Világtörténelmet változtató újság

Alapítója, Rudolf Augstein a XX. század egyik fontos egyénisége, akiről most, két évvel halála után Berlinben életrajzot jelentettek meg. 1947-ben bízta meg az angol hatóság a teljesen ismeretlen fiatalembert, a Wehrmacht obsitos főhadnagyát, a 23 esztendős Augsteint, hogy adjon ki valamilyen újságot: informatív és pártoktól független hetilapot. A vállalkozás mindjárt a kezdetek kezdetén a vártnál is jobban sikerült, az angolok nem kis meglepetésére. A szerkesztő ugyanis olvasóival és kenyéradó gazdáival a következőket közölte: „A háború véget ért. A szövetségeseknek sikerült megsemmisíteniük a hadiipar olyan meghatározó centrumait, mint a lübecki Mária-székesegyház és a drezdai Zwinger. Mit tegyünk? A britek a hannoveri királyságot alapvető élménnyel ajándékozták meg. Mindenki örül, hogy Hannover a brit övezethez tartozik, pusztán azért, mert mégsem oroszok a megszállók.” Az angol politikai tradíciónak köszönhette Augstein, hogy

megúszta a botrányt,

mert általában azért nem szokás a megszálló hadsereggel ekként beszélni, kivált, ha előtte pénzt fogadunk el tőle. A Der Spiegel kezdő szerkesztője azonban tudatni kívánta, hetilapja független lesz. Különben ez a história ugyancsak emlékeztet arra, amiként Ferdinand Peroutka a húszas évek elején Prágában megalapította a két világháború közötti cseh demokrácia legfontosabb orgánumát, a Přítomnost című hetilapot. Az ifjú újdondászra Masaryk elnök figyelt fel, s ő ajánlott fel neki magánvagyonából egymillió koronát egy mértékadó és független értelmiségi lap indítására.

A Der Spiegel történetének csúcsa 1962. október 27-én lehetett – mint ezt Rudolf Augstein legújabb monográfusa, Dieter Schröder részletesen kifejti. Ezen a napon tartóztatták le Augsteint, miután előző éjszaka házkutatást tartottak a hetilap szerkesztőségében, és két munkatársát szintén őrizetbe vették. A vádnak fele sem volt tréfa.

Hazaárulás

és államtitkok kiadása. Aug-stein és lapja már hosszú ideje bírálta Konrad Adanauer kancellárt konzervatív politikája miatt, s még élesebben támadta Franz-Josef Strauss bajor pártvezért és hadügyminisztert, őt nemcsak szélsőjobboldali nézetei, hanem korrupciós ügyei okán is. Az október 10-i számban látott napvilágot az a cikk, amely a kormányzatot azért tette felelőssé, mert feltételek nélkül támogatta a NATO akkori politikáját, és atomfegyverek birtoklására készült. A Német Szövetségi Köztársaságban éppen NATO-hadgyakorlatot tartottak, és kirobbant a kubai válság. Földünk 1945 óta a legközelebb került egy új világméretű vérontáshoz. Augstein és lapja azért vállalta a valóban súlyos kockázatot, mert úgy vélték: Németországnak a háborús válság idején nem a két világ konfliktusának kiélezésére, hanem a lehetséges kompromisszumok keresésére kell törekednie. Augstein 105 napot töltött börtönben. Viszont Straussnak távoznia kellett a miniszteri bársonyszékből, a liberálisok felmondták a keresztény pártokkal a koalíciót, hogy hosszú időre a szociáldemokratákat támogassák. Az „Affär” távlati következménye volt az is, hogy alig egy év múltán Adanauernek távoznia kellett a kormány éléről. Augstein

a sajtószabadságot

védelmezte,

és természetesen azt a német demokráciát, amely még csak születőben volt, de halálos veszedelembe került.

Augstein és lapja – mint ebből a példából is kitűnhet – azért is érdemes a figyelemre, mert a bulvársajtó világméretű előretörése idején – a mértéktartó, hiteles, sőt mi több: az információk – ha tetszik – tudományos megalapozásával nyerte meg és tartotta meg olvasóit. Ebben a lapban lehetett tévednie az újságírónak, de a helyreigazítás soha nem maradt el. Alekszandr Szolzsenyicin írta meg, hogy emigrációba kényszerítése után a hetilap alaptalan információkat tett közzé. Az író ügyvédje útján helyreigazítást kért, de a szerkesztőség elutasította. Ekkor Szolzsenyicin szokatlanul kemény hangvételű levelet intézett Augsteinhez, aki megérezve az író indulatának igazságtartalmát – elrendelte az eredeti forrás megbízhatóságának felülvizsgálatát, és miután kiderült az író igaza, teljes terjedelmében oroszul és német fordításban közölte Szolzsenyicin levelét. Valamikor a hetvenes évek elején Augstein mintha feladta volna politikai függetlenségét, és képviselővé választották a szabaddemokraták, az FDP színeiben. A parlamenti karrier mindössze három hónapig tartott. Aztán Augstein vissza sem nézve menekült a pártoktól. Természetesen a politikától sohasem. Könyveket írt, amelyeket a legpontosabban történelmi esszéknek nevezhetünk.

Manapság szidják a politikusokat, szidják az újságírókat is, és legelsősorban ők szidják egymást. Érdemes azonban emlékeztetni: a Der Spiegel esetében a hatalom és a sajtó párviadalából a demokrácia és a színvonal került ki győztesen.