Külföldi szabadságra készülők, most vegyetek eurót vagy dollárt – válthatjuk esetleg aprópénzre a pénzügyminiszter, illetve a jegybanki szóvivő bejelentését, aki szerint a jegybank nem készül arra, hogy intervencióval törje le az erős koronát.
Végre áttekinthetjük a közpénzek mozgását
Külföldi szabadságra készülők, most vegyetek eurót vagy dollárt – válthatjuk esetleg aprópénzre a pénzügyminiszter, illetve a jegybanki szóvivő bejelentését, aki szerint a jegybank nem készül arra, hogy intervencióval törje le az erős koronát. Mivel nincs garancia arra, hogy a korona nyáron, a sok bizonytalansággal terhes választások előtt is marad a jelenlegi szinten, valóban érdemes megfontolni a valutavásárlást.
Amerikai adóparadicsom, piszkos pénzek mosásáért lecsukott bűnözők és orosz tettestársak – egyelőre ennyit tudott kideríteni a hazai sajtó a Horizont Slovakiát állítólag megvásárló amerikai befektetővel kapcsolatban. De ez is csak közvetett információ, mert az említett cégnek egyszerűen sehol sincs nyoma. A Horizonttal kapcsolatban közzétették a tekintélyes vállalati gépkocsiflotta összetételét, illetve azt a hírt, hogy a vagyonkezelő megakadályozta a járművek kimentését a cégből. A Drukos első embere, Mojžiš ellen viszont az ügyész a rendőrségi javaslat ellenére sem emelt vádat. Szerinte ugyanis nem bizonyítható, hogy a pénzt előre megfontolt csalási szándékkal gyűjtötte be a kliensektől. A károsultaknak így pénz helyett csak az ügyész vigasztalása maradt, aki szerint a rendőrség tovább vizsgálhatja az ügyet, és a későbbiekben talán számára is meggyőző módon tudja bizonyítani a csalás tényét. ĺgy Mojžiš zavartalanul folytathatja visszavonulási manővereit. Ennek során marad a négyes kombinációnál: míg korábban négyszeres garanciával csábította ki az emberekből a pénzt, most a kárvallottak négy pótmegoldás közül választhatnak. A károsultak tábora a héten újabb 9100 taggal szaporodott, mivel bezárta kapuit a pénzügyi szolgáltatók hazai veteránja, az SaS zálogház is. Ennek tulajdonosai az öncsődöt választották, mondván, maradt annyi vagyona a cégnek, hogy a felszámolás során vissza tudják fizetni ügyfeleik pénzét. Saját állításuk szerint 665 millió koronával tartoznak, ám 1,369 milliárd koronájuk van. Ez egyelőre közgazdasági szempontból a probléma tiszta lezárását jelentené, kérdés, mennyire fog működni a szlovák káoszban.
Lassan, de biztosan duzzad a Szlovák Gázművek privatizációjából befolyó bevétel ügye. Már a jegybank is beszállt a vitába, mondván, a nyugdíjreformon kívül a pénzből csak az államadósságot szabadna törleszteni, különben nagy baj lesz. Erre azért érdemes odafigyelni, mert a jegybank talán az egyetlen intézmény, amelyet az elmúlt tíz évben valóban komolyan vehettünk (leszámítva, ugye, a bankfelügyelet lanyhaságát). Csak illusztrációként: az államadósság 366 milliárd korona, ebből 95 milliárd külföldi. Szép summa, különösen akkor, ha számításba vesszük, hogy ennek bizony kamatai is vannak. Érdemes odafigyelni a jegybank alelnökének megjegyzésére, aki szerint a kormány ugyan idén hangulatjavító célból lemondott a központi áremelésekről, de a 2004-es EU-kötelezettségek miatt 2003-ban annál nagyobb áremelés vár ránk. Ez pedig véget vet az egyetlen igazi makrogazdasági élményünknek, az alacsony inflációnak.
Mindezek után említsük meg a hét legnagyobb horderejű döntését: a parlament jóváhagyta az államkincstárról szóló törvényt. Bár ez nem vert fel nagy port hazai körökben, mégis komoly dologról van szó. Ez ugyanis egy olyan rendszer, amely egyszerre képes áttekinteni a közpénzek mozgását, ami a jelenlegi helyzethez képest hatalmas megtakarítást jelent majd. Az államkincstár létrehozása terén a sor végén kullogunk, de nálunk már annak is örülni kell, ha valamilyen okos dolgot sokéves késéssel bevezetnek.
A héten a Magyar Koalíció Pártja feljelentette a Penta Groupot a komáromi hajógyár privatizálásával kapcsolatos állításaiért. Az ügy érdekessége, hogy míg a Penta korábban évekig csak cégek csúcsvezetését leckéztette az ellenük indított pereivel, két éve ezt rendszeresen már az állammal is csinálja. A kikötőket kezelő SPaP privatizációjával kapcsolatban két héttel ezelőtt a hazai illetékesek szinte nyíltan bevallották, hogy inkább nem is mernek a pénzügyi csoporttal ujjat húzni, miközben a Penta képviselője egy igazi nagykapitalista magabiztosságával nevetett bele az egyik televízió kamerájába. Ha már a minisztériumok és a vagyonalap is meghátrált, jó érzés lenne, ha legalább az MKP lépne egy kicsit a tyúkszemükre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.