Mit jelent Európának Franciaország?

Mielőtt a két meghatározó hatalom az 1950-es években a Montánunió részeként az integráció útjára lépett volna, régóta fennálló ellenségeskedésük számtalan háborúban szakította szét Európát. Aztán Németország 1945-ös teljes vereségével és felosztásával az Egyesült Államok védelme alatt álló Nyugat-Németország és Franciaország lehetőséget kapott a megbékélésre, elkezdhette lerakni a tartós béke alapjait.

Az 1957-es Római Szerződés (amely létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget – a szerk. megj.) nemcsak a háború pusztította Nyugat-Európa újjáépítésének a felgyorsítását segítette elő, hanem új (nyugat-)európai politikai rendet teremtett. Nyugat-Németország és Franciaország végleges integrálása felszámolta a nagy európai háborúk hagyományos forrását. Nem túlzás azt állítani, hogy e két hagyományos ellenség második világháború utáni megbékélése az oka annak, hogy az Európai Unió ma létezik.

De ez az út nem volt mindig zökkenőmentes. 1954-ben az Európai Védelmi Közösség létrehozására tett korai kísérlet meghiúsult, amikor a francia Nemzetgyűlés elutasította az ötletet. Hasonlóképpen, 2005-ben a franciák (a hollandokkal együtt) leverték az európai alkotmány létrehozására irányuló törekvéseket.

Most, hogy az európai parlamenti választáson Franciaországban a szélsőjobb végzett az első helyen, a helyzet arra késztette Emmanuel Macron francia elnököt, hogy feloszlassa a parlamentet és előre hozott választást írjon ki. Az EU jövője ismét azon a kérdésen múlik: mit akarnak a franciák?

Ráadásul ez a kérdés különösen kedvezőtlen pillanatban tért vissza: Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni inváziója visszahozta a háborút Európába, és Donald Trump volt amerikai elnök jelenlegi pozíciója azt mutatja, jövő januárban visszatérhet a Fehér Házba. Mi lesz Európával, ha Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése nyer a francia választáson, és Trump nyer novemberben? Képes lehet túlélni az Európa-projekt, ha ezek az erők egyszerre kezdik el kifejteni a hatásukat?

Franciaország, mondjuk ki egyenesen, nélkülözhetetlen a közös európai projekthez. Ha akár Franciaország, akár Németország valaha is a távozás mellett döntene, a műsornak vége lenne. Természetesen az EU-nak van másik 25 tagállama, és mindegyik fontos – van, amelyik többé, és van, amelyik kevésbé. És tény, hogy Európa együtt tud élni egy neofasiszta gyökerű párt által vezetett olasz kormánnyal. De ha a francia szélsőjobb megszerezné a többséget a közelgő választáson, és Le Pen nyerné a 2027-es elnökválasztást, az teljesen más helyzetet teremtene.

Egy neonacionalista kormány és vezér felemelkedése Franciaországban magát az EU szövetét fenyegetné. Felbátorítaná Európa többi belső ellenségét, például Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, és arra ösztönözné, hogy még inkább útjába álljon az uniós politikaformálásnak. Ami még rosszabb, hogy mindez éppen akkor történik, amikor az EU-nak meg kell erősödnie a szélesebb körű geopolitikai és technológiai átrendeződések jelentette kihívásokkal szemben.

Míg Franciaország mindig is fogékony volt a nacionalista narratívákra, Németország – történelmének köszönhetően – jó ideje védett az ilyen illúziókkal szemben. De a Nemzeti Tömörülés győzelme arra kényszerítené a németeket, hogy szembenézzenek egy már meghaladottnak tűnt politikai kérdéssel: a Nyugathoz tartozunk, vagy valójában a Kelet részei vagyunk?

Az olyan oroszbarát populista pártok, mint az Alternative für Deutschland és a Bündnis Sahra Wagenknecht egyre nyíltabban vetik fel ezt a kérdést. És sajnos egyre nagyobb teret hódítottak, legalábbis Kelet-Németországban.

Trump és Le Pen szövetsége – Putyinnal a háttérben – drámai módon tovább növelné azt a káoszt, amellyel Európának már most is szembe kell néznie. A nagy nyertes Putyin és geopolitikai patrónusa, Hszi Csin-ping kínai elnök lenne. Putyin döntő lépést tenne stratégiai céljának elérése felé: Oroszország globális hatalomként térne vissza a világpolitika színpadára, olyan hatalomként, amely visszaszerezte hegemóniáját Európa felett.

Európa tekintetében ez a szűklátókörűség egy tisztán önpusztító cselekedetet jelentene. Tekintettel a zord globális politikai környezetre, Macron különösen kockázatos játszmába kezdett az előre hozott választás kiírásával. Ez egy olyan szerencsejáték, amely eldöntheti Európa jövőjét. Ha nem jön be, könnyen elhangozhat a „Rien ne va plus!” (Nincs több tét!). Mármint Európának.

Joschka Fischer
A szerző Németország egykori külügyminisztere és kancellárhelyettese, közel 20 éven át a Német Zöld Párt vezetője

©Project Syndicate