Visszacsatolás

<p>A parlamenti választások közeledtével elszaporodó nyomtatott ígéretek közül egyik sem említi a visszacsatolás fontosságát. Mert munkában, magánéletben, és a táplálkozásban is elengedhetetlen, hogy visszacsatolásokkal szerezzünk tudomást az eddig megtett út helyességéről, az elvégzett munka értelméről, elégtelenségeiről.</p>

Egyszer Budapesten, a Dob utcában pálinkáztunk, és bejött egy cigiző szkinhed. Nemdohányzó hely volt, ő pedig demonstratíve tüdőzte. Nekitámaszkodott a pultrészünknek, majd olyan tekintetet biztosított, mint aki akar valamit, de azért sem mondja el, mit. Barátságosan közöltem vele, hogy az emberi tüdőt, az övét is, apró kis karfiolocskák alkotják, amelyek a cigifüst hatására elfonnyadnak. Amikor már nagyon sok karfiolocska fonnyad el, a tüdő nem képes ellátni a feladatát, így tulajdonosa véredényrendszerének oxigénellátása veszélybe kerülhet. Mire a szkinhed azt mondta, hogy akkor ő ezt inkább most el is nyomja, és kiment. Ez az eset a visszacsatolás szempontjából két kérdést is felvet. Egyrészt mindenképpen pozitív, hogy a hívatlan dohányzó vendég látványosan tudta hasznosítani az irányába küldött információt, másrészt a legtöbb ember egyetért abban, hogy ha lehet, akkor az ilyen eseteket minimalizálni kellene, legalább lakott területeken. És itt jöhet ismét képbe a politika, pontosabban a politikusok, akik a megfelelő döntéshozatali mechanizmusok segítségével a törvényhozó, majd a végrehajtó hatalom rozsdás-véres hurkatöltőjén keresztülpréselt paragrafusokat a rendfenntartó erők kezébe adhatják, az ilyen karfiolos eseteket is megoldandó. Ehhez viszont elsőként mandátumra van szükségük, a mandátumhoz szavazatokra, a szavazatokhoz pedig szavazókra, a szavazók megszólításához pedig plakátokra, amelyeken tömör, ütős jelszavakban kifejtik, mi a céljuk, és hogy ez nekünk miért lesz jó. De azt is csinálhatják, hogy nem mondanak semmit, csak elrendelik, hogy este tíz után minden belvárosi szórakozóhelyen legyen csend, mert az emberek aludni akarnak (ahogy Radoslav Števčík pozsony-óvárosi polgármester gondolja). Ezért is mondom mindig mindenkinek: ne utasítsuk el eleve a politikát, hiszen azzal olyan lehetőségekről mondunk le önként, amelyek mindannyiunk mindennapi életét mind jobbá tehetik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?