Visegrádi iszonyok

A visegrádi négyek hőskora – mikor Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország egységesen cselekedett – amúgy is 2015-höz, az európai migránsválsághoz köthető. A négy állam következetes fellépése a téma kapcsán meghökkentette az ilyen szintű kooperációra nem számító brüsszeli döntéshozó szerveket, és végső soron hozzájárult az uniós menekültstratégia átértékeléséhez, majd finomhangolásához. Elképzelhető, hogy a kérdés ürügyén is sor kerül valamiféle kooperációra, ami átível a politikai árkokon, de valószínűbb, hogy a kormányközi viták miatt csak hosszú távon kap ismét erőre az együttműködés. Ugyanis bár Visegrádnak sokszor keltik a halálhírét, az érintett országokat összekötő geopolitikai érdekek és a lakosság viselkedésmintája pont eléggé hasonlítanak egymáshoz, hogy kulcsfontosságú témákban közösen lépjenek fel – legyen szó migrációról, élelmiszer- biztonságról, de akár az autóiparról is. 

A négy ország társadalma eleve inkább idegenkedik a szoros együttműködéstől az uniós nyugat-európai magállamokkal. Amennyiben az utóbbi másfél évtizedben létezik visegrádi anomália, az inkább a hangsúlyosan nyugatbarát kormányok hatalomra kerülése a régióban. Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben a Fidesz fokozatosan vált egyre inkább különutassá. Magyar Péter egyre népszerűbb kezdeményezése ugyan hangsúlyosan Orbán-ellenes, de a Tisza Párt politikai szlogenjei visszatükrözik a mérsékelt, uniós fórumokon nem különösebben kedvelt Fidesz jelszavait és irányultságát. Szlovákiában a Radičová-kormány idő előtti megbukását követően Ficónak csak egyszer kellett átadnia a hatalmat, hogy aztán három év alatt két, egymást cserélő kormányfővel megbukjanak a jobboldali-liberális pártok. Az új szlovák kormány támogatottsága ugyan borítékolhatóan megkopik a gazdasági reformok miatt, de ebből nem feltétlenül a Nyugat-barát ellenzék profitál majd, hanem a szélsőjobb és az elitellenesek. Lengyelországban 2015-től dominált a nyugaton nem túlságosan szalonképes PiS, hogy aztán tavaly átadja a helyét egy sokszínű, de egymással is sokat vitázó koalíciónak. Azóta is kiegyensúlyozott a két blokk közti verseny, miközben a lengyel kormány tevékenységébe bármikor bele van kódolva egy váratlan válság. Végül, de nem utolsósorban Csehországban szintén fokozatosan építette ki a bázisát Andrej Babiš pragmatikus, az unióval nem különösebben jó viszonyban levő ANO-ja. És bár most Babiš éppen ellenzékben van, a támogatottsági mutatók alapján a következő választás után valószínűleg ismét kormányt alakíthat a jelenlegi vezetés népszerűtlensége miatt. 

A visegrádi együttműködés látványosan szünetel, de nem először és valószínűleg nem is utoljára történik meg, hogy az eltérő prioritások miatt hibernálódik a munka. A társadalmi mozgásokat látva sokkal nagyobb esély van arra, hogy – uniós szempontból – egy kellemetlenkedő blokként születik újjá.