Vesztésre áll a kormány

Két héttel a március 22-én kezdődő ülés előtt nem látszik, hogy az érintettek bármiféle önreflexiót tanúsítottak volna, lehet aggódni a következő „válság” miatt.

Az, hogy a koalíció ideológiáját és nézeteit tekintve nem egységes, már hónapokkal korábban is nyilvánvaló volt, a kettős állampolgárságról szóló törvény bukása viszont azt jelezte, hogy a nézetkülönbségek a határozatképtelenséggel párosulnak. A kormányprogramban is szereplő célkitűzés ellen ráadásul nemcsak Igor Matovič és az Egyszerű Emberek, hanem egy KDH-s képviselő is nyíltan fellépett. Az utóbbi hónapokban az OKS szintén egyre nyíltabban hangoztatja saját követeléseit, komolyabb beleszólást követel a koalíció munkájába.

Miután a különutas csoportosulások tagjait és igényeit könnyen be lehet azonosítani, joggal lehet számolni azzal, hogy valami történik a hetekben, ami orvosolja a helyzetet: megnyitják a koalíciós szerződést, kompromisszumot kötnek az elégedetlenkedőkkel, vagy a legrosszabb esetben valaki megvonja a határt és tisztázza, hol kezdődik és hol végződik a jelenlegi kormánykoalíció.

A gyakorlatban nem változott semmi. Richard Sulík, az SaS elnöke szerint semmi szükség a koalíciós szerződés átértelmezésére, Iveta Radičová kormányfő pedig továbbra sem hajlandó a széthúzó pártok körmére nézni – pedig a kormányprogram ismételt kudarca az ő személyes hitelét ássa alá egyre mélyebben. Eközben a KDH hajmeresztő módon a nyilvánosság előtt fejtegeti, milyen problémákat lát a kisebbségi nyelvhasználati törvényben, újabb partizánakciót lebegtet, Matovič pedig most éppen a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban zsarolja a kormánypártokat.

Az események ugyanabba az irányba tartanak, mint az előző ülésszak előtt: a problémákat a szőnyeg alá söprik és napokig jegelik, az utolsó pillanatban valaki – a pártok, vagy ha nagy a baj, maga a kormányfő – megpróbál egyezkedni a különutas politikusokkal, de megegyezés, érdemi döntés végül nem születik. Rosszabb esetben a törvény elfogadásában érintett párt újabb határozatokat lehetetlenít el bosszúból, majd csillapodnak a kedélyek, és annak a bizonygatása következik, hogy a koalíció egységes és nem kell előrehozott választásoktól tartani. Ez már rég nem elég, hiszen az országnak nem szimbolikus nyilatkozatokra, hanem konkrét eredményekre van szüksége.