Válság vagy útkeresés?

Az európai szociáldemokrácia az utóbbi évtizedekben komoly sikerekkel dicsekedhetett. Tony Blair háromszoros győzelme, a spanyol Zapatero fölényes többsége, Schröder második választási ciklusra is megszerzett kancellári posztja mellé párosult az, hogy a cseh szocdemeknek Miloš Zeman kormányzása után sikerült kormányon maradniuk. Ugyanakkor Vladimír Špidla, majd Stanislav Gross kényszerű és dicsőségesnek éppen nem minősíthető távozása a válság jeleit mutatja.

És tegyük hozzá: hasonló gondokkal küzdenek a lengyelek, akiknél már ki tudja hányadik pártvezető próbálja megállni a helyét Aleksandr Kwaśniewski államfővé választása óta. A magyar szociáldemokrácia is kemény megrázkódtatásokat élt át és korántsem bizonyos, hogy a párt már szilárd egységet alkot, és választási esélyei ugyancsak homályosak. Szlovákiában átláthatóbb a helyzet: Robert Fico ugyan átkeresztelte pártját szociáldemokratává, ám ez nem jelenti, hogy valóban ennek lehetne minősíteni az általános normák szerint, már csak azért sem, mert a Smer nacionalizmusa, illetve a pártdemokrácia hiánya szöges ellentétben áll a legalapvetőbb szociáldemokrata elvekkel. (Persze a szociáldemokrácia szlovák földön már az első köztársaságban sem volt sikeres, 1945 után pedig egyszerűen eltüntették a maradványait is. A szlovákiai magyarság sem mutat vonzódást a szocdem értékek iránt, noha olyan hagyományokra hivatkozhatna, hogy például Peéry Rezső, Szalatnai Rezső a szociáldemokrácia soraiban politizált, miután szakítottak a Sarlóval.)

Az EU új tagállamai közül a balti államokban a szlovákiai helyzethez hasonló állapotban leledzik a baloldal. Az észteknél soha nem volt szocdem mozgalom, a lettek és a litvánok esetében történelmi előzmények lennének ugyan, de az első világháború után a helyzet a helyi diktatúrák, a szovjet hatalomátvétel, illetve a függetlenség megszerzésével együtt járó nacionalista eufória miatt gyökeresen megváltozott. A Balkánon még bonyolultabb a helyzet... A szerb szocialistákat, mert Milosevics hívei ekként titulálják magukat – sokkal inkább nacionalbolsevikoknak nevezhetnénk, hogy egy kicsiny, de borzalmas orosz párt, az író Eduard Limonov bandájának elnevezését kölcsönözzem. Horvátországban és Szlovéniában pedig a magyar és a cseh pártokhoz hasonlítható a szocdemek helyzete. Egyszer lent, másszor fent... Ez a mondás akár a román pártra is illenék, ha Ion Iliescu, illetve Adrian Nastase, pillanatnyilag Mircea Geoana vezetésével valaha is igyekeztek volna bármilyen elvi platformot megfogalmazni, az éppen aktuális belpolitikai célokon túlmutatva. És bár jelentéktelen, és semmilyen kilátása nincs a sikerre, mégis fontosnak tartom megemlíteni, hogy Oroszországban is létezik szociáldemokrata párt, Mihail Gorbacsov alapította és vezeti és – akármily paradox módon hangzik – ez az egyetlen orosz párt manapság, amely valóban demokratikus és szocialista gondolatokat fogalmaz meg.

Egyébként az a politológiai elemzés, amely a Gross-botrány napjaiban jelent meg Prágában, szintén európai összefüggésekben vizsgálja a cseh szocdemek helyzetét és lehetőségeit. A Bludné cesty sociální demokrácie (Prostor, Praha, 2005.) című kötet több mint 200 oldalán terjedelmes interjúk olvashatók Zemannal, Špidlával és Gross-szal (Jiří Paroubek még nem szerepelhet ebben az összeállításban), valamint Alexandr Mitrofanov, Jiří Pehe és Jaroslav Plesl kommentárjai, Zdeněk Kárník történelmi áttekintése a cseh párt múltjáról és Jakub Kysloušek kitekintése az európai szocdemek helyzetéről. Korántsem csak a bibliográfiai pontosság kedvéért részleteztem a kötet tartalmát, hanem, hogy szemléltessem: milyen sokoldalúan kívánják megvilágítani a szociáldemokrácia tegnapi eredményeit és mai lehetőségeit. Kiderül, hogy a szociáldemokrácia alapvető dilemmája az, miként lehetne egyszerre a hagyományos baloldali értékek őrzője, illetve egy új középosztály érdekeinek hiteles képviselője. A hagyományos polgárság általában a konzervatív és a liberális politika között osztódik meg, leginkább a konzervatív, keresztény pártok oldalán. Ugyanakkor a szociáldemokrácia számára adott lehetne az a formálódó (Nyugat-Európában már létező) társadalmi csoport, amely a munkásosztály polgáriasodásával keletkezett, ugyanakkor viszont a baloldal iránt érez szimpátiát. A modern ipari társadalom régen megváltoztatta a munkásság arculatát, mind képzettségét, mind anyagi helyzetét, mind életstílusát tekintve. Ezt a szituációt kell(ene) a szocdemeknek kihasználniuk. Ahogyan ezt Gerhard Schröder teszi Németországban sikerrel, és az osztrák párt szeretné csinálni, egyelőre csak Bécsben hatásosan.

Nagyobb problémát jelent, kivált a cseh közegben a hagyományos baloldali értékek képviselete. A cseh helyzet egyedülálló, de ismerhető történelmi háttere még a múlt század huszas éveiből. A cseh szociáldemokrácia nem volt képes a baloldali értékek hiteles és teljes képviseletére, inkább az államalkotó polgárság felé orientálódott és ezért ebben a szerepben a két világháború között, illetve a rendszerváltás óta a kommunisták sikeresek. Sehol másutt ez a szituáció nem következett be. Más országokban (ezúttal már csupán az új EU-tagokra koncentrálva) a baloldaliság nem kérdéses a szocdemek számára, egyebek között azért, mert a jobboldalt ez a pozíció egyáltalán nem érdekli. Viszont a szociáldemokrácia formálódása óta az egyik legnagyobb dilemma számukra a nemzeti érdekek baloldali érdekű vállalása. Ez a legsebezhetőbb pont akár Magyarországon, de a horvátoknál, a lengyeleknél nem különben. És hát tulajdonképpen csak a csehek számára létezik az a nagy kérdés, hogy milyen viszonyt alakít ki a szociáldemokrácia a kommunistákkal... Mert nem valószínűsíthető, hogy Hiller István foglalkozna azzal, mit gondol Thürmer Gyula, viszont Grossnak, mint pártelnöknek, Paroubeknek, mint kormányfőnek nem árt alaposan elemeznie Miroslav Grebeniček álláspontját, mielőtt véleményt nyilvánítanának, hiszen a kommunista párt már jelentősen megelőzte a szocdemeket. És ez azt is mutatja, hogy a Szocialista Internacionálé ugyan erős nemzetközi szervezet, de a konkrét nemzeti gondok nem oldhatók meg egységes recept szerint, még abban az esetben sem, ha a Blair által megtalált orvosság Anglia számára az egészséget hozta, de másutt nem biztos, hogy használ.