Várakozás a lelkekben

Takarítani kéne. Egy fél év újsághalmait, érkezett könyveit, elhasznált jegyzeteit kellene rendszerbe rakni, kiselejtezni. Aztán csak ül az ember, gondolkodik egy-egy régi fényképen. A szívében kellene rendet rakni, erre jön rá. Mert ott dúl a mindennapok háborúja, szeretet és gyűlölet között, ott zajlanak a mindennapi vad csaták ördög és isten között. Fázol-e, Jézuska? Nem fáj Neked egész évben kint, a mező szélén napnyugatnak fordulva viselni e világ fájdalmát helyettem is? Várakozás van, állítólag születésed napját várjuk, a megváltó születése napját. Mitől kéne megváltani engem? Az anyagtól, attól kellene. A pénz és érzéketlenség elharapódzásától. Attól, hogy ne legyen belőled és belőlünk manipulált báb és orránál fogva vezetett számmal ellátott barom. Válts meg engem a kétségektől! Mert sokszor érzem már, nincs is szeretet, csak rohanunk összekötve sorsunk súlyaival, és nem figyelünk. Se belső, se külső hangra. Rád meg egyáltalán nem. Üzlet lettél, Jézuska! Születésed napját hónapokkal előre reklámhadjáratok masszírozzák bele az agyunkba, hiába dobom el, nem tudok szabadulni a ragacsos hangulattól, a másfél méterenként ezerféleképpen, babiloni hangzavart kavaró karácsonyi énekeket ordító utcai hangszóróktól, nem tudom kikerülni a koldusokat, nem tudom az utcai árusokon átverekedni magam, hogy forró teát igyak egy csöndes kocsmában, mert ott is ez üvölt. Vásárolj, vegyél, gyarapítsd a javaidat, teperj, vigyél haza egy fél áruházat, aztán fizesd részletre az egész életedet. Jézuska, fázol-e? Ó, én nagyon fázom, ahogy látlak. Félmeztelenül a kereszten, egy szál gyolcsban a jászolban, hol bronzszínűre festve, hol rózsaszín babácskaként. Mindkét alakodban válladon már e világ terhei. Fázol-e? Mit adjak Rád? Vegyem le kabátom, dohánymorzsáktól és cigarettafüsttől szagosan terítsem Rád? Mivel melegítselek meg? Talán a szívemmel! Talán azt kéne kinyitni, hogy beléphess és megmelegedj a zubogó vér áramában.

Várlak. Kitakarítom a szobám, a lelkem, kitakarítom a szívem. Legalábbis megpróbálom.