Vajdaság: cáfolat cáfolata

Mozgalmunk, a Kárpát-medence egységes magyar nemzetben gondolkodó fiataljait tömörítő Egyesült Magyar Ifjúság elnöksége mély megdöbbenéssel vette tudomásul az Új Szó 2004. március 25-i számában megjelent hírt.

Abban Korhecz Tamás „vajdasági” kisebbségügyi miniszter cáfolja azokat az állításokat (többek között egyesületünk elnökének, Maurer Oszkárnak nyilatkozatát is), hogy Délvidék-szerte magyarellenes atrocitások történtek a közelmúltban. Aljas és emiatt veszélyes félretájékoztatásnak, hazugságnak tartjuk Korhecz cáfolatát, melyet ráadásul „felelősséggel mert állítani” – saját elmondása szerint. Már csak azért sem tehette e kijelentést felelősséggel, hiszen ő maga nem volt részese ezeknek a magyarellenes támadásoknak – ellentétben például mozgalmunk egyik délvidéki tagjával, aki súlyos sérülésekkel fekszik kórházban – a nem létező magyarellenes „kilengések” következményeként. Érthetetlen számunkra, miért igyekszik egy kisebbségi politikus oly nagy vehemenciával elkendőzni a nemzettársait ért sérelmeket, amikor éppen az lenne a kötelessége, hogy erre felhívja a nyilvánosság figyelmét, s felelős politikusként pedig megtegyen minden lehetséges lépést az ilyen esetek ismételt előfordulása ellen. A hiteles tájékoztatást rendkívül fontosnak tartjuk, ezért – még ha csak dióhéjban is – szeretnénk valódi képet rajzolni a délvidéki helyzetről a felvidéki olvasóknak is. A kisebbségi miniszter kijelentéseinek cáfolataként csak néhány példát említenénk. A délvidéki magyarverések nem a közelmúltban kezdőd-tek, a koszovói incidens kapcsán. A probléma kezdettől fogva jelen volt a Délvidéken, csak éppen mindig sikerült a szőnyeg alá söpörni. Azonban kétségkívül az utóbbi időben megnövekedett a magyarellenes kirohanások száma, s ezek a támadások egyre brutálisabbak lettek. Az egyik legkirívóbb eset mozgalmunk szabadkai tagjának, Lavró Tihamérnak a brutális megverése volt. Három szerb (a szomszédai!) támadott rá, súlyos sérüléseket okozva neki. Maurer Oszkár ezekkel a szavakkal írta le fájdalommal vegyes megdöbbenését: „Csütörtök este látogattam meg Tihit. Aludt és reszketett. A teste felhorzsolva, feldagadva, az arca szinte a felismerhetetlenségig szintén feldagadva, felrepedezve. Akkor még kapta az infúziót. Nagy bűne volt neki. Az, hogy magyar.” Ugyanazon a napon két palicsi kislány is „megbűnhődött” azért, mert magyarnak született. Az egyik lánynak a gerince repedt el a szerb támadó rúgásaitól... Nagybecskereken a katolikus püspök kénytelen volt felfüggeszteni az istentiszteletet, mert félő volt, hogy a megvadult szerbek rágyújtják a magyar hívőkre a templomot. A „tüntetők” leverték a városházáról a magyar nyelvű táblát is. Újvidéken a magyar színház ellen intéztek támadást, Szabadkán a magyar iskola ablakait zúzták be, és a diákokat kővel dobálták meg, miután azok nem voltak hajlandóak csatlakozni a szerbek albángyilkolásra buzdító „tüntetéséhez” (az egyik legkedveltebb szlogen most Szerbiában: „Gyilkoljátok az albánokat!”). De a holtak sem nyugodhatnak békében: a katolikus temetőben magyar sírokat gyaláztak meg tüntető szerbek. Nos, csak ennyire nincs magyarellenes jellegük a szélsőséges kilengéseknek – ahogy Korhecz úr állította. Mi lesz veled, Délvidék? – sokszor elhangzik ez a kérdés mostanság. S bár a Felvidéken béke és nyugalom van, nem szabad elfeledkeznünk délvidéki véreinkről, akik a kegyetlen háborús idők után sem élhetnek békességben a féktelen, dühöngő szerb nacionalizmus miatt. Vigyáznunk kell egymásra, nekünk, magyaroknak itt, a Kárpát-medencében. Itthon.

A szerző az Egyesült Magyar Ifjúság alelnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?