WSJE

Az Észak-atlanti Szövetség (NATO) kockára tette hitelét az afganisztáni misszió kapcsán, márpedig a katonai szövetség egyelőre nem nagyon tudja teljesíteni ígéretét, kiterjeszteni tevékenységét az ország Kabulon kívüli régióira, s az afganisztáni biztonsági helyzet sem javul – írja tegnapi számában

Az Észak-atlanti Szövetség (NATO) kockára tette hitelét az afganisztáni misszió kapcsán, márpedig a katonai szövetség egyelőre nem nagyon tudja teljesíteni ígéretét, kiterjeszteni tevékenységét az ország Kabulon kívüli régióira, s az afganisztáni biztonsági helyzet sem javul – írja tegnapi számában a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása (WSJE). Az újság utal arra, hogy a NATO idén augusztusban átvette az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő, az ISAF irányítását, s októberben a kabuli kormány sürgetésének engedve beleegyezett, hogy az ISAF mandátumát kiterjesszék az ország vidéki körzeteire is. Azonban azóta mindössze anynyi történt, hogy a németek beleegyeztek: egy csoport katonát és polgári szakértőt küldenek Kunduz tartományba. Márpedig ez – mint a WSJE tegnapi számának kommentárja rámutat – „nem Afganisztán legveszélyesebb körzete”. A lassúságot a szükséges katonai létszám és a felszerelések hiánya magyarázza. A NATO-nak több helikopterre, szállítógépre, no meg katonára lenne szüksége afganisztáni missziójához, s a németeken kívül alig-alig akadt ország, amely jelezte, hogy kész lenne újabb csapatokkal támogatni a mandátum kiterjesztését – írja tegnapi kommentárjában a The Wall Street Journal Europe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?