Vona és Kotleba báránybőrben

Bemutatni aligha kell őket. Egyikük a Slovenská pospolitosť félkatonai szerveződés élén például Rozsnyón is menetelt 2005-ben, és leköpdösték Kossuth Lajos szobrát. Miután azt a szerveződést betiltották, létrehozta a Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba–ĽSNS) tömörülést. A megyei választáson megválasztották megyei elnöknek, 2015-ben a hivatala épületére a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján fekete zászlót tűzetett, mert 

szerinte a felkelés a kommunisták és más banditák puccsa volt.

Krasznahorkaváraljára is többször kivonult fenyegetni az ottani romákat.

Vona Gábor a Magyar Gárda egyik alapítójaként tűnt fel. Ennek a hírhedt csoportosulásnak az egyenruhájában jelent meg 2010-ben eskütételre az Országházban, amikor a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökeként képviselővé választották. Főleg romaellenes és antiszemita megnyilvánulásai miatt került a politikai paletta legszélére. Annyit ért el, hogy ideig-óráig a legerősebb ellenzéki párt volt. Szlovák eszmei rokona viszont előretört: rendteremtést ígérő lózungjai hatásosak voltak, a legutóbbi voksolásokon pártja 8,04 százalékos támogatottsággal, ő pedig több mint 150 ezer preferenciaszavazattal jutott be a parlamentbe. Ahol igyekeztek őket kiközösíteni, elszigetelni, de kormánypárti részről csak látszólag.

Most jelent meg Jakub Drábik Fasizmus című tanulmánykötete, amelyben a szlovák történész egyértelműen újnácinak írja le a pártvezért. De Marian Kotleba mintha már igyekezne ezt az általánosan elfogadott beállítást megcáfolni. Már nem menetelnek az egyenruhásai, nem járőröznek a vonatokon, ő pedig sokat finomított a szlovák antifasiszta ellenállással kapcsolatos véleményén. Egyelőre nem minden társa vetette le a barna köpönyeget, de a vezérük újabban feltűnően visszafogott, legfeljebb a hazafias és antiliberális megnyilvánulásig jut el.

Vona Gábor ennél sokkal nagyobb politikai vargabetűt írt le.

Miután nem volt sikeres a Jobbik „néppártosodása”, lemondott a pártelnöki posztról, nemrég a párttagságáról is. Egy ideig bloggerként folytatta, majd Második Reformkor néven alapítványt hozott létre. Állítása szerint a magyarság pusztulásához vezet a jelenlegi gyűlölködés, a törzsi háborúskodás, a parlamenti arrogancia és szócséplés. Ezért úgy véli, szükség van második reformkorra, amelyben viszálykodás helyett a civil fórumok megerősödése és együttgondolkodása eredményeként közös célokat tűznek ki. Vagyis rombolás helyett építkezni kellene. 

Vajon miért bújtak báránybőrbe az idáig minden másságra vicsorgó farkasok? Kotleba esetében a közelgő választás lehet a magyarázat. A felbolydult hazai közéletünkben teljesen bizonytalan a voksolás kimenetele és a leendő kormány összetétele. 

A Smer és az SNS bizonyosan nem akar lemondani a hatalomról, szalonképesebb megoldás híján még úgy is megőriznék, ha Kotlebáék valamilyen módon – leginkább csendestársként – segítenék őket. 

Amire már volt is példa a parlamenti szavazások során. A harminc évvel ezelőtti rendszerváltás szégyeneként márciusra ez akár valóra is válhat, ha az egymással torzsalkodó, pozícióharcot vívó szlovákiai ellenzék nem zár össze, és főleg nem tartja tiszteletben az úgynevezett megnemtámadási szerződést.

Bonyolultabbnak tűnik Vona Gábor ideológiája. Nem tudni, valójában a képviseleti demokrácia ellen szeretne-e hadakozni, vagy valóban a civil kontrollt kívánja erősíteni a nem éppen kedvező körülmények között. Vagy merő ábránd az, amit hirdet. A budapesti fejleményekre ezúttal alighanem tovább kell várnunk, mint a pozsonyira.