Vége az alibizmusnak – a körmükre égett a reform

Nem panaszkodhatunk, hogy a kormányváltás unalmas volna. A kormányprogram tézisei és a brüsszeli események régen várt fordulatot jelentettek.

Ezúttal már számíthattunk rá, de azért jó érzés volt hivatalosan is hallani, hogy az uniós tagság küszöbére értünk. Az országjelentés azért megfogalmazott néhány nagy hiányosságot, amelynek felszámolását persze a régi-új új hatalom meg is ígérte. Azonban nem lesz könnyű dolga. Itt van például a korrupció. Abban mindenki egyetért, hogy vissza kellene szorítani, de az elmúlt években a legtöbben csak a többiek stiklijeit számolták volna fel, a magáéról mindegyikük azt gondolta, ennyicske azért belefér. Egyetlen megoldás a rendszer, a keretek változtatása, ebben is született néhány helyes lépés, de azért bőven van mit tenni. Mindenesetre érdekes helyzet lesz, amint a korrupcióellenes küzdelem egyik hazai vezéralakja ezentúl államtitkárként a tűz közeléből figyelheti, miként igyekszik néhány kollégája bort inni, miközben vizet prédikál. A másik brüsszeli intelem a költségvetési hiánnyal kapcsolatos. A funkcióba készülő pénzügyminiszter mindenesetre kijelentette: ezúttal semmi sem fogja őket visszariasztani a szükséges reformok elvégzésétől. Érti ezen a tiltakozások bármilyen durva formáját. Ebben kezére játszik az új rendszer is, hiszen a jövő évtől a közüzemi díjakat már nem a kormány, hanem egy független hivatal emeli. Ez azt jelenti, hogy áremelésre még akkor is sor került volna, ha, mondjuk, Mečiar és Fico közösen alakít kormányt. Már ki is számolták, hogy a százalékban két számjegyű emelések miatt jövőre a lakhatási költségek átlagosan négy és fél ezer koronával növekednek meg. Az is ismert, hogy ezentúl még legalább két ilyen év vár ránk. Nem kifejezetten szívderítő perspektíva, ezzel kapcsolatban csak annyit mondhatunk, a hozzánk közel álló két szomszéd, Magyarország és Csehország már túl van rajta. Azt, hogy Szlovákiában ez más, egyéb nehéz változásokkal egyszerre történik meg, köszönjük azoknak, akik 1994 óta többször is alibista kormányt juttattak hatalomra.

Márpedig változások lesznek, az új kormányprogram téziseit látva az egyik jótollú publicista a szocializmus régen várt végéről írt. Itt újra felmerül a tíz éve aktuális kérdés, vajon az árak és egyéb megélhetési költségek növekedését mennyire követik a bérek. A válasz sem ismeretlen: minél több a jól menő cég, annál izmosabb a tisztességesen kereső réteg. A jobboldali kormány persze fogadkozik, egyelőre reménykedjünk, hogy meg is valósítja ígéreteit. Igaz, nincs más politikai lehetősége. A terheket mindenképpen a nép nyakába kell raknia, így csak abban reménykedhet, négy év alatt változik annyit a gazdasági helyzet, hogy túléli a körmére égett reform és az uniós belépés nehézségeinek együttes hatását. Bár a politikusok nem nagyon hallgatnak a kívülről érkező jó tanácsokra, megjegyezzük, hogy jobb helyeken legalább az uniós belépés nehézségeit igyekeztek a nép számára is elérhető információs rendszerrel csökkenteni. Mert ugye a mezőgazdasággal foglalkozó egyelőre csak azt tudja, hogy nehéz körülmények várnak rá, de az új támogatások sokat segíthetnek neki. Segítség nélkül viszont ezeket nem tudja igénybe venni, így számára csak a csapások maradnak. Ebben a tekintetben sem kellene a politikusoknak új felfedezésekkel fárasztani agysejtjeiket. Elég lenne átvenni azt a modellt, amellyel a kilencvenes évek közepén az osztrákok fogták meg az uniós belépéstől rettegő farmerjeik kezét, és az eredmény bizonyára hasonló lenne: az ottani mezőgazdaság nagyon jól megtalálta a helyét az új rendszerben, és az ellenállás már csak emlék. Mondjuk, két évre vagyunk a csatlakozástól, de egy ilyen rendszernek egyelőre se híre, se hamva. Az illetékesek ezzel is úgy lesznek, mint a mostani, körmükre égett reformokkal, mindent 12 után öt perccel igyekeznek majd behozni. Az elődeik még reménykedhettek abban, hogy a nehéz döntéseket sikeresen arrább tologatják az utódaiknak. A mostaniaknak azonban már nincs ilyen lehetőségük, az uniós belépés miatt vége a problémák szőnyeg alá söprésének, nekik az uniós követelmények miatt lépniük kell, bármennyire kellemetlen helyzetbe kerülnek is ezzel. Nekünk ez azért lesz jobb, mert nemcsak a csapásokat kell elviselnünk, hanem végre azt is láthatjuk majd, hogy a rendszer működése is gazdaságosabbá válik. Ez pedig előbb-utóbb minden igyekvő ember életszínvonalában megjelenik.