmeneti időszakot tartalmaz a törvény.

4. Az egészségügyi szolgáltatókról szóló törvény

A jogszabály liberalizálja az egészségügyi piacot, lehetővé teszi, hogy valamennyi szolgáltató, aki teljesíti a feltételeket – műveltség, felszereltség stb. – szabadon vállalkozhasson az egészségügyben. A jelenlegi szabályozás még mindig körzetekhez köti a szolgáltatók vállalkozási lehetőségét, vagyis megszabja, hogy egy bizonyos területen hány azonos típusú orvos dolgozhat – hány körzeti orvos, szakorvos stb. A korlátozás jogát bizonyos esetekben a kamaráknak adja, amelyek tagjaik érdekeit nézve nagyon nehezen engedélyezik új szolgáltatók letelepedését. Például a gyógyszerészkamara megszabta, hogy milyen sűrűn lehet gyógyszertárat nyitni, ezen felül nem engedélyezi új gyógyszertár nyitását. Az új jogszabály a szakmai és felszereltségi feltételek teljesítése esetén automatikusan engedélyezi a rendelő, vagy klinika megnyitását. Megszab azonban egy bizonyos minimális hálózatot, ami alá nem csökkenhet az adott területen dolgozó egészségügyi szolgáltatók száma. A minimális hálózat a jelenlegi rendszerből indul ki.

Kezdetben az egészségbiztosítóknak minden szolgáltatóval szerződést kell kötniük, ez vonatkozik az orvosokra, a kórházakra és a gyógyszertárakra is. A gyógyszertárakkal kötött szerződés felbontható, ha a gyógyszertár megsérti az egyezséget. Ez a törvény szabályozza a kamarák működését is.

5. Az egészségbiztosítókról és az egészségügyi felügyeletről szóló törvény

A biztosítók részvénytársasággá alakulnak, melyek a szükséges engedélyek megszerzése után működhetnek. A kötelező átalakulástól a minisztérium azt várja, hogy az egészségbiztosítás célszerűbbé, hatékonyabbá válik és egyben megszűnik a közpénzek pazarlása. Az Általános Egészségbiztosító és a Közös Egészségbiztosító 100 százalékos állami tulajdonban marad, működésükért továbbra is az állam vállal felelősséget. Ha a biztosító nyereséget termel, azt az érvényes szabályok szerint használhatja fel, mint minden más vállalkozás. Előtte azonban ki kell elégítenie valamennyi biztosítottja és szerződéses partnere igényét, vagyis a várólistákat ki kell ürítenie – mindenkinek meg kell kapnia a szükséges ellátást – és a szolgáltatókkal szembeni tartozásait ki kell egyenlítenie. Ennek kicsi a valószínűsége, hiszen a kezelések egyre drágábbá válnak, és a gyógyszerek ára sem fog csökkenni a jövőben.

Az egészségügyi felügyelet

A biztosítók tevékenységét a Felügyeleti Hivatal látja majd el, mely ellenőrzi az egészségbiztosítás standard színvonalát és az egészségügyi ellátás minőségét. A biztosítás standard színvonalának ellenőrzése azt is jelenti, hogy a hivatal felügyel a biztosító folyamatos fizetőképességének megtartására – ehhez megkapja a szükséges jogköröket is. A hivatal fenntartásához szükséges anyagiakat a létrejövő egészségbiztosítók finanszírozzák majd a törvény által megszabott, kötelező befizetéseikből. Előzetes számítások szerint az éves költségvetése mintegy 150-200 millió korona lesz.

A biztosítók mellett ez a hivatal felügyeli majd az egészségügyi szolgáltatókat, a kórházakat és az orvosi rendelőket is, feladata lesz a minőség-ellenőrzés is. Teljesen új státust kapnak a boncorvosok, akik jelenleg a kórházak alkalmazásában állnak: a hivatal munkatársai lesznek, és az ő feladatuk lesz eldönteni, hogy az elhunyt páciensek esetében szükség van-e boncolásra. Országszerte 24 fiókirodája lesz a hivatalnak. Ezzel erősödik az orvosok és a kórházak feletti ellenőrzés, mivel az eddigi eljárás szerint a kezelőorvos dönthetett arról, szükség van-e boncolásra. A hivatalhoz fordulhatnak azok, akik úgy gondolják, kezelésük során orvosi műhiba történt. Alkalmazottai ellenőrzik, hogy az adott kezelés „lege artis” történt-e, azaz, hogy időben és az előírásoknak megfelelően megkapta-e a beteg mindazt a kezelést, mely szükséges volt állapota javításához. A jelenleg létező állami felügyelet nem képes hatékonyan ellátni ezt a feladatot, mivel jelenleg még az sincs pontosan meghatározva, hogy az egyes betegségeknél milyen eljárást kell alkalmaznia az orvosnak. „Tizennégy hónap alatt sikerült elérnem, hogy az állami felügyelet már két orvost is alkalmaz” – indokolta Rudolf Zajac egészségügyi miniszter azt, hogy az egyes műhibák kivizsgálása napjainkban nagyon lassan halad.

6. A mentőszolgálatról szóló törvény

„Olyan mentőszolgálatot akarunk, hogy a mentő legfeljebb 10 perc alatt eljusson mindenkihez, aki balesetet szenvedett.”

Ezt a tiszteletreméltó célt kicsit módosította a miniszter – ma már 15 percről beszél. Több mint 200 mentőállomás működik majd az országban, melyek üzemeltetését magántársaságokra bízná a minisztérium. Az egészségügyi hálózat egyedül ebben az esetben lesz szigorúan kötött, itt nem alakulhat ki piaci verseny, a biztosítóknak minden mentőszolgálattal szerződést kell kötniük.