Washington. Az Egyesült Államokban vizsgálat indul az első klónozott gyerek, Éva állítólagos megszületésének ügyében.
Vizsgálat indult Boisselier és Vorilhon ellen
Az élelmiszerek és gyógyszerek biztonságának felügyeleti szerve akkor lenne illetékes az ügyben, ha a klónozás folyamata legalább részben az országban történt. A klónozás ebben az esetben emberi lényen engedély nélkül végzett kísérletnek minősülne. A reproduktív klónozást az Egyesült Államokban betiltó törvényt tavaly a képviselőházban megszavazták ugyan, de a szenátusban elakadt a tervezet, mivel nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy a gyógyászati célú klónozást is megtiltsák-e. Az FDA szóvivője szerint a hatóságok 2001-ben ellenőrizték a raeliánus szekta Clonaid cégének a nyugat-virginiai Nitróban működtetett létesítményét, és a vezetőikkel megegyeztek abban, hogy nem folytatnak kutatásokat a klónozásról az Egyesült Államokban. A Clonaid szerint ezt a megegyezést be is tartották.
Brigitte Boisselier francia biokémikusnő, a Las Vegasban bejegyzett Clonaid vezetője Miamiban bejelentette, a kételkedő tudományos világ meggyőzésére egy független szakértő mintát vesz a DNS-teszt elvégzéséhez, amely igazolhatja, hogy valóban klónozás történt. A szakértőt Michael Guillen, az ABC televízió volt tudományos tudósítója választja ki. A szülők döntik el, hogy az ellenőrzést később mások is elvégezhetik-e majd. Guillen azonban végül elállt a kiválasztástól és a DNS-vizsgálat felügyelésétől. Elképzelhetőnek tartja ugyanis, hogy az egész ügy csak megtévesztés, a hírt bejelentő raeliánus szekta önreklámja. A vizsgálat elvégzésére összeállította u-gyan a szakértői csapatot, de nem tudták felvenni a kapcsolatot az állítólagos családdal, és így nem tudták ellenőrizni az állítást a klónozott bébi születéséről. A raeliánusok szerint csak a gyermek érdekében nem engedik a szülők közelébe a tudósokat. Guillen egyébként jelezte, ha lehetőség nyílna a vizsgálatra, a szakértők természetesen elvégzik a tesztet.
Claude Vorilhon szektavezető a Miami Heraldnak úgy nyilatkozott, hogy kétezer ember vár arra, hogy a Clonaid céggel klónoztassa magát vagy szeretettjét. Az eljárás kétszázezer dollárba kerül. A magát prófétának valló 56 éves szektaalapító „gyönyörű, bár még csak az első lépésnek” nevezte Éva megszületését. „A végső cél örök életet adni az emberiségnek klónozással” – mondta. Vorilhon kijelentette, megalapítása óta nincs közvetlen kapcsolata a Clonaid céggel, s nem tudja, ki az amerikai anya. A raeliánusok vezetője szerint a ma embere a holnap technológiájával és a tegnap filozófiájával, primitív vallások által félrevezetve fékezi a tudományt, de feltartóztatni úgysem tudja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.