A hagyma láthatatlan ellenségei

A fonálférgekről ritkán esik szó a gyakorlati növényvédelemben. Ennek egyik magyarázata az, hogy éghajlati viszonyaink miatt csupán csak a növénytermesztés egyes ágazataiban kell jelentősebb kártételükkel számolni. Másrészt a szabad szemmel alig látható állatok károsítása nyomán bekövetkezett terméskiesést a termelők gyakran más okokra vezetik vissza.

A kertgazdaságban, főleg a fedett termesztésrendszerben, a talaj, hő és nedvesség kedvező feltételeket teremt a talajban élő és onnan támadó fonálférgek számára. Akik házikertben vagy nagyüzemileg több éven keresztül kiterjedtebb területen termesztenek fokhagymát vagy dughagymáról hagymát, nyár közepén a növények között több beteg, fejlődésben teljesen visszamaradt példányt találnak. A beteg hagymatövek gyökérrésze hiányzik, a felrepedezett hagymafej szivacsos állományú és megsárgulva foszladozik. Gyakran látható a gyökérnyaki rész megvastagodása is. A károsodást a szárfonálféreg (Ditylenchus dipsaci) okozza. A kártevő a talajban és a raktározott szaporítóanyagban - minden fejlődési alakban - áttelel. Röviddel a kiültetés után, de leggyakrabban még a kelés előtt befurakodik a növénybe és ott gyorsan elszaporodik.

A szárfonálféreg szabad szemmel nem látható, csupán 1 milliméter hosszúságú fonál alakú kártevő. Egy-egy fertőzött növényben több ezer is található, így nem meglepő, ha a kártevők a tenyészidő végére teljesen felélik a megtámadott hagymafej belsejét. A kifejlett lárvák a gazdanövénybe kis nyílásokon keresztül hatolnak be. Fejlődésük már a föld feletti hagymarészben fejeződik be. A fiatal nőstény átlagosan négy nappal a vedlést követően kezdi meg a tojásrakást, a növény szöveteibe 200-500 petét rak le. Ezek már 1-5 Celzius fokon fejlődésnek indulnak. A legkedvezőbb talajhőmérséklet fejlődésük számára a 13-18 fok. A szárfonálféreg fejlődésének ütemét tehát a hőmérséklet határozza meg. A kártevőből évente 6-9 nemzedékük is kifejlődhet.

A fonálférgek emésztőmirigyei olyan enzimet választanak ki, amelyek sejtnagyobbodást, azaz hipertrófiát idéznek elő a megtámadott növényben. Megbontják a sejtek közötti kapcsolatot, minek következtében a szövetek szétesnek. A másodlagosan bekövetkezett rothadás folytán a fonálférgek életfeltételei romlanak, ezért tömegesen vándorolnak a talajba, és újabb növényeket fertőznek meg.

A Ditylenchis dipsaci fajcsoportnak kétszáz gazdanövényük ismeretes. Nálunk a vörös és a fokhagymákat részesíti előnyben, nagyon veszélyes kártevőnek számít. A megtámadott vöröshagyma levelei megduzzadnak, megsárgulnak, csavarodnak. A hagymafej megvastagszik, laza, puha állományú marad. A pikkelylevelek üvegesen elszíneződnek, keresztmetszetben a fertőzés gyűrűk alakjában látható. A fokhagyma levelei nem duzzadnak meg, de idő előtt elsárgulnak, elhalnak. A hagymafej szivacsos állományú és gerezdekre esik szét.

Dísznövényeink közül a szárfonálféreg gyakran károsítja még a nárcisz, jácint és a tulipán hagymáit is. A fonálféreg csak vízzel telített talajban képes fertőzni. Különösen az erősen csapadékos február-március, valamint a gyakori öntözés kedvez az erősebb fellépésének, elszaporodásának. Ilyenkor a kártétele elérheti akár 20-30 százalékot is.

A szárfonálférgek elleni védekezés a kettős fertőzési forrásnak (ez a talaj és a szaporítóanyag) megfelelően egyrészt a talaj fertőtlenítéséből, másrészt az ültetésre szánt hagymák kezeléséből áll. A Ditychelnchus dipsaci a vörös és fokhagymakultúrákban veszélyes kártevő. Az ellene való védekezésben a megelőző eljárások a döntőek. A hagymaféléket öt biotípusa károsíthatja, a hagyma, zab, répa, burgonya és a szamóca rasszok. A károsító rassz ismeretének hiányában tehát csak a búza, a herefélék és a lucerna minősül biztonságos váltónövénynek. Kerüljük a hagymatermesztést a mély fekvésű, kötött talajokon. Hűvös, csapadékos tavaszokon a későbbi vetés a biztonságosabb, mert alacsonyabb hőmérsékleten a vontatott növekedésű állományban nagyobb a fertőzési veszély. A korai ültetés a talaj nagyobb nedvessége folytán kedvez a fertőzésnek. A kártevővel erősen fertőzött területen – ott ahol rendszeresen fellép – csakis a későbbi ültetési időpontot válaszszuk. A kertünkben lehetőleg évenként váltogassuk a fokhagyma és vöröshagyma helyét. Az öntözéssel is legyünk óvatosak. A tenyészidő elején, mikor a fokhagyma és a dughagyma egyébként is fogékony, lehetőleg ne öntözzük a növényt. Fontos védekezési eljárás a gyomgazdanövények eltávolítása a váltókultúrákból. A fertőzést az ültetés előtt 7-10 nappal kijuttatott kiegészítő nitrogén trágyázás is csökkenti.

Mivel a kártevő a fertőzött fokhagymában és dughagymában telel, ezért az ültetésre csak egészséges szaporítóanyagot használjunk, illetve az a legbiztonságosabb, ha a kiültetésre szánt anyagot előbb csávázzuk. Erre a célra használjunk Sulex-20 (4%) vagy Sulka (5%) csávázóoldatot, amelyben az ültetőanyagot 6-12 óráig áztatjuk. Ha a kezelt hagyma megszárad, kiültethetővé válik. Ha a kiültetésre szánt hagymát gombabetegségek ellen is védeni akarjuk, a kéntartalmú szerekkel való csávázás után használjunk Fundazol (0,2%), Merpan 50 WP (0,2%), Orthocid 50 WP, Topsin M 70 WP (0,1%) vagy Rovral Flo (0,1%) oldatot, melyben a hagymát 20 percig áztatjuk. Fontos a csávázási sorrend betartása. Az így kezelt ültetőanyag az egész évre védelmet kap a veszélyes fonálféreg és a gombabetegségek ellen.

A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Fajtaminősítő Intézet komáromi részlegének munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?