Vigyázat! Radioaktív!

Először is, nincs itt semmiféle diszkrimináció, tehát nincs mit orvosolni, másodszor a roma gyerekek körében tapasztalható gyakori visszamaradottság az incesztusok eredménye. Miután magunkhoz térünk az ájulásból az érvelés hallatán, álljunk meg egy szóra. A végrehajtó hatalom tehát azzal magyarázza tétlenségét e súlyos probléma kapcsán, hogy a romák közt gyakori a vérfertőzés, s ez okozza a roma gyerekek gyengébb képességeit. Tessék? Jól értettük? Ezek szerint a szlovák kormánynak tudomása van ilyen esetekről, netalán esetek százairól, s ölbe tett kézzel ül? Vagy akkor lássuk, mit tett az ügyben, ugyanis az incesztus a jogrendünk szerint bűntett. Nyilvánvalóan semmit, ahogyan az is világos, hogy az egész csak blöff. Botrányos, hogy a kormány nem átall egy ilyen – sokkal inkább egy szélsőjobbos kocsmai demonstrációhoz illő – állítással előhozakodni, csak hogy kimagyarázza semmittevését. Pedig a probléma nem hogy reális, hanem egyre súlyosabb. És természetesen nemcsak Brüsszel látja így, hanem számos hazai civil szervezet és Jana Dubovcová emberi jogi biztos is. S nekünk, magyaroknak sem kellene közömbösnek lennünk, már csak azért sem, mert az érintettek között minden bizonnyal vannak magyarul beszélő roma gyerekek is, akiknek így kétszeresen „hátrányos” a helyzetük. Persze, a pozsonyi íróasztal mögül könnyű lenne leírni, hogy a szegregáló iskolák igazgatói mind rasszisták, akiket be kell zárni, és kész. A dolog ennél sajnos sokkal bonyolultabb. A cigány gyerekek kirekesztése az oktatásból ugyanis nem ok, hanem okozat, a romaprobléma évtizedekig tartó ignorálásának az egyik megnyilvánulása. Olyan, mint mondjuk a radioaktív hulladékanyag „likvidálása”. Nem tudunk mit kezdeni vele? Ássuk el jó messze, s tegyünk úgy, mintha megoldottuk volna a problémát. Űzzük gettókba a romákat, dugjuk a gyerekeiket speciális iskolákba, s egy ideig azt játszhatjuk, minden rendben. Ha évtizedekig ez az állam stratégiája romakérdésben, nem vethetjük a helyi döntéshozók szemére, ha ugyanezt az utat választják. S most jön az igazán nehéz kérdés: mi tehát a megoldás? A kérdésre természetesen nem tudom a választ, s feltehetően nincs is egyszerű válasz. Részleges válaszok viszont vannak, azokat kulturológusoknak, szociológusoknak, szociális munkásoknak, és sok más szakértőnek kellene megadnia. Alapfeltétel azonban, hogy mondjuk ki a problémát, s merjünk szembenézni vele. Ugyanis ez a témakör is olyan, mintha radioaktív anyaggal lenne dolgunk. Nemcsak nekünk, hanem gyerekeink, sőt unokáink nemzedékének is problémát jelent majd!