Varsó mégsem Budapest?

A 2015-ös, a PiS szempontjából immár sikeres választások után sokáig úgy tűnhetett, hogy valóra válik Kaczynski jóslata. A Fideszhez hasonlóan egyedül kormányzó PiS nagyon hasonló retorikával és ideológia mentén, hasonló lépésekkel látott hozzá hatalma bebetonozásához, a médiák elfoglalásához, a jogállam leépítéséhez, a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerének kiiktatásához. Ebben valóban nagy a hasonlóság, Varsó tényleg olyan lett, mint Budapest. Persze rá lehet mutatni rengeteg különbségre Kaczynski és Orbán között, de a végeredmény szempontjából ezek nem annyira lényegesek – itt szinte már csak az Oroszországhoz fűződő viszonyban látni jelentős eltéréseket.

A Kaczynski-kormány lépéseinek társadalmi fogadtatása viszont pontosan az ellenkezője a magyarországinak, jelzi, Varsó mégsem lett Budapest. Az antidemokratikus lépéseket a kezdetektől hatalmas tömegtüntetések kísérték a lengyel nagyvárosokban. Tíz- meg százezrek mentek az utcára a közmédia elfoglalása vagy az alkotmánybíróság, a sajtó vagy legutóbb a legfelsőbb bíróság elleni támadások ellen tiltakozva. Budapesten – enyhe túlzással – a kutya nem vakkantott a demokrácia vagy a joguralom leépítése miatt, sőt, döbbenetes módon csaknem 3 millió ember vágóhídra menetelő birkacsorda módjára hagyta még azt is, hogy az állam pofátlanul lenyúlja második pilléres nyugdíj-megtakarítását. Évekig tartott, míg nagyobb demonstrációk szerveződtek, de ezek is többnyire részérdekek mentén (pedagógusok, nővérek, a civil szervezetek, oktatási intézmények stb. mellett demonstrálók) vagy amikor a kormány minden mértéket elvesztve próbált újabb sarcokat rakni tömegekre (netadó).

Lengyelországban viszont úgy általában a demokráciáért és a szabadságért tüntetnek tömegek, pénztárcájukat közvetlenül és azonnal nem érintő dolgok miatt. (Persze ez azt mutatja, tömegek tartják alapvető fontosságúnak a szabadságot és/vagy tudatosítják, hogy a demokrácia leépítése minimum közvetve és hosszabb távon a pénztárcájukon is érzékelhető lesz. A magyar társadalomról sajnos egyik sem mondható el.)

Szintén nagy különbség, hogy az ellenzék jóval kevésbé megosztott és gyenge, mint Magyarországon vagy Szlovákiában. A vezető ellenzéki Polgári Platform (PO) preferenciáit 18–27 százalék között mérték a közvélemény-kutatók az elmúlt hetekben, s a centrista liberális Nowoczesna (N) is 5–10 százalék között mozgott. Többnyire pár százalékponttal vannak lemaradva a 2015-ös választási eredményét (37,58 %) nagyjából őrző PiS mögött. Ez az eredmény egyébként elmarad a Fidesz 2010-es és 2014-es vagy a Smer 2012-es győzelmeinek mértékétől. A PiS-nek 2015-ben jókora szerencse is kellett, hogy csekély, pár fős többséget szerezzen a szejm alsóházában (az Egyesült Baloldal leszereplése révén, amely 7,55 százalékkal nem érte el a koalícióknak előírt 8 százalékos bejutási küszöböt).

És körvonalazódik a legújabb eltérés is: Andrzej Duda, a korábban a PiS színeiben megválasztott lengyel elnök tegnap bejelentette, hogy (a tüntetők követelésével összhangban) megvétózza a legfelsőbb bíróságról és az országos igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvényt. A magyar államfők, Schmitt Pál vagy Áder János az ilyen fontos törvényeket kivétel nélkül aláírták. Persze ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy Duda tartósan olyan ellenzéke lesz Kaczynskinak, mint annak idején Kováč elnök az őt hatalomba ültető Mečiarnak Szlovákiában. Azt sem garantálja senki, hogy a lengyel demokrácia megmenekült, hogy Kaczynski 2019-ben nem tud majd újrázni, hogy nem tud majd harmadszor is kormányt alakítani (míg Orbán minden bizonnyal igen), de az jól látszik, hogy ez utóbbira Lengyelországban kisebbek az esélyek.