Visszacsatolás

Egyszer Budapesten, a Dob utcában pálinkáztunk, és bejött egy cigiző szkinhed. Nemdohányzó hely volt, ő pedig demonstratíve tüdőzte. Nekitámaszkodott a pultrészünknek, majd olyan tekintetet biztosított, mint aki akar valamit, de azért sem mondja el, mit. Barátságosan közöltem vele, hogy az emberi tüdőt, az övét is, apró kis karfiolocskák alkotják, amelyek a cigifüst hatására elfonnyadnak. Amikor már nagyon sok karfiolocska fonnyad el, a tüdő nem képes ellátni a feladatát, így tulajdonosa véredényrendszerének oxigénellátása veszélybe kerülhet. Mire a szkinhed azt mondta, hogy akkor ő ezt inkább most el is nyomja, és kiment. Ez az eset a visszacsatolás szempontjából két kérdést is felvet. Egyrészt mindenképpen pozitív, hogy a hívatlan dohányzó vendég látványosan tudta hasznosítani az irányába küldött információt, másrészt a legtöbb ember egyetért abban, hogy ha lehet, akkor az ilyen eseteket minimalizálni kellene, legalább lakott területeken. És itt jöhet ismét képbe a politika, pontosabban a politikusok, akik a megfelelő döntéshozatali mechanizmusok segítségével a törvényhozó, majd a végrehajtó hatalom rozsdás-véres hurkatöltőjén keresztülpréselt paragrafusokat a rendfenntartó erők kezébe adhatják, az ilyen karfiolos eseteket is megoldandó. Ehhez viszont elsőként mandátumra van szükségük, a mandátumhoz szavazatokra, a szavazatokhoz pedig szavazókra, a szavazók megszólításához pedig plakátokra, amelyeken tömör, ütős jelszavakban kifejtik, mi a céljuk, és hogy ez nekünk miért lesz jó. De azt is csinálhatják, hogy nem mondanak semmit, csak elrendelik, hogy este tíz után minden belvárosi szórakozóhelyen legyen csend, mert az emberek aludni akarnak (ahogy Radoslav Števčík pozsony-óvárosi polgármester gondolja). Ezért is mondom mindig mindenkinek: ne utasítsuk el eleve a politikát, hiszen azzal olyan lehetőségekről mondunk le önként, amelyek mindannyiunk mindennapi életét mind jobbá tehetik.