Zeneipar kontra internet

Ha sejtjük is, milyen további változások várhatók, képtelenség felmérni, mikor következhetnek be. Hogy jó-e vagy rossz a világháló térhódítása – ez nézőpont kérdése. Legalábbis a zeneiparban mindenképp. Az Egyesült Államok zenei berkeiben sorra rendezik a hanglemezipar jövőjét firtató konferenciákat. Nem véletlenül.

Váratlan változások

Tavaly alaposan átalakult az USA zenepiaca, ilyen markáns változásokkal kevesen számoltak. Két és félszer annyi dalt töltöttek le legálisan a világhálóról, mint 2004-ben. A letöltések számának jelentős megugrása a hagyományos CD-piacra negatív hatást gyakorolt: 618,9 millió hanghordozót adtak el – ennél kevesebb legutóbb az elmúlt évtized krízisesztendejében, 1996-ban fogyott. Bekövetkezett az, amit legtöbben csak öt-tíz év múlva vártak: 2005 utolsó hetében megfordult az arány, több felvételt vásároltak az interneten keresztül (19,9 milliót), mint ahány albumot értékesítettek a boltokban (16,8 milliót). Eddig a CD-másolás és az illegális letöltések jelentették a legnagyobb veszélyt, most, a kalózkodás visszaszorításával – ami eddig csak a fejlett piacokon sikerült – rá kellett jönni, hogy hosszú távon akár a legális letöltések is csődbe vihetik a CD-re épülő iparágakat. A dalok a világhálón a hanghordozók árához képest olcsóbban szerezhetők be, sőt nem kell megvenni az egész albumot, ha egy-két felvétel megtetszik. Ez nyilván jó a zenerajongónak, de jelentős veszteség a kiadóknak, s hatalmas veszteség a hanghordozók gyártóinak és a boltoknak – utóbbiak értelemszerűen ebből egy fillért sem látnak, őket megkerülve zajlik az értékesítés. Az amerikai lemezboltok bevezettek egy új szolgáltatást, az úgynevezett digitális raktárt, ahonnan a vásárló helyben összeállíthat egy válogatást, és kiírhatja CD-re, de a kereskedők ezzel csak kiesett bevételük minimális részét fedezik. A szakemberek különbözően vélekednek arról, mit hozhat a jövő. „Forradalmi változások előtt állunk. A legális letöltések felrobbantják a hagyományos piacot, de ez még beletelik kis időbe” – jósolta Doug Morris, a legnagyobb kiadó, a Universal Music Group elnöke. Az amerikai Billboard magazin slágerlista-szekcióját vezető Geoff Mayfield szerint azonban a változások korántsem lesznek forradalmiak. „Egyértelmű, a letöltések képviselik a jövőt. Ugyanakkor a CD-k nem fognak eltűnni, és változatlanul ezek szolgáltatják majd a fő bevételi forrást. Továbbra is a lemezek viszik majd hátukon az üzletágat” – mondta.

Internetes gerillakampány

A témát megközelíthetjük a zenészek szemszögéből is. A változások innen nézve is jelentősek. Ha lemezkiadóban dolgoznék, és azt a feladatot kapnám, fedezzek fel új tehetségeket, leülnék a számítógépem elé, és elkezdenék szörfözni, míg a múltban, még két-három éve is kénytelen lettem volna a klubokat, zenés szórakozóhelyeket járni. Csakhogy a kényelmet nekem, vagyis a kiadóknak meg kell fizetniük. A szárnybontogató zenészek közül egyre többen élnek a világháló adta lehetőségekkel, felrakják dalaikat, és ingyen elérhetővé teszik. Nincs vesztenivalójuk. Ha a közönség nem fedezi fel őket, legalább megpróbálták. De ha felfedezi, megnyílhat előttük a piac. Az internetes gerillakampány a napokban még inkább a figyelem középpontjába került egy tizenkilenc év átlagéletkorú, négytagú brit együttes nagyrészt a világháló segítségével elért elképesztően sikeres bemutatkozása kapcsán. Az Arctic Monkeys albuma január 23-án került a boltokba Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not címmel. Nem túlzás, a The Beatles óta Nagy-Britanniában egyetlen zenekar debütálása sem váltott ki ekkora hisztériát. Miután tavaly a zenészek az első felvételeiket felrakták az internetre, pillanatok alatt hatalmas rajongótábort verbuváltak maguk köré, s csak ezután kerestek lemezcéget, kivártak, hogy minél előnyösebb helyzetből induljanak. Mivel addigra már befutottak, a kiadóknak jobban szükségük volt rájuk, mint fordítva, így diktálhatták a feltételeket, és nem kellett attól tartaniuk, hogy bagóért szerződtetik őket. Eddig az újoncok teljes mértékben ki voltak szolgáltatva a szakma kénye-kedvének. Elkészítették demójukat, és elkezdték járni a cégeket. Pontosabban a postázás volt az elfogadhatóbb forma, mivel általában az előszobákig sem jutottak el. Ha a szakemberek fantáziát láttak az anyagban, a befutásra váró zenészekkel gyakran előnytelen szerződést írattak alá. S azok boldogan aláírták a kevésbé jót és rosszat egyaránt, örültek, hogy egyáltalán valaki felfigyelt rájuk. A beküldött anyagok az esetek többségében természetesen viszszajelzés nélkül a kukában landoltak, részben mert nem érték el a megfelelő szintet, de többször előfordult az is – főleg az USA-ban –, hogy az érintettek választ nem kaptak, ám daluk, dalaik később visszaköszöntek más előadók lemezeiről. Ebbe bizonyíték hiányában bele kellett nyugodniuk, a kezdőknek eszükbe sem jut levédetni a repertoárjukat, vagy ha mégis, pénzük nincs rá. Most azonban más szelek kezdtek fújni, az Arctic Monkeys végleg bebizonyította, az internetes gerillakampány járható út a szerződéskötés előtt. Egyébként erre már Magyarországon is volt példa, a Kistehén tánczenekar esetében. A kiadók kikosarazták, de miután a zenészek felrakták a Szájber gyerek című felvételüket a világhálóra, és letöltési csúcsokat értek el vele, hirtelen minden cégnek fontosak lettek. Az együttes a Szájber gyerekért január 21-én Fonogram-díjat kapott Az év magyar dala kategóriában.

Jövőkép

Az illegális után a legális letöltések térhódítása is veszélyt jelent az iparra, de csak a CD-gyártókra és a boltokra, merő túlzás azt állítani, hogy ez a kiadókat is a csőd közelébe sodorhatja, ahogy az internetes gerillakampány sem fogja, utóbbi csupán a szarvukat törheti le. A zenészeknek továbbra is szükségük van a biztos háttérre – ahogy az Arctic Monkeys példája bizonyítja, a világháló a rajongóbázis kialakításához nyújt segítséget, a piac meghódításához nem, mivel a CD-kiadáshoz, a forgalmazáshoz, a menedzseléshez, a rádiós és televíziós sugárzásokhoz kapcsolatok kellenek, amelyeket kizárólag (komoly) lemezcég tud biztosítani. Egyelőre. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő.