Egyelőre nem tudjuk meg, hogy a Clonaid szervezet által bejelentett első klónozott gyermek valóban létezik-e. Az állítólag az Egyesült Államokban született, és Éva (Eve) névre keresztelt klónbébi szülei ugyanis nem egyeznek bele a DNS-vizsgálatba, mert félnek, a gyermeket elveszik tőlük. A Hollandiában született második gyermekről is kevés az információ.
Még inkognitóban a klónbébiík
Előtte a raeliánus szekta vezetője azt javasolta a Clonaid céget vezető professzornőnek, hogy ne végezzék el a DNS-vizsgálatot Éván, mivel egy floridai bíró „el akarja szakítani a bébit családjától, anyjától”. Ilyen döntést a floridai bíró azonban nem hozott, hanem meghallgatásra beidézte a gyerek anyját a Fort Lauderdale-i megyei bíróságra január 22-re egy ügyész panaszára, aki törvényes gyámot akar kineveztetni az állítólag klónozott gyerek mellé. Bernard Siegel ügyész szerint erre azért van szükség, mert a gyermek fejlődése során súlyos genetikai rendellenességek léphetnek fel és ezért orvosi felügyeletet igényel, másrészt a gyereket veszélyes kísérleteknek vethetik alá, visszaélések szenvedő alanyává válhat haszonszerzés céljából. Ha az anya nem jelenik meg a kitűzött meghallgatáson, akkor a bíróság elrendelheti a gyermek elvételét szüleitől, de úgy is dönthet, hogy nincs joghatósága az ügyben. Siegel ügyész a szektavezetőről kijelentette, jobb űrlénynek, mint jogásznak. Úgy vélte, hogy a panaszával „lehívta a raeliánusok blöffjét”.
A bíróság beidézte a klónozást állítólag végrehajtó Clonaid vezetőjét, Brigitte Boisselier francia biokémikust és a klónozást szorgalmazó, Québec székhelyű raeliánus szekta vezetőjét, „Raelt”, azaz Claude Vorilhon francia exújságírót. Egyelőre nem bűnvádi eljárás keretében, noha később, mint már jelezték Washingtonban, ilyenre is sor kerülhet, ha bebizonyosodik, hogy valóban klónozás történt, és hogy a művelet valamely elemét az Egyesült Államok területén hajtották végre.
A raeliánus szekta vezetője szerint a klónozást vezető professzornő már a DNS-teszt elvégzésére készült, hogy bebizonyítsa a világnak, a bébi valóban klónozott, amikor a floridai bíró intézkedése megszületett. A CNN Kereszttűz című vitaműsorába Kanadából műhold segítségével bekapcsolódva Vorilhon elmondta, felhívta a professzornőt és közölte vele: ha a legkisebb kockázata is megvan annak, hogy a gyereket elveszik a családjától, akkor inkább vesszen a szavahihetőség.
Az öltözékével egy tudományos-fantasztikus film szereplőjére emlékeztető szektavezető, aki az újságírókat arra kérte, hogy Rael őszentségének szólítsák, tanácsát azzal indokolta, hogy a DNS-vizsgálatot nehéz lenne úgy elvégezni, hogy ne derüljön ki a szülők és a gyerek tartózkodási helye.
A québeci központú szektának saját adatai szerint 55 ezer híve van szerte a világon. A raeliánusok szerint az embereket földönkívüliek teremtették saját maguk klónozásával 25 ezer évvel ezelőtt. Ezek a felsőbbrendű lények csak akkor térnek vissza, ha az egész emberiség tudomást szerez létezésükről.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.